2006. július 20. 11:57 A Zóna Service Konzorcium taxizhat Ferihegyen A Zóna Service Konzorcium nyerte a ferihegyi taxi szolgáltatásra kiírt pályázatot.
2006. július 20. 11:25 Tizenöt forintos kár egy tehénben, a rendőrség nyomoz Tizenöt forintos kár miatt indított nyomozást a rendőrség, miután ismeretlenek megrongálták a fővárosi tehénparádé egyik kiállított darabját. Az alkotó is bajba kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy megrongálta a pénzérméket.
2006. július 20. 11:01 Fél városligetnyi zöldterület a belvárosban Az egységes, eklektikus városmag megvédésével fejlesztené Budapestet a Városrehabilitációs Kerekasztal, amelyet a napokban alapítottak építészek és urbanisztikai szakemberek.
2006. július 20. 10:43 Minden tele lesz rendőrrel Fokozott közúti ellenőrzéseket tart a rendőrség a hétvégéken szeptember végéig. Az intézkedést az elmúlt időszakban a hétvégéken bekövetkezett súlyos közúti balesetekkel és a nyári idegenforgalommal indokolták.
2006. július 20. 10:28 Megnyílt az elbocsátott köztisztviselőket támogató iroda Megnyílt a közszférát elhagyó köztisztviselőket támogató iroda. Az érdeklődők már most is több állásajánlat közül választhatnak.
2006. július 20. 09:15 Megegyeztek a légiirányítók Megszületett a bérmegállapodás a HungaroControl vezetése és a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között. Az érdekképviselet korábban sztrájkot helyezett kilátásba, ha nem teljesítik követeléseit.
2006. július 20. 06:52 Állásmizéria: pályakezdők és idősek reménytelenül? A pályakezdők és az idősek vannak a legnehezebb helyzetben a munkaerőpiacon: ez a két réteg nagyon nehezen jut munkához, az idősek pedig már meglévő állásukat is alig képesek megtartani. A kormány a "munkakipróbálással" próbálkozik.
2006. július 20. 06:22 Navracsics: "a kormány diagnózis nélkül orvosol" A Konvergencia Tanács tagjainak részvételével kibővített frakcióelnökségi ülést tart pénteken a Fidesz - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a legnagyobb ellenzéki frakció vezetője.
2006. július 20. 05:43 Hatvan tonna angolna akadt fenn a csapdákon Megkezdte a siófoki Sió-zsilip lezárását a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Balaton vízszintje ugyanis lassan eléri az optimális szintet.
2006. július 19. 18:43 Csak négy mesterszak indul szeptembertől Bár az oktatási tárca korábban 150-200 mesterszak elindítását tervezte az augusztusi pótfelvételi időszakban, mostani tájékoztatása szerint mindössze négy indul.
2006. július 19. 18:11 Embertelen körülmények Ferihegyen Emberi tartózkodásra alkalmatlan szobákban szállásolják el a Ferihegyen rekedt hontalanokat - állapította meg egy panasz nyomán az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese.
2006. július 19. 17:38 Mikola: a kormány megijedt A kormány a jövő héten dönt az egészségügyi átalakításáról szóló, úgynevezett Zöld könyvről. A Fidesz szerint a kabinet nem meri bejelenteni, hogy mire készül.
2006. július 19. 17:33 A kormány tárgyalna a pedagógusokkal Továbbra is kész a tárgyalásokra a közoktatási szakszervezetekkel az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A tárca sajtóirodája azután közölte ezt, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdán közölte: elfogadhatatlannak tartják a pedagógusok óraszámának emelését, ezért sztrájkbizottságot hoztak létre.
2006. július 19. 17:13 Kuncze a konzervatívok "semmittevéséről" Az SZDSZ kiáll Kóka János gazdasági miniszter mellett, és támogatja a vasúti reformot - jelentette ki a liberális párt elnöke. A Fidesz a szárnyvonalak megszüntetésére vonatkozó javaslat visszavonását kéri a kormánytól.
2006. július 19. 16:30 Szúnyogok a Balaton körül A Balaton mellett fekvő természetvédelmi területeken nem irthatja a szúnyogokat a hatóság, emiatt több tóparti településen elviselhetetlenül sok a rovar - mondta az InfoRádióban a Balatoni Szövetség tikára.
2006. július 19. 16:14 A magyarok negyede nyíltan idegenellenes A magyarok 27 százaléka egyetlen menedékkérőt sem engedne be az országba - derül ki a Tárki véleménykutató cég felméréséből. Az adatok szerint a mérlegelők között is sokan valójában idegenellenesek.
2006. július 19. 15:55 Szlovák kormány vs. MOL Szlovákiában az energiaárak ellenőrzésével akarja enyhíteni a lakosság terheit a kormány. Erről Robert Fico miniszterelnök beszélt Pozsonyban.
2006. július 19. 15:41 Debrecen a legbűnösebb nagyváros Debrecen volt tavaly a legbűnösebb nagyváros, de Pécsett volt a legveszélyesebb élni - áll a HVG legfrissebb bűnügyi toplistájában.
2006. július 19. 15:33 Búcsú a kék kutaktól A Fővárosi Vízművek felszámolja a csaknem 1.600 budapesti közkút harmadát. A vállalat szerint azokra már nincs szükség.
2006. július 19. 14:29 A legjobban fizető diákmunkák Egy nyár alatt akár 180-200 ezer forintot is megkereshetnek a főiskolások és az egyetemisták, ha végigdolgozzák a szünidőt. A szaktudást igénylő munkák órabére ugyanis a 800 forintot is elérheti. Az átlagos bér azonban ennél jóval alacsonyabb.