Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.84
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: vezess.hu

Be sem látjuk, mennyire kockázatos külföldön autót venni

Az Autós Nagykoalíció elnöke az InfoRádióban arra figyelmeztetett, január 1-jével változott a jogi környezet.

Szigorodik idén a külföldről Magyarországra behozott használt autók műszaki vizsgája. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy az új szabály több problémát is kezel.

"A főszabály eddig az volt, hogy honosítási eljárást kellett kezdeményezni azoknál a járműveknél, amelyeknek érvényes műszaki vizsgájuk volt az Európai Unió bármely tagállamában. Ez azt jelenti, hogy a kormányhivatalban egy sima forgalmicsere történt pár ezer forintért, de a magyar rendszámot megkapta a jármű, és addig volt érvényes a műszaki vizsgája, ameddig az előző szólt. Eddig is volt egy nehezített szabály azokra a járművekre, amelyek nem rendelkeztek érvényes műszaki vizsgával, ez esetekben a Magyarországra érkezést követően nem csak az eredetiségvizsgálatot kellett megcsinálni, hanem egy olyan műszaki vizsgát is, amely az állam által üzemeltetett műszaki vizsgálóállomásokon történt" - foglalta össze az eddigieket Knezsik István.

Ami most új:

  • amennyiben a jármű "láthatóan" nem felel meg a környezetvédelmi vizsgának látható füstöt enged ki),
  • amennyiben az autó 6 évesnél régebbi,
  • amennyiben 160 ezer kilométernél többet futott,

akkor kötelező

környezetvédelmi vizsgálaton részt venni

a gépjárművel egy olyan vizsgahelyen, ahol a szokott módon végeznek műszaki vizsgáztatást.

Amennyiben a jármű nem "megy át", abban az esetben az autó hibájának kijavításáig nem engedhető forgalomba, rendszám sem lehet rajta.

Knezsik István beszélt a külföldi autóvásárlás veszélyeiről is.

"A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nagyon sok esetben úgy történik az adásvétel, hogy a kinti eladó már aláírja az őrá vonatkozó részt, és nincs hová visszamenni, amikor már kitöltjük a vevő részt a papírokon. Miután nincsenek benne cégek, magánember ad el magánembernek autót, egy hihetetlen költséget veszünk a nyakunkba azzal, hogy magunknak kell megkeresnünk az eredeti tulajt akár egy távolabbi országban is. Ez hihetetlen kockázat. Rengeteg legenda is van, biztos, nem igazak..." - fogalmazott, majd rögtön hozott is egy példát:

  • 2-3, normális árú vásárlás esetén a kereskedésben külföldön egy gyengébb műszaki állapotú autót ajándékba adnak, ezzel az eladó fél országa megszabadul a hasznosítási kötelezettségétől (bontás, leadás).
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×