2008. október 1. 12:06 Kikerülhet a távhő a klímaadó hatálya alól Kikerülhet az úgynevezett klímaadó hatálya alól a távhő - mondta Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő.
2008. október 1. 12:00 Sztrájkot kezdenek hétfőn az egri kórház dolgozói Határozatlan idejű sztrájk kezdődik hétfőtől az egri Markhot Ferenc Kórházban - jelentette be az InfoRádióban az egri Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője. Az akcióra azután kerül sor, hogy az ÁNTSZ a hét elején megadta az engedélyt a HospInvest Zrt.-nek a kórház üzemeltetésére.
2008. október 1. 11:55 MNB: ezer tonna egy- és kétforintos már visszaért Szeptember végéig ezer tonna egy- és kétforintos érkezett vissza a Magyar Nemzeti Bankba - mondta a jegybank szóvivője. Iglódy Csathó Judit hozzátette: az összes forgalomban lévő érmének ez 20, illetve 29 százaléka, ami nemzetközileg is magas arány.
2008. október 1. 11:47 Kicsapták az Obamát "felakasztó" rasszista diákokat Barack Obama demokrata elnökjelölt képmását akasztotta egy fára a nyaka köré hurkolt zsineggel és rasszista felirattal egy oregoni keresztény egyetem négy diákja, akiket rövid úton eltanácsoltak az intézményből.
2008. október 1. 11:35 Az ingyenes védőoltás költségei Az Egészségügyi Minisztérium ismét úgy oldott meg egy problémát, hogy közben egy újabbat hozott létre. Októbert 1-jétől ingyenesen kaphatják meg a két év alatti gyermekek a pneumococcus elleni védőoltást, ami a háziorvosoknak anyagi terhet jelent, ezt azonban az egészségbiztosító nem téríti meg nekik.
2008. október 1. 11:17 Nem indít etikai vizsgálatot a Fidesz a bekiabáló politikus ellen Nem lesz etikai vizsgálat a Fideszben Arnóth Sándor ellen, miután a politikus már lemondott képviselői mandátumáról parlamenti bekiabálása miatt - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus hozzátette: az etikai bizottság legsúlyosabb döntése a frakcióból való kizárás lehetett volna.
2008. október 1. 11:08 Katalizátor nélkül behajtani tilos! Október elsejétől kezdve csak katalizátorral rendelkező gépkocsik hajthatnak be Frankfurt, München és több Ruhr-vidéki város központjába. A környezetvédelmi intézkedés célja, hogy egyre kevesebb, a kipufogógázokban előforduló ártalmas részecske kerüljön a levegőbe.
2008. október 1. 10:48 Oroszország rehabilitálta az utolsó cárt és családját II. Miklóst, az utolsó orosz cárt és családját jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta az orosz legfelső bíróság elnöksége.
2008. október 1. 10:29 Száznál is több pedofilra csaptak el a rendőrök A spanyol rendőrség száznál is több embert vett őrizetbe: a gyanú szerint gyerekekről készült pornográf videókat és képeket birtokoltak és terjesztettek az interneten.
2008. október 1. 10:15 Délre áll helyre a MÁV-menetrend Szajol és Szolnok között Helyreállították Szolnok és Szajol között a vasúti felsővezetéket, amely szerda reggel szakadt le mindkét vágány felett - közölte Both Ferenc, a MÁV ügyeletese.
2008. október 1. 10:12 Üzleti titok, mennyivel emelkedik a gáz ára Az E.ON Földgáz Trade, a magyarországi földgáz-nagykereskedő október 1-jétől drágábban szerzi be a földgázt a Gazpromtól, de hogy mennyivel, az üzleti titok, ezért Kutas István, a társaság szóvivője nem kommentálta a Világgazdaság értesülését az ezer köbméterenkénti 560 dolláros árról.
2008. október 1. 10:00 Kolozsvárott telt ház várja a Chelsea-t Szerda este újabb nyolc mérkőzést játszanak a Bajnokok Ligájában. Kolozsvárott zsúfolt ház előtt szerepel majd a Chelsea. A nap legérdekesebbnek ígérkező további találkozói: Liverpool-PSV, Inter-Werder, Atlético-Marseille.
2008. október 1. 09:40 Egymillió laptopot vásárol iskolásainak Venezuela Egy Portugáliával kötött egyezmény alapján egymillió laptopot vásárol iskolás gyerekeknek Hugo Chávez Venezuelája. Az egyezség azt követően jött létre, hogy Portugália hasonló egyezményt kötött az Intel számítástechnikai óriáscéggel ötszázezer laptopról, amelyekkel az ország összes hat-tíz éves gyermekének tudnak adni egy gépet. Az ügylet nagy vesztese a Minden Gyermeknek Laptopot szervezet.
2008. október 1. 09:25 Õrizetbe vették a sztárszínésznőt Gyógyszeres befolyás alatt vezetett Heather Locklear amerikai színésznő, akit emiatt letartóztattak Kaliforniában.
2008. október 1. 09:14 Webber hihetetlen kiesése Szingapúrban Hihetetlennek tűnő műszaki hiba fosztotta meg Mark Webbert a hétvégi éjszakai forma-1-es versenyen a pontszerzéstől. Az ausztrál versenyző autójának elektronikáját a helyi metró zavarta össze.
