Infostart.hu
eur:
354.78
usd:
311.54
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Szeretőjét vádolják Anna Nicole Smith megölésével

Volt barátja ügyvédje azt állítja, Anna Nicole Smith haláláért szeretője, Howard K. Stern felelős. Miközben a rokonok és szeretők azon vitatkoznak, hol és hogyan temessék el, az egykori playmate bebalzsamozott holttestének állapota gyorsan romlik.

Anna Nicole Smith utolsó szeretőjét, egyben ügyvédjét azzal vádolta riválisának, Larry Birkheadnek jogi képviselője, hogy ő tehet az ex-playmate haláláról.

Debra Opri ezzel azon a bírósági tárgyaláson állt elő, melynek célja, hogy eldöntsék, hol és hogyan temetik majd el a két hete, valószínűleg gyógyszer-túladagolásban elhunyt nőt. Az ügyvédnő szerint Anna Nicole halálához az életmód vezetett, amit Howard K. Sternnel osztott meg.

A bíró, miután Stern jogásza tiltakozott a vád ellen, mindkét felet figyelmeztette: ne állítsanak olyasmit, amit nem tudnak bizonyítani.

Howard K. Stern felszólalásában annyit mondott: Anna Nicole "érzelmileg meghalt", miután fiát, Danielt holtan találták. A nő akkor idegösszeomlást kapott és néhány napra kórházba került.

Fiával akart meghalni


A nő kedvese elmondta, Anna Nicole valósággal kapaszkodott fia koporsójába. "Vigasztalhatatlan volt, csak ölelte és szorította Danielt, és azt akarta, hogy azonnal temessék el a gyermekével együtt."

Az ügyvéd azt szeretné, ha a két héttel ezelőtt elhunyt volt playmate-et a Bahamákon temetnék el, ahol élt, és ahol két temetői parcellát is lefoglalt.

Larry Birkhead azonban összefogott Anna Nicole anyjával, Virgie Arthurral, aki követeli, hogy lányát ott temessék el, ahol született: Texasban.
Küzdenek a gyerekért

Howard K. Steen és Larry Birkhead is azt állítja, ő az apja Anna Nicole öthónapos kislányának, Dannielynnek. A gyerekért "bejelentkezett" már Frederic von Anhalt, a magyar származású amerikai színésznő, Gábor Zsazsa férje is.

A kislány megszerzéséért azért harcolnak ennyien, mert Dannielyn 240 millió dolláros örökség várományosa, amiért édesanyja perben állt egykori férje, J. Howard Marshall fiával, aki azonban már szintén halott.

Szomorú bejelentés

A szeretők és családtagok csatározásának közepette az orvosszakértő betelefonált a bíróságra. Bejelentette: Anna Nicole bebalzsamozott testének állapota a vártnál gyorsabban romlik.

A hívás akkor érkezett, amikor Howard K. Stern meghallgatása folyt. A férfi hangosan felzokogott a hír hallatán.

Egy új felvétel is nyilvánosságra került Anna Nicole-ról, amit az ügyvédje készített, mikor a nő nyolc hónapos terhes volt kislányával. A filmen az egykori playmate, aki valószínűleg drogok hatása alatt állt, bohócnak sminkelve játszik egy játékbabáknak való babakocsival.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Az előzetes adatok alapján emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×