eur:
388.68
usd:
361.82
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Pixabay.com

Reménytelen helyzetben több ezer idegenvezető

Törés következett be az idegenvezetői szakmában, miután a járvány miatt szinte teljesen leálltak a csoportos utazások – mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke.

Caesar Éva szerint, mint fogalmazott, a mostani helyzet a külföldi utazásokkal kapcsolatban egy állandó változásban lévő folyamat, hiszen elsősorban a hazai turizmus indult be, és ugyan külföldre is utaznak az emberek, azonban csak módjával és nagyon óvatosan. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs tudomása arról, hogy idegenvezetői minőségében bárki is külföldre utazna, miután szervezett csoportok nem indulnak, legfeljebb elvétve.

Tehát elmondható, hogy

március közepe óta a külföldön dolgozó idegenvezetőknek nincs munkája, idehaza pedig ritkán veszik csak igénybe a szolgáltatásaikat a magyar turisták

– emelte ki a szövetség elnöke.

A szakember az InfoRádió kérdésére arra is kitért, a szakma ez idáig nem számíthatott komolyabb segítségere, kizárólag egy olyan lehetőség volt napirenden, amely keretében a vidéki lakcímkártyával rendelkező kollégák négy különféle kategóriában pályázhattak eltérő összegekre. Az idegenvezetőknek egy teljes túraleírást kellett készíteniük, a költségeiket pedig elszámolhatták. Ceasar Éva megjegyezte, a pályázaton azok vehettek részt, akiknek a vállalkozása üzemel, azonban az idegenvezetők túlnyomó többsége, miután nincs bevétele, így adót sem tud fizetni, szüneteltetni kényszerült ezeket. „Vidéki idegenvezető, működő vállalkozással, jelentős költségszámlákkal, ilyen szinte nincs is” – fogalmazott.

A szövetség számításai szerint a Magyarországon vagy külföldön magyar turistákkal foglalkozó, „többé–kevésbé” aktív idegenvezetők száma nagyságrendileg 5 ezer fő.

Sokuk azonban más állás után kényszerült nézni,

így most vagy álláskeresési járadékban részesülnek, vagy a szerencsésebbek el is tudtak helyezkedni - például multinacionális cégeknél, hiszen a nyelvtudásuk jelentős -, vagy pedig nyelvórákat adnak, ahogyan azt egyik–másikuk korábban is tette – fogalmazott az elnök.

Caesar Éva végezetül megjegyezte, nagy kérdés továbbá, hogy ha egyszer újra beindul az iparág, akkor miként fognak tudni visszatérni az érintettek az idegenvezetői munkába, és egyáltalán mennyien.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×