eur:
400.3
usd:
371.33
bux:
92221.62
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A felvétel 2017. február 7-én készült a Magyar Nemzeti Filmalap székházában tartott háttérbeszélgetésen.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Andy Vajnának lesz még egy temetése

A filmproducer özvegye eleget tesz férje kívánságának.

Andy Vajna fiát és a szüleit is Los Angelesben temették el, így – érthetően – ő arra is vágyott, hogy a szerettei mellett, a Westwood Village sírkertben leljen végső nyugalomra. A Blikk most a Hot! magazinra hivatkozva arról ír, hogy Andy Vajna földi maradványainak egy része a család mellé kerül majd, lehetőséget biztosítva arra, hogy amerikai barátai is elbúcsúzzanak tőle.

Sajtóértesülés szerint Vajna Tímea személyesen viszi ki Andy urnáját Los Angelesbe a február közepére tervezett búcsúztatóra, amelynek szervezésében férje kinti cégeinek alkalmazottai segítenek. A temetésen feltehetően nagyon sokan lesznek, Antonio Banderason kívül még rengeteg sztárt várnak. Úgy tudni, a családtagjai közül az özvegyet egyedül a nagymamája kíséri el.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős, 74 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt kormánybiztost múlt csütörtökön helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti sítkert 19-es parcellájában. A kormány a saját halottjának tekinti Andy Vajnát, a temetésről is gondoskodott. A gyászszertartás a család kérésére nem volt sajtónyilvános, de arról több helyen közöltek részleteket.

Arnold Schwarzenegger a szertartáson úgy fogalmazott:

"Nem vesztettük el Andyt. Olyan ez mint egy hajó. A hajó kifutott a kikötőből, nem látjuk már, de nem tűnt el. Szívünkben és lelkünkben örökké él Andy".

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba, és ez a szerelem egész életében arra ösztönözte, hogy megmaradjon magyarnak Hollywoodban is, és kivárja azt a pillanatot, amikor visszaadhat valamit abból, amit Magyarországtól kapott.

A Blikk szerint a temetést követően a résztvevők a Kempinski Hotelben emlékeztek meg Andy Vajnáról. Itt van a producer étterme, a Nobu. A toron részt vett Joe Eszterhas, a magyar származású forgatókönyvíró, az Elemi ösztön és a Szabadság, szerelem szerzője, valamint Paul Verhoven, az Emlékmás rendezője is.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vadim Szkibickij ukrán hírszerzési vezető szerint Oroszországnak világos elképzelései vannak az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban – közölte az RBC Ukraine. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×