2008. október 1. 09:10 A karriert is befolyásolja az apa-gyermek viszony Magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek azok az emberek, akik gyermekkorukban sok időt töltöttek az édesapjukkal - derül ki egy friss tanulmányból.
2008. október 1. 08:59 Semmit sem ér két, eddig népszerű gyógyszer Két, eddig népszerű gyógyszer, a glucosamine és a chondroitin nem csökkenti az ízületi fájdalmakat, és nem jobbak, mint a placebo - állapították meg az utahi egyetem professzorai.
2008. október 1. 08:49 December 15-ig biztosan nem lesz BKV-sztrájk Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek szerdán Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt érdekképviselet és egy szövetség által aláírt megállapodás szerint december 15-ig biztosan nem lesz sztrájk. A buszágazatot képviselő szakszervezetek más jellegű garanciákat várnak, velük a BKV tájékoztatása szerint csütörtökön folytatódik a tárgyalás.
2008. október 1. 08:43 700 milliárd dollár: hétévnyi magyar költségvetés Azt számolgatja a LiveScience.com tudományos internetes oldal, hogy mennyi is lehet az a hétszázmilliárd dollár, amellyel az amerikai kormány konszolidálni szerette volna a bankokat. Mint kiderült, a négyszáz leggazdagabb ember összes vagyona együtt adja ki ezt az összeget, ami minden amerikaira leosztva négyszázezer forintnak megfelelő dollármennyiséget jelent. A magyar költségvetésnek "csak" hét évbe telne kiadnia a hétszázmilliárd dollárt.
2008. október 1. 08:31 Ingyenes lesz, de nem kötelező a súlyos betegségek elleni védőoltás Októbertől ingyenes lesz a pneomococcus elleni védőoltás minden két év alatti gyermeknek - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás elmondta, a vakcina beadatását a szülők kérhetik gyermekük számára. A négy vakcina eddig 64 ezer forintba kerül. Kötelezővé azonban nem teszik a többi közt a tüdőgyulladás és az agyhártyagyulladás ellen védelmet nyújtó oltást.
2008. október 1. 08:23 Lecsukhatják a főnököt, mert megalázta beosztottját Megkötözve, szégyentáblával a nyakában vonszolta magával a rendőrségre egy brit férfi lopással gyanúsított beosztottját. Meglepődött, mikor őt is letartóztatták.
2008. október 1. 08:13 Repülőgép méretű volt a gigantikus "őslúd" Egy kisebb repülő méretével vetekedett az 50 millió évvel ezelőtt élt "őslúd", amelynek koponyájára Nagy-Britanniában, a Sheppey-szigeten bukkantak. Az ötméteres fesztávolság lehetővé tette, hogy az "őslúd" átkelhessen az óceánon.
2008. október 1. 07:57 Furcsa segítség: üvegszilánk a szendvicsbe Nem kerül börtönbe az az asszony, aki üvegszilánkokat tett férje ételébe. A nő egyébként csak segíteni akart: azt remélte, ha férje megbetegszik, alkoholizmusát is kezeltetni kezdi.
2008. október 1. 07:47 Halmártás bizonyítja Pompeji pusztulásának időpontját Rothadt halmaradványok révén sikerült pontosan beazonosítaniuk a Vezúv kitörésének és Pompeji pusztulásának dátumát olasz kutatóknak, akik a városban készült utolsó tétel garumot vették górcső alá.
2008. október 1. 07:37 Jubileumi nemzetközi hárfafesztivál Gödöllőn Október 3-a és 12-e között tizedik alkalommal kerül sor a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválra, amelyen magyar, francia és cseh művészek is fellépnek. Október 8-án a Régi Zeneakadémián hárfára írt jazz műveket is hallgathatnak az érdeklődők.
2008. október 1. 07:01 Horn: Mint ha nem is egy országban élnénk Horn Gábor szerint a pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetési javaslat nem reális, az ország gazdaságának felemeléséhez pedig radikális adócsökkentésre lenne szükség. Az SZDSZ ügyvivője úgy látja: lenne fedezet egy három év alatt megvalósítandó, ezermilliárd forintos adócsökkentésre.
2008. október 1. 06:55 MSZP-ideológia: 1956 a baloldal origója Késve, de elkészült az MSZP ideológiai programja, amelyet eredetileg tavaly szeptemberig kellett volna vitára bocsátania az összeállítását végző, Hiller István vezette testületnek. A dolgozat a baloldal origójaként hivatkozik 1956-ra - írja a Népszabadság.
2008. október 1. 06:47 Kitiltották a lovat a megújult kocsmából Törzsvendég lovat tiltottak ki egy brit kocsmából. Peggy, az igásló hosszú ideje járt gazdájával a pubba, de miután a helyet felújították, többé már nincs számára hely.
2008. október 1. 06:35 Ismét együtt a Titanic álompárja A hatalmas sikert hozó Titanic után ismét egy filmben szerepel Kate Winslet és Leonardo Di Caprio.
2008. október 1. 06:15 Negyed évszázad után a herceg buliján lