2007. március 6. 20:04 Támadást terveztek a rendőrök ellen március 15-én? A rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én.
2007. március 6. 19:57 Visszavonatná Novák Dezső díszpolgári címét egy képviselő Novák Dezső olimpiai bajnok és Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter díszpolgári címének visszavonását terjesztette elő egy független képviselő a XVI. kerület önkormányzat ülésén. Büki Tamás szerint a díjazottak méltatlanok a címre.
2007. március 6. 19:33 Kettes metró: júniusban újrakezdik Befejeződött a 2-es metró felújításának idei első üteme, de nyáron újabb korlátozásokra kell számítani az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar, illetve az Örs vezér tere és a Deák tér között.
2007. március 6. 19:10 A magyarok negyede nem fogadna be idegeneket A magyar lakosság több mint negyede nyíltan idegenellenes - derült ki a Tárki februárban készült felméréséből. Míg a megkérdezettek 67 százaléka, megfontolás tárgyává tenné, hogy Magyarország kinek nyújtson menedéket és kinek ne, addig a válaszadók mindössze 6 százaléka tekinthető idegenbarátnak.
2007. március 6. 18:48 Napokon belül dönthet az első ügyekben az Egészségbiztosítási Felügyelet Eddig 130-an fordultak az Egészségbiztosítási Felügyelethez nem megfelelő ellátás miatt, ebből 23 esetben indított eljárást a szervezet - mondta el Kovácsy Zsombor. A felügyelet elnöke hangsúlyozta: az első határozatok napokon belül megszülethetnek, de ez azon is múlik, a szolgáltatók milyen gyorsan bocsátják rendelkezésre a szükséges iratokat.
2007. március 6. 18:19 Gyurcsány ünnepi beszédéről kizárják a sajtó jelentős részét Zártkörű lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde március 15-én a Művészetek Palotájában. Az este nyolc órakor kezdődő díszelőadáson korábbi szándékát megmásítva felszólal a kormányfő is. Az újságírók közül csak a közszolgálati médiumok lehetnek jelen.
2007. március 6. 17:59 Évente hatszáz orvos keres külföldön munkát Az uniós csatlakozás első másfél évében több milliárd forintnyi támogatást nyújtott a brit egészségügynek a szakképzett orvosok elvándorlásával - mondta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója, aki hozzátette: adataik alapján évente újra és újra 600 itthon képzett és gyakorlatot szerzett orvos vállal külföldön munkát, ami katasztrófa a hazai egészségügy számára.
2007. március 6. 17:57 Már kínálják is a bezárt kórház épületét a vevőknek Hetvenöt, összességében 70-80 milliárd forint értékű állami ingatlant ad el ebben az évben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.
2007. március 6. 17:51 Rogán lefilmezteti a március 15-ei eseményeket Archiválják a kedden átadott új, belvárosi térfigyelő rendszer kameráinak március 15-én rögzített felvételeit - mondta el az InfoRádióban az V. kerület fideszes polgármestere. Rogán Antal közölte: az ünnep napján ingyenesen hívható telefonszámon jelenthetik a belvárosiak, ha bármiféle atrocitást tapasztalnak.
2007. március 6. 17:41 Az SZDSZ nem támogatja a hétvégi kollégiumi díj bevezetését A Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja a szocialisták kezdeményezését, miszerint a középiskolai kollégistáknak külön térítési díjat kellene fizetniük, ha hétvégén a kollégiumban maradnak. A Fidelitas szerint az ötlet "eszement".
2007. március 6. 15:39 Ellepik az ellenőrök a HÉV-et és a metrót Hadjáratot indít a BKV a bliccelők ellen: a hét második felétől ellepik a metrót és a HÉV-szerelvényeket az ellenőrök. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a közlekedési társaság a tavalyi tapasztalatok alapján napi 8 millió forintos többletbevételt vár a szigorúbb fellépéstől.
2007. március 6. 15:22 Janukovics: Kijeven nem fog múlni Az energiabiztonságról, valamint a logisztika és a közlekedés fejlesztéséről írt alá együttműködési megállapodást a magyar és az ukrán miniszterelnök Budapesten.
2007. március 6. 15:11 Új közpénzügyi törvényt szeretnének Új közpénzügyi törvény megalkotását sürgeti a közélet tisztasága érdekében az Állami Számvevőszék elnöke, valamint a gazdasági és közlekedési miniszter.
2007. március 6. 12:41 Negyedével csökkenhet a főiskolák, egyetemek száma Negyedével csökkenhet éveken belül a felsőoktatási intézmények száma. A Magán- és Alapítványi Felsőoktatási Intézmények Vezetői Kollégiumának elnöke szerint erre szükség is van, hiszen már a felsőoktatásban is egyre kevesebb a diák.
2007. március 6. 12:26 Megkezdődött a "fekete sereg" vezérének pere Különösen szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg M. Róbert és társainak büntetőpere, amely több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt indult a Fővárosi Bíróságon.
2007. március 6. 12:07 Nem tárgyalja a parlament a gumilövedék betiltását Nem vette tárgysorozatba a gumilövedékek használatának megtiltását kezdeményező fideszes határozati javaslatot az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága kedden.
2007. március 6. 11:50 Madárinfluenza: feloldották a megfigyelési zónát Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt megfigyelési zónát Szentes-Lapistó tíz kilométeres körzetében, március 12-ig azonban előzetes engedélyeztetésre van szükség néhány esetben - közölte a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatója.
2007. március 6. 11:21 Módosíttatná a vizitdíjat a rendvédelmi szakszervezet A vizitdíj fizetésére vonatkozó rendelet módosítására szólítja fel a kormányt és az egészségügyi tárcát a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége.
2007. március 6. 11:08 "Márciusban Újra Kezdjük" - nem volt reális Ötven évvel ezelőtt Magyarországon akadtak még, akik a forradalom újrakezdésében reménykedtek, ám 1957 márciusára az emberek többsége már belenyugodott a szovjet uralomba, és a legtöbben látták, hogy nincs lehetőség az ellenállásra - mondta el Kahler Frigyes történész a XX. Század Intézet tudományos konferenciáján.
2007. március 6. 07:07 Az összes hazai kisebbség alakíthat önkormányzatot Mind a 13 nemzeti és etnikai kisebbség megalakíthatja országos önkormányzatát; az Országos Választási Iroda világhálós honlapján közzétett nem hivatalos adatok szerint viszont tizenegy kisebbség alakíthat összesen 57 területi kisebbségi önkormányzatot.
Kis-Benedek József: meg vannak számlálva az iráni vezetés napjai, az USA és Izrael heteken belül beavatkozhat
22:03 Dánok: „alapvető nézeteltérések” vannak, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”