2023. november 10. 09:51 Románia fegyverkezik, óriási összegért vásárol amerikai harckocsikat Az Egyesült Államok külügyminisztériuma is jóváhagyta már az üzletet, innentől a kongresszus beleegyezésén múlik a sikere.
2023. november 10. 09:38 Halálos áldozatot is követelt a miskolci lakástűz Egy ember meghalt, hárman pedig füstmérgezést szenvedtek, miután kigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása Miskolcon csütörtökön késő este.
2023. november 10. 09:25 Szijjártó Péter Guatemalában kritizálta az EU versenyképességét "Magyarországon az a szerencsés helyzet, hogy a sajtó fele jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata, míg a másik fele nemzetközi liberális irányt követ. De ezt a liberális fősodor diktatúrának tartja, mert azt gondolja, csak akkor van sajtószabadság, ha a sajtó 99 százaléka liberális."
2023. november 10. 09:13 Most jön a nyugdíj-kiegészítés, de nem mindenki örülhet Az érintettek egy részének a Magyar Államkincstár utalja át a nyugdíjat és a kiegészítést. Akiknek nincs bankszámlájuk, azoknak a postás viszi ki a pénzt legkésőbb november végéig. És akik nem kapnak? Mert ilyenek is vannak.
2023. november 10. 09:00 10 százalék alá bújt az infláció A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. november 10. 08:33 Kivégeztek egy texasi elítéltet, pedig nem akármivel védekezett Az 53 éves férfi 30 évet töltött a halálsoron. A börtönben példásan viselkedett.
2023. november 10. 08:14 Perlekedés indul a Békás-szorosért - újra A román legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében a Hargita megyei önkormányzat, a moldvai Neamt megyével évek óta folytatott határper újratárgyalását kérve - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Borboly Csaba megyei tanácselnök.
2023. november 10. 08:00 Orbán Viktor: Magyarország toleranciaajánlatát rendszeresen elutasítják Péntek reggel hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. Nem akar "mini Gázákat" látni Budapest kerületeiben - mondta. Szerinte az a vezetés, ami Brüsszelben van, egy globalista elit megbízását teljesíti.
2023. november 10. 07:28 Alig hihető számokat közölt az OTP Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 307,573 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami az előző negyedévit 8 százalékkal, az egy évvel korábbit 63 százalékkal meghaladja.
2023. november 10. 07:15 Mesterséges intelligencia - Nagy dobással jön az MTA Különböző megközelítésekből vizsgálják az előadók a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő kérdéseket a Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Középiskolai Alumni Programjának közös, pénteki rendezvényén Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
2023. november 10. 07:03 Előre hozott választás lesz egy Magyarországhoz hasonló lélekszámú európai országban Előre hozott választást írt ki Portugáliában 2024. március 10-re Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök, miután António Costa miniszterelnök benyújtotta lemondását egy korrupciós botrány közepette.
2023. november 10. 06:38 Vigyázat, már baleseti fotókkal támadnak a csalók Elég rákattintani a posztra, és kész a baj.
2023. november 10. 06:25 Józsefváros szembemegy a kormányzattal és a Pázmánnyal Az VIII. kerületi önkormányzat határozattal vette ideiglenes védelem alá a Magyar Rádió egykori épületegyüttesét. Ezzel ideiglenesen meg tudják akadályozni, hogy a Pázmány Campus jelenlegi tervei alapján kezdődjön el a bontás.
2023. november 10. 06:13 Készüljön, holnap nagy leállások lesznek a postánál Nvember 11-én 13 órától november 12-én 18 óráig országos informatikai adatközponti karbantartás miatt a posta.hu online felülete nem lesz elérhető - közölte a Magyar Posta.
2023. november 10. 06:00 A nagy Hamász-trükk – a véres támadás előtt így tudta átverni Izraelt Az izraeli katonai és politikai vezetés konkrét felelősségének megállapítása még évekig is eltarthat, ám számos fontos tanulságot már most le lehet vonni a történtekből.
2023. november 10. 05:41 Bejelentést tett a kormány a nyugdíjemelés ügyében Szentkirályi Alexandra szóvivő a Kormányinfón ismertette az emelés menetét.
2023. november 10. 05:22 Új irányelv szabályozza a politikai hirdetéseket a Facebookon A Meta a választási hirdetésekkel kapcsolatos növekvő aggodalmak közepette szerdán új irányelvet vezetett be, amely megtiltja a hirdetőknek, hogy a generatív mesterséges intelligencia szoftverét politikai hirdetésekhez használják a Facebookon és az Instagramon.
2023. november 10. 05:05 Nagy változás jön a Gmailben, ennek minden felhasználó örülni fog Könnyebb lesz a levelekre azonnal válaszolni.
