2006. február 27. 13:38 Diákjaitól lopott a némettanár Két és fél millió forintot sikkasztott egy budapesti némettanár a diákjaitól. A rendőrség körözést adott ki a már tíz éve Magyarországon élő német férfi ellen.
2006. február 27. 13:35 Csökkenthetik Ferihegy forgalmát A Ferihegyi repülőtéri forgalom egy részének elterelését kezdeményezi az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a gazdasági és közlekedési miniszternek küldött levelében.
2006. február 27. 13:05 Egyre rosszabb a belvízhelyzet A csapadékos időjárás miatt ismét nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság. Jelenleg 189 ezer hektárt borít víz, emiatt 107 embernek kellett elhagynia otthonát.
2006. február 27. 12:57 Tiszta Kezeket szeretne az MDF Korrupcióellenes hivatal és testület felállítását javasolja az MDF - jelentette be a kisebbik ellenzéki párt elnöke.
2006. február 27. 12:55 Régiókat és kisebb államot ígér az SZDSZ Az SZDSZ elnöke elismerte, hogy ebben a kormányzati ciklusban növekedett az állami bürokrácia, de a következő négy évre csak 10 - 12 minisztériumot, és kisebb államot ígér.
2006. február 27. 12:14 MSZP: jobban élünk mint négy éve Az MSZP szerint ma számos termékért, például az élelmiszerért és az energiáért kevesebbet kell dolgozni, mint 2001-ben. A nyugdíjasok is több mindent vásárolhatnak. A Fidesz szerint ez nem igaz.
2006. február 27. 12:03 Öt párt támogatja Tirts Tamást Öt jobboldali szervezet is Tirts Tamást, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét támogatja Budapesten a XVI. kerületben. A MIÉP szerint azonban csak négy az az öt.
2006. február 27. 11:52 Országos közlekedési szövetséget akar Gyurcsány Ferenc Gyurcsány Ferenc országosan is szövetségbe tömörítené a vasúti és a közúti közlekedés szereplőit, a Budapesti Közlekedési Szövetség mintájára. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje erről az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének fórumán beszélt.
2006. február 27. 11:51 Magyar: közös európai tudásbázist! Közös európai tudásbázis kialakítására tett javaslatot az oktatási miniszter az Európai Képesítési Keretrendszerről rendezett nemzetközi konferencia nyitónapján Budapesten.
2006. február 27. 11:46 Egymilliárd forintért nyomtatják a szavazólapokat Az Állami Nyomda készíti a választási nyomtatványokat. A társaság erről nettó 1 milliárd forintos szerződést írt alá a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalával.
2006. február 27. 11:25 MSZP: ha nincs program, nincs egyeztetés Az MSZP addig nem egyeztet a miniszterelnök-jelöltek vitájáról, amíg a Fidesz nem mutatja be programját. Ezt Petrák Béla, az MSZP elnökének kabinetfőnöke közölte. A Fidesz megfutamodásként értékelte a szocialisták állsápontját.
2006. február 27. 09:19 Meghalt az ittas rendőr áldozata Belehalt sérüléseibe a kórházban az a 17 éves lány, akit egy ittas rendőr gázolt el Balassagyarmaton.
2006. február 27. 09:12 Az embereket nem érdekli a kormányfő-jelöltek vitája Egyelőre nincs komoly érdeklődés a miniszterelnök-jelölt vita iránt, csak minden negyedik szavazó mondta azt, hogy biztosan megnézné - derül ki abból a felmérésből, amelyet 600 fő telefonos megkérdezésével készítetett a Medián közvéleménykutató. Gyurcsány Ferenc szocialista és Orbán Viktor fideszes kormányfő-jelölt vitájára a tervek szerint április 5-én kerül sor.
2006. február 27. 08:41 A múltról és a jövőről vitáztak a pártok Az MSZP büszke az elmúlt négyéves teljesítményére, a Fidesz szerint viszont már mindenre hitelt vett fel az ország. A pártok szerint a legfontosabb a munkahelyteremtés.
2006. február 27. 07:51 Ellenőrizze gyerekét az interneten! Elektronikus naplót vezetett be a Budai Sport Általános Iskola. A szülők jelszavuk megadásával, az interneten keresztül követhetik figyelemmel gyermekük osztályzatait.
2006. február 27. 06:57 Több helyen is gondot okoz a havazás Budapesten a közterület-fenntartók folyamatosan takarítják az utakat. Borsodban több út is nehezen járható a hófúvás miatt.
2006. február 27. 06:51 Minden fővárosi rendőr az utcára! A fővárosi rendőrfőkapitány szerint Budapest az egyik legbiztonságosabb európai főváros. Gergényi Péter szerint ennek oka az, hogy a lehető legtöbb rendőr teljesít szolgálatot az utcákon.
2006. február 26. 18:06 Orbán: nem számíthatunk az államra Új gazdaságra, új államra és új politikára van szükség Magyarországon - mondta a Fidesz elnöke a polgári kormányzás 2006 munkacsoport konferenciáján.
2006. február 26. 16:40 A halál kapujában Az egyik oldalon nem volt magasságkorlátozó kapu annál a Ferihegyi úti aluljárónál, ahol szombat este halálos buszbaleset történt. A sofőr valószínűleg nem vette észre a figyelmeztető táblát, azt pedig nem láthatta, hogy az aluljáró túloldalán áll a vasszerkezet, amely valósággal leborotválta az emeletes jármű tetejét.
2006. február 26. 16:32 Nagyobb lesz az idei vita kockázata A miniszterelnök-jelöltek vitáját szervező Méltányosság Politikaelemző Kör szerint olyan új keretet találtak ki az idei alkalomra, amely a korábbiaknál sokkal nagyobb kihívást jelent a résztvevőknek. Szakértőket hívnak, hogy nagyobb legyen a kockázat.