Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző

Soroksári gyilkosság: perdöntő bizonyítékra várnak

A hemogenetikai vizsgálat eredményét várják, mert csak az tud több kérdésre minden kétséget kizáró választ adni.

Hiába van gyanúsítottja a soroksári futónő ellen elkövetett gyilkosságnak, a Blikk úgy tudja, hogy még mindig komoly kérdőjelek vannak az öt éve húzódó ügyben.

A lopás és betörés miatt jelenleg is börtönben ülő feltételezett gyilkostól szeptember első napjaiban vettek DNS-mintát, de a lap információi szerint még mindig nem tisztázott, hogy a családanya telefontokján, amelyet a gyilkosság helyszínén találták meg egy fára felakadva, kinek a biológiai anyagmaradványát rögzítették. A készüléket védő műanyagon spermium volt, míg a holttesten vért és izzadságcseppeket találtak a nyomrögzítők.

A gyanúsított ügyvédje a lapnak elmondta, hogy védencénél először egy egyszerűbb DNS-vizsgálatot végezték el, később vért is vettek tőle, jelenleg pedig a hemogenetikai vizsgálat eredményét várják, mert a spermiumot illetően csak az tud minden kétséget kizáró választ adni. Ha telefontokon talált maradványok nem egyeznek a gyanúsított mintáival, az alapjaiban változtathatja meg az ügyet - mondta az ügyvéd.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×