2023. november 10. 04:52 Újabb 2x2 sávos autóútról beszélt Lázár János A vasút és a Volán fejlesztése kötelesség, mert ha normális vasúti és közúti közlekedést biztosítunk az embereknek, akkor nem fognak elköltözni a szülőhelyükről, hanem az ingázást választják, amely megfizethető, komfortos, olcsó és elérhető - mondta az építési és közlekedési miniszter Kaposváron.
2023. november 10. 04:40 Jön az influenzaszezon, érdemes a készlethiányos gyógyszerek listájára nézni A megnövekedett igények miatt két népszerű forróitalpor is hiánycikké vált a patikákban, azóta azonban a helyzet megoldódott
2023. november 10. 04:27 Ma már pocsék idő lesz, mutatjuk a hétvégét is Többfelé kell esőre számítani a hétvégén, és erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet is csökkenni kezd: vasárnap hajnalban ismét előfordulhat gyenge fagy, a napi maximumhőmérséklet is csak 6-12 Celsius-fok között várható.
2023. november 10. 04:15 Nehéz döntés vár a nyugdíj előtt állókra Az önfenntartás és megélhetés biztosítása miatt továbbra is magas az idősek aktív munkaerőpiaci jelenléte.
2023. november 10. 04:00 Benépesítik a németek a balatoni falvakat, százával vásárolják az ingatlanokat A Magyarországon élő német állampolgárok száma 2023-ra elérte a 22 310-et. Különösen a Balaton környékére települnek.
2023. november 10. 03:33 Borzalmas anyagok kerülnek még mindig a Dunába Óbudánál Az 1984-ben megszűnt Óbudai Gázgyár területéről még mindig rákkeltő és mérgező anyagok jutnak a Duna vízébe - állítja a Greenpeace.
2023. november 10. 01:30 Tovább dagad a portugál korrupciós botrány, veszélyben a gazdaság Veszélybe került Portugália gazdasági programja a korrupciós ügyek miatt lemondani kényszerült kormányfő távozása után. António Costa egyik miniszterét hivatalosan is vádlottként nevezték meg, a kabinetfőnökét pedig őrizetbe vették.
2023. november 9. 22:11 Keselyűkkel keresi az izraeli halottakat a hadsereg Keselyűkre szerelt chipek továbbította adatok segítségével kutatnak a Hamász palesztin iszlamista szervezet által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás eltűntjeinek maradványai után - közölte az AFP francia hírügynökséggel a program vezetője.
2023. november 9. 22:08 "Igazi háború volt" - így nyilatkozott a Fradi ellenfelének edzője a meccs után Nem lehet elégedett maximálisan, mégis elfogadja a Genk elleni 1-1-es döntetlent Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2023. november 9. 22:05 Kukacok mászkáltak a hipermarket kedvenc csokiján, itt a Tesco válasza Kukacokat fotóztak le az egyik tatabányai hipermarketben kiállított Lindt csokoládén. Az áruházlánc reagált a felvételre.
2023. november 9. 21:57 Rögös út lesz, de kardinális kérdés a nemzeti kisebbségek ügye – Gálik Zoltán Ukrajna EU-csatlakozásáról A Corvinus Egyetem egyetemi docense azt mondta az InfoRádióban, hogy nem hirtelen döntés született Brüsszelben, Ukrajna és Moldova most az uniós tagjelölti státuszból egy következő fázisba léphet. Hozzátette: az érintettek megkezdték a felzárkózást, de még rengeteg teendő, tárgyalási forduló van hátra, melyek akár évekig is elhúzódhatnak.
2023. november 9. 21:45 Letartóztatták a győri Audi két szakszervezeti tisztségviselőjét Csütörtök reggel elkezdődött az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezlete, amikor a rendőrök bilincsben elvittek két elnökségi tagot a rendezvényről.
2023. november 9. 21:32 Nyolc sportágban vár magyar érmet Párizsban a paralimpiai bizottság elnöke Eddig 12 kvótát szereztek sportolóink, amivel Szabó László szerint időarányosan jobban állnak a vártnál. A sportvezető azt mondta az InfoRádióban, hogy csodálatos lenne, ha sikerülne elérni a 2000-es sydney-i 54-es indulói létszámot, ami az eddigi magyar rekord a paralimpiák történetében.
2023. november 9. 21:20 Bűncselekmény lesz, ha egy párt külföldről fogad el támogatást - a nap hírei Év végére 1 számjegyűre csökkenhet a kormány szerint az infláció. A jövő héten döntés születhet arról, hogy lehet-e előrehozott minimálbér- és garantált bérminimum emelés.