2023. szeptember 15. 06:24 Kiderült, kik voltak eddig a legbőbeszédűbbek ebben a parlamenti ciklusban A kormánypárti politikusok közül öten több mint százszor szólaltak fel az Országgyűlésben 2022 májusa óta.
2023. szeptember 15. 06:13 Hazaérkeztek a magyar barlangi mentők Törökországból – képek Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A mentőcsapat fogadásánál jelen volt Lőrincz Gábor a honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka, aki gratulált a magyar mentőcsapat rendkívüli teljesítményéhez.
2023. szeptember 15. 06:00 Az Európai Unió jövője: az elnöki beszéd, és ami kimaradt belőle – Bóka János az Arénában Ursula von der Leyen értékelő beszédjéről, az Európai Unió stratégiáiról, a közelgő magyar soros elnökség feladatairól is beszélt Bóka János európai ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, aki azt is elmondta, mi a szerepük a láthatatlan EU-serpáknak.
2023. szeptember 15. 05:45 Nem szűkölködnek a módszerekben a csalók, ha ezek egyike ismerős, nagy a baj A világ pénzügyi piacain tavaly – 127 százalékos emelkedést követően –, a csalások kárértéke meghaladta a 3,3 milliárd dollárt. A kriptopiacon még ennél is nagyobb volt a növekedés (183 százalékos), ezért a veszteségek zöme is itt csapódott le.
2023. szeptember 15. 05:30 Döbbenet a Balatonon – ilyet még nem nagyon láttak Olyan áttetsző a tó vize, mint nagyon ritkán
2023. szeptember 15. 05:00 Még a nyár közepén sem mindig volt ilyen időjárás Az átvonult hidegfront után pár fokkal visszaesett a hőmérséklet, de érdemi változás nem lesz időjárásunkban. Tovább folytatódik az átlagosnál melegebb idő.
2023. szeptember 15. 04:40 Kiderült, megjött-e a magyarok étvágya a rovarfehérjékhez Ez év elejétől már kereskedelmi forgalomban is megjelentek Magyarországon a rovarfehérjét tartalmazó táplálékok. Ezzel kapcsolatban végzett felmérést az Agroinform.hu.
2023. szeptember 15. 04:20 Hosszú ideje bevett dolgon csavar a Microsoft A jövőben már nem a Windows Update-ben érkeznek majd a frissítések a nyomtatókhoz.
2023. szeptember 14. 22:46 Különös dologra hívta fel a figyelmet a szerb elnök Magyarország modell Szerbia számára – mondta a szerb államfő a Budapesti Demográfiai Csúcs alkalmából tartott gálavacsorán csütörtök este. Novák Katalin magyar köztársasági elnök házigazdaként azt emelte ki, hogy a két országot stratégiai partnerség fűzi egymáshoz.
2023. szeptember 14. 22:37 Vendégként verte a BL-címvédőt a Veszprém A Veszprém 33–28-ra nyert a címvédő német SC Magdeburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.
2023. szeptember 14. 22:03 Kategóriájában Európa legjobb repterének választották a ferihegyi légikikötőt Az utasok szerint jól érzékelhetően emelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásainak színvonala. A légikikötő emberléptékű, biztonságos és nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét – derült ki egy reprezentatív kutatásból. A nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet pedig közben négy csillagosra emelte a budapesti repülőtér minősítését.
2023. szeptember 14. 21:48 Bíróság előtt kell felelnie a francia igazságügyi miniszternek November 9. és 17. között tartják Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter perét egy összeférhetetlenségi gyanú miatt a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróságon (CJR) – jelentette be csütörtökön a semmítőszék főügyésze.
2023. szeptember 14. 21:35 Magyar cégcsoporthoz került két jelentős online piactér Megvásárolta a Használtautó.hu és a Jófogás.hu oldalt működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-t a magyar tulajdonú ingatlan.com Zrt. – közölte a társaság csütörtökön.
2023. szeptember 14. 21:22 Vádat emeltek Joe Biden fia ellen Vádat emelt a különleges ügyész Hunter Biden ellen tiltott fegyverbirtoklás bűncselekménye miatt csütörtökön, miután nyáron összeomlott az amerikai elnök fiát a bírósági eljárástól megmenteni hivatott vádalku.
2023. szeptember 14. 21:13 Frontex-jelentés: soha ennyien nem próbálkoztak a Földközi-tengeren Továbbra is rekordszintű, az előző év azonos időszakához képest közel megkétszereződött az illegális migránsok száma a Földközi-tenger középső medencéjében január és augusztus között – közölte az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) csütörtökön.
2023. szeptember 14. 21:00 Szijjártó Péter: lett egy „nemzeti bajnokunk”, ami külföldön nagy projekteket vihet sikerre A világ 15 legnagyobb közlekedési infrastruktúrával foglalkozó vállalatának egyike, a Gülermak csoport és Közép-Európa most már legsikeresebb vasútépítő cége, a V-Híd szövetségre lép egymással – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
2023. szeptember 14. 20:47 48 órát kapott a pozsonyi orosz nagykövetség egyik munkatársa Szlovákia csütörtökön kiutasította Oroszország pozsonyi nagykövetségének egyik munkatársát, és a külügyminisztériumba kérették az ügyben az orosz nagykövetet.
2023. szeptember 14. 20:33 Keményen üzent Kijev az Európai Uniónak Törvényellenesnek és destabilizáló hatásúnak minősíti Kijev az Európai Unió bármely olyan döntését, ami meghosszabbítja az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó korlátozásokat szeptember 15. után – közölte csütörtökön az ukrán külügyminisztérium.
2023. szeptember 14. 20:20 A német kormány beleáll a kínai elektromos autók ellen tervezett uniós intézkedésekbe Nem volt különösebb visszhangja Ursula von der Leyen utolsó "évértékelő" beszédének Németországban. Kivételt jelentett azonban az európai bizottsági elnök bejelentése arról, hogy szubvencióellenes intézkedéseket, illetve ezzel kapcsolatban vizsgálatot kezdeményez a Kínából érkező elektromos járművek ellen.
2023. szeptember 14. 20:08 Tovább drágulnak az üzemanyagok – a nap hírei Már dolgozik a kormány a családpolitika 2.0-ás programján – jelentette ki a kormányfő a budapesti demográfiai csúcs nyitónapján. Megjelent a rendelet a napelemmel termelt áram éves elszámolásáról. Az InfoRádió legfontosabb csütörtöki hírei.
2023. szeptember 14. 19:55 Két órára megbénul a vasút a szomszédunkban A romániai vasutasok szakszervezeti szövetsége figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek reggel 7 és 9 óra (közép-európai idő szerint 6-8 óra) közötti időre.
2023. szeptember 14. 19:43 Nyilvános a FIFA-lista, ők versengenek az év legjobbja címéért Nyilvánosságra hozta csütörtökön a 2023 legjobbja elismerésre eséllyel pályázókat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), a férfi jelöltek között pedig a világbajnok argentin Lionel Messi mellett a francia válogatott és a Paris Saint-Germain világsztárja, Kylian Mbappé, valamint a Manchester Cityvel triplázó norvég Erling Haaland is szerepel.
2023. szeptember 14. 19:31 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: elhúzódó sokkhatás alatt állnak a magyar családok Magyarország jelenleg az egyik, ha nem a legbiztonságosabb hely a bolygón – jelentette ki a honvédelmi miniszter Budapesten csütörtökön.
2023. szeptember 14. 19:19 Döntött az Európai Központi Bank a kamatról Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa egyaránt 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot csütörtöki ülésén.
2023. szeptember 14. 19:07 Fontos vendégeket fogatott a Karmelitában Orbán Viktor Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban találkozott, hogy megvitassák a legfontosabb európai és nemzetközi kérdéseket, valamint Róma és Budapest kiváló kétoldalú kapcsolatait. A magyar kormányfő később Rumen Radev bolgár köztársasági elnököt és Aleksandar Vucic szerb államfőt is fogadta.
2023. szeptember 14. 18:55 Kiderült, hogyan hatott a csipszre a csipszadó A burgonyaszirom ára az egekbe szökött, mégsem eszünk belőle kevesebbet.
2023. szeptember 14. 18:41 Lázár János: keveset fogunk építeni, de az marha jó lesz Az a terv, hogy a mestert védjük a kontároktól – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter XXVIII. országos építészeti konferencia megnyitóján.
2023. szeptember 14. 18:28 Demográfiai csúcs - itt visszanézheti Orbán Viktor és Novák Katalin előadását Csütörtökön kezdődött az idei Budapesti Demográfiai Csúcs. A 2015 óta kétévente megrendezett eseményre idén már állam- és kormányfők, történelmi egyházak vezetői is érkeztek, hogy közösen gondolkodjanak a megoldásról, a családokat érintő legfontosabb kérdésekről.
2023. szeptember 14. 18:15 Ölre mentek a szlovák politikusok a választási kampány hajrájában - videó Szintet lépett az eddig csak verbális indulatokkal tarkított szlovák választási kampány, miután Igor Matovic korábbi miniszterelnök és Robert Kalinák egykori belügyminiszter fizikailag is egymásnak esett az ellenzéki Smer szabadtéri sajtótájékoztatóján. Az ügyben nem érintett politikusok elítélik az összetűzést.
2023. szeptember 14. 18:02 Magához tért a börgöndi repülőgép-baleset egyik sérültje A hírt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere tete közzé a Facebookon.
2023. szeptember 14. 17:49 Lengyelország előállt egy dátummal Ukrajna NATO-meghívására A 2024-ben megrendezendő washingtoni NATO-csúcstalálkozón remélhetőleg meghívják Ukrajnát az észak-atlanti szövetségbe – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön a délkelet-lengyelországi Krynica-Zdrójban, Gitanas Nauseda litván elnökkel közös sajtóértekezletén.
2023. szeptember 14. 17:36 Egy orosz vadászgép lőtt brit felderítőre - új magyarázat a történtekre Egy rosszul megfogalmazott parancs és egy félreértés lehet a háttérben.
2023. szeptember 14. 17:24 Megvannak a 2023-as Michelin-csillagos magyar éttermek – itt a teljes lista Nincs új Michelin-csillagos vendéglátóhely, de az eddigi díjazotak megtartották a minősítésüket.
2023. szeptember 14. 17:11 A NASA-nak lépnie kellett UFO-ügyben - jelentés A NASA mesterséges intelligencia, gépi tanulás és űralapú megfigyelőeszközök terén szerzett szakértelmét is hasznosítani fogja, hogy támogassa a kormányzati munkát.