2006. július 21. 08:59 Gyurcsány "öt plusz egy" elve A magyar gazdaság egyensúlyi pályájának eléréshez "öt plusz egy"elvet" nevezett fontosnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Konvergencia Tanács első ülésén.
2006. július 21. 07:48 "Ne lehessen pofára fizetni" Az állami közszolgálat reformjának az a lényege, hogy a valódi feladatokhoz és teljesítményekhez igazítsa a benne dolgozók létszámát, illetve fizetését - mondta az InfoRádiónak az Államreform Bizottság alelnöke, miután tárgyalt a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával.
2006. július 21. 07:24 Tobzódik a kongresszusokban az MSZP Két kongresszust tart rövid időn belül az MSZP. A párt alelnöke az InfoRádióban elmondta: ősszel rendkívüli kongresszuson értékelik az idei választások eredményeit, jövő év elején pedig tisztújító kongresszust tartanak.
2006. július 21. 06:46 "A kormány hitelességi problémával küszködik" Szeptemberre világossá válik a megszorítások tartama és a miértje is - mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A közigazgatási leépítések során a minisztériumokban dolgozók negyedét, mintegy kétezer embert bocsátanak el.
2006. július 21. 06:21 90 milliárdba kerülhet ma az Orbán-kormány egyik "államosítása" A Népszabadság a Reptérper a büdzsé titka címmel közöl írást. A Ferihegyi reptér egykor kiebrudalt kanadai tulajdonosának számláját gazdagíthatja majd annak az összegnek a jelentős része, amely most "titkos" hiányemelő tételként szerepel a büdzsében.
2006. július 21. 06:07 Kevesebb lesz a nyugdíja, mint gondolná! Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogyan működik a nyugdíjrendszer, és azt sem tudja, miből él meg idős korában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az egyik biztosítótársaság megbízásából végzett el a Medián Közvélemény-kutató Intézet. A megkérdezettek 56 százaléka azt sem tudja, hány év a nyugdíjkorhatár.
2006. július 21. 05:59 "Biztos jó lesz valamire" - BKV-abszurd 2002-2006 Az utóbbi évek egyik legnagyobb tömegközlekedési fiaskója a négy éve húzódó nagykörúti villamosberuházás. Az elmúlt években a BKV emellett még számos kétes üggyel és abszurd esettel szolgált.
2006. július 20. 19:04 "Demszkyé a politikai felelősség" A fővárosi MDF szerint Demszky Gábor felelős a nagykörúti villamos felújításánál elkövetett hibák miatt. A párt szerint az átépítés a főpolgármester választási kampányának lett az áldozata.
2006. július 20. 18:47 Gyurcsány: "hívjuk nyugodtan tandíjnak" A miniszterelnök blogjában elismerte, hogy a felsőoktatásban bevezetendő fejlesztési részhozzájárulás nem egyéb, mint tandíj. Gyurcsány Ferenc annak kapcsán írt erről, hogy Zamárdiba, az egyetemisták és főiskolások találkozójára (EFOTT) készült, ahol később a hallgatói önkormányzatok vezetőivel találkozott.
2006. július 20. 16:39 A hallgatók továbbra sem akarnak fizetni Továbbra sincs egyetértés a kormányzat és a hallgatók között a fejlesztési részhozzájárulás, vagyis a tandíj bevezetéséről. Ez abból a nyilatkozatból derül ki, amelyet a tervezettnél hosszabb, zárt körű megbeszélés után adott a sajtó képviselőinek Gyurcsány Ferenc kormányfő és Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetője az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján Zamárdiban.
2006. július 20. 16:32 Tasnádi: nehéz lesz pótolni Toller Lászlót Pénteken választja meg polgármester-jelöltjét a pécsi MSZP; a szocialisták helyi választmánya a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökét javasolta a posztra. Tasnádi Péter az InfoRádióban azt mondta: vállalja a jelölést, de tudja, hogy nagyon nehéz lesz helyettesíteni az autóbalesetben súlyosan megsérült Toller Lászlót.
2006. július 20. 16:26 Fidesz: felszámoló biztos irányítja a honvédséget A Fidesz szerint nem szanálni, hanem konszolidálni kell a Magyar Honvédséget, ahol hétezer ember elbocsátására készülnek. Az MSZP jól mozgósítható, modern hadsereget szeretne.
2006. július 20. 16:01 Nem lesz egységes a vízdíj Magyarországon Nem lesz egységes víz- és csatornadíj, de egységes árképzés igen - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
2006. július 20. 15:58 Elbúcsúztatták Toller sofőrjét Elbúcsúztatták Szőke Jánost, Toller László sofőrjét, akit egy hónapja a pécsi polgármesterrel együtt ért balesetet a 61-es főút dombóvári szakaszán.
2006. július 20. 14:58 Ilyet még nem látott - Képek a villamost megállító óriáspúpról Az óriási hőség miatt úgy felpuposodott a villamossín Budapest belvárosában, hogy leálltak a 47-es és 49-es járatok a Múzeum körúton.
2006. július 20. 14:40 Másodfokú hőségriadó Másodfokú hőségriadót rendelt el az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal, ugyanis a napi középhőmérséklet ismét meghaladja a 25 fokot - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szóvivője.
2006. július 20. 14:29 Átszervezések a kulturális intézményeknél Farkas Katalin, a Professzorok Házának eddigi főigazgatója miniszteri biztosként koordinálja az Oktatási és Kulturális Minisztérium intézményeinek szervezeti átalakítását - jelentette be Schneider Márta szakállamtitkár.
2006. július 20. 12:28 Felgyújtottak egy fiatal lányt Makón Felgyújtottak egy 18 éves lányt Makón. Az áldozatot ismeretlen tettes vagy tettesek éghető anyaggal leöntötték, majd meggyújtották - közölte a rendőrség.
2006. július 20. 11:57 A Zóna Service Konzorcium taxizhat Ferihegyen A Zóna Service Konzorcium nyerte a ferihegyi taxi szolgáltatásra kiírt pályázatot.
2006. július 20. 11:25 Tizenöt forintos kár egy tehénben, a rendőrség nyomoz Tizenöt forintos kár miatt indított nyomozást a rendőrség, miután ismeretlenek megrongálták a fővárosi tehénparádé egyik kiállított darabját. Az alkotó is bajba kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy megrongálta a pénzérméket.