Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
320.19
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Szavazhatnak az MSZP-tagok a miniszterelnök-jelöltről

Ellenszavazat nélkül fogadta el a pártvezetőség által javasolt alapszabály-módosításokat az MSZP kongresszusa szombaton. A tanácskozás közben tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila pártelnök elmondta: külön voksoltak arról az indítványról, hogy az MSZP elnökét és megyei elnökeit ezután közvetlenül a párttagok válasszák meg. A korábban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett és pártszavazásra is bocsátott indítványt a küldöttek háromnegyede ellenezte.

Harangozó Tamás, az alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője a legfontosabb változások között említette, hogy a jövőben a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulóknak meg kell méretniük magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében.

Emellett szigorították az összeférhetetlenségi szabályokat, a tisztségviselőknek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget írtak elő, a kizárási procedúrát pedig egyszerűsítették.

Új szereposztást sürgetett pártjában Mesterházy

Az MSZP-n belüli új szereposztás kialakítását sürgette kongresszusi beszédében Mesterházy Attila szombaton.

A szocialista párt elnöke köszönetet mondott azoknak, akik a rendszerváltás óta az MSZP sikeréért dolgoztak. Majd úgy fogalmazott: most új politikára, sok új szereplőre és új szereposztásra van szükség. "Ezért arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítettétek a szocialista pártot, hogy most egy kicsit lépjetek hátrébb, és a nyilvánosság helyett a háttérből segítsétek munkátokkal ezt a közösséget" - mondta.

Mesterházy Attila azt javasolta, hogy hozzanak létre ügyvivői rendszert az MSZP-ben, így szélesítve a párt szakpolitikusi bázisát. Kezdeményezte, hogy az év végéig tartsanak tisztújítást a parlamenti frakcióban, majd januártól kezdjenek hozzá a párton belüli tisztújításhoz azért, hogy március végére megválasszák azt a csapatot, "amely elvezeti az MSZP-t a 2014-es győzelemig".

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×