Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Magyar Péter, a Diákhitel Központ újonnan kinevezett vezérigazgatója a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) épületében tartott sajtótájékoztatón 2019. június 19-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyanús szerződéseket találtak a Diákhitel Központnál Magyar Péter idejéből

Több cégnek is csak a Diákhitel Központtal kötött szerződés volt az egyetlen jelentős bevétele, és a cégek egy része olyan emberhez köthető, aki most a Tisza Pát építésében segít Magyar Péternek.

A Szabad Európa több olyan céget is talált, amelyek az utóbbi években csak a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtól kaptak jelentősebb megbízásokat. A portál szerint mindez felveti a visszaélések gyanúját, ráadásul ugyanazok a szereplők most a Tisza Párt közelében is megtalálhatóak.

A Tisza Pért elnökét már korábban kritizálta Hadházy Ákos amiatt, hogy a vezetése alatt gyanús szerződések keletkeztek a Diákhitel Központnál, majd a Szabad Európa kiderítette, hogy több ilyen ügylet is lehetett. A Troia Média Kft.-nek az egyetlen bevételi forrása 2022-ben az volt, hogy szerződött a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtal, és a kft. tulajdonosa, Trentin Balázs jelenleg a Tisza Pártnak dolgozik. A portál szerint a cégnek 2022 előtt nem volt sok bevétele, és a 2022-es év után megint veszteséges lett.

A Magyar Péterrel kötött szerződés volt az utolsó komolyabb bevétele az AC Humán Kft.-nek is. Velük azért szerződött a Diákhitel Központ 2020. december 15-én, mert 2021-re hiteltermékprofil-bővítést terveztek, ez pedig a dolgozók létszámának emelkedésével járt, és külső szakértőre volt szükség „az új munkatársak toborzására, kiválasztására, majd betanításukra és szervezetbe integrálásukra”. A vállalat nettó 14,7 millió forintra szerződött a Diákhitel Központtal 2020 végén, és a cég működésében ez volt az egyetlen jelentősebb bevétel.

A Varius Consulting Kft. is leszerződött a Magyar Péter vezette Diákhitel Központtal 2019-ben, méghozzá 46,78 millió forint értékben. Az ő feladatuk a Diákhitel Központ Zrt. hitelnyújtási tevékenységének mint alaptevékenységnek az újragondolása volt egy üzletfejlesztésistratégia- és akcióterv-tanulmány keretein belül. Ezentúl Magyar Péter szerződött a Mestint Kft.-vel is, amelynek tulajdonosa Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, de a First Voice Kft.-vel is „érdekes szerződéseket kötött” a Diákhitel Központja a Szabad Európa szerint, ugyanis tőlük két gyorsfelmérést rendeltek a diákhitelekkel kapcsolatban, darabját 12-14 millió forintért.

A portál kereste Magyar Pétert és a Tisza Pártot is a szerződésekkel kapcsolatban, de nem kapott választ.

Hadházy Ákos a cikkre reagálva azt írta a Facebookon: „Ezek fölött a szerződések fölött lehet szemet hunyni, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan tesznek így, és megértem őket is, hiszen legitim dilemma ez. Egyvalamit viszont nem szabadna tenni, mert azt már láttuk, hogy hová vezet: félrenézni akkor, ha a saját oldalunkon kérdések merülnek fel. ELnézni, megbocsátani: lehet. Elhallgatni és diszkréten FÉLREnézni viszont több, mint bűn: hiba lenne. Ezt csinálta ugyanis a rendszerváltás óta minden politikai oldal, és ez vitte az országot ebbe az egészen valószínűtlenül mély válságba.”

Magyar Péter válaszolt is Hadházy Ákosnak: „A sejtetés és más felesleges besározása káros dolog, főleg, ha egy konkurens ellenzéki pártról van szó, amely – szemben önökkel – 14 év után először valóban képes legyőzni a maffiakormányt, és nem csak arról beszél (mint például ön), hogy ilyen szabályok mellett mit miért nem lehet. Képviselő úr, ne Fb-posztokat írogasson, hanem tegyen feljelentést, ha ön szerint valami jogszabályokba ütközik. Nekem tiszta a lelkiismeretem.”

A Magyar Nemzet hétfőn újabb kételyeket ébresztő szerződésre bukkant abból az időszakból, amikor Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot. A Troia Media Kft. mellett a Diákhitel Központ a Think & Tank Management Kft.-vel is szerződést kötött 14,7 millió forintról, és a két szerződést öszeköti, hogy a lap szerint mind a két vállalkozás Trentin Balázshoz köthető, aki az úgynevezett Tisza-szigetek megszervezésében játszik kulcsszerepet.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×