eur:
389.43
usd:
362.5
bux:
68681.9
2024. május 8. szerda Mihály

Az SZDSZ a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg az MSZP-t

Addig maradunk a koalícióban, amíg a reformok útján haladunk; ha ez nem így történik, akkor ki fogunk lépni. Így fogalmazott a koalíciós egyeztetésért felelős szabad demokrata államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában arra a kérdésre, hogy mit tesznek a liberálisok, ha a több-biztosítós rendszer nem valósul meg.

Jövő január elsejéig az egészségbiztosítás változásáról szóló törvénycsomagnak kell megszületnie, ennek előkészítése lényegében lezárult, így néhány nappal azután, hogy a koalíciós pártoknak sikerül megegyezniük a biztosítótársaságokkal, a törvénytervezetet be lehet nyújtani a kormánynak - mondta a koalíciós egyeztetésért felelős szabad demokrata államtitkár.

Horn Gábor közölte: tartani kell a közösen vállalt határidőket, nem lehet már időt nyerni, és január elsejétől be kell indulnia a folyamatnak ahhoz, hogy minden készen álljon, amikor 2008. közepén a biztosítók megkezdhetik a tagtoborzást.

Az SZDSZ-es politikus hozzátette: 2009. január elsejétől indulhat az új, több-biztosítós rendszer, a társaságok ekkortól veszik át az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerepét.

Kilépnek, ha nincs leállnak a reformok

Mindkét félben lát szándékot a megállapodásra, hiszen közösen vállalták azt a forgatókönyvet, amelyet nyáron írtak alá, s amely nagyon határozott és egyértelmű határidőket szab meg - mondta Horn Gábor, aki szerint nincs arra mód, hogy ezektől eltérjenek.

"Mi azért vagyunk ebben a koalícióban, hogy ezeket a reformokat végrehajtsuk. Addig maradunk a koalícióban, amíg a reformok útján haladunk - ha nem csináljuk, akkor ki fogunk lépni" - tette hozzá.

Eddig azért nem szállt ki az SZDSZ, mert nagyon fontos és jelentős változások történtek az egészségügyben, hangsúlyozta a politikus. A törvényjavaslatot 2007. október 15-ére be kell nyújtani a parlamentnek - tette hozzá Horn Gábor, akinek meggyőződése: a határidőt a koalíció tartani fogja.Nincs megegyezés

Csütörtökön sem zárult eredménnyel a koalíciós pártok vitája az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a Parlamentben. Hónapok óta nem sikerül megállapodniuk a feleknek az egészségpénztárak ellátási területének nagyságáról, a verseny mértékéről és a piacra lépés feltételeiről.

A másfél órás egyeztetésről először a biztosítótársaságok képviselői jöttek ki. Juhos András, az Uniqa vezérigazgatója úgy fogalmazott: a biztosítók elmondták az új egészségbiztosítási rendszerhez kapcsolódó kérdéseiket a kormánypártoknak, de válaszokat nem kaptak.

Juhos András elmondta: a koalíció partnerek ezúttal nem közvetítők útján értesítették egymást arról, mit gondolnak a meghívott biztosítók a dolgok jelenlegi állásáról.

Az Uniqa vezérigazgatója hozzátette: megállapodásról és újdonságokról szó sem volt.

Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő a megbeszélésről szűkszavúan annyit mondott: sokat tanultak a biztosítótársaságok képviselőitől, meghallgatták álláspontjukat, feltették nekik kérdéseiket, az azokra kapott válaszokat pedig szakértők bevonásával kell értékelniük.

Horváth Ágnes sem adott bővebb tájékoztatást. A tárcavezető annyit közölt: az egyeztetések folytatódnak a koalíciós pártok között.

"Egy kifejezetten jó hangulatú, konstruktív megbeszélésen vagyunk túl. Nagyon sok új szemponttal gazdagodtunk, új szempontot ismerhettünk meg, és volt alkalmunk, hogy végigbeszéljük valamennyi kérdést."

Az egészségpénztárak ellátási területének nagyságáról, a verseny mértékéről, és a piacra lépés feltételeiről, az esetleges állami garanciákról a kormánypártoknak október elejéig kell megegyezniük, hogy az előzetes megállapodás szerint október 15-ig benyújthassák az egészségbiztosítási reformról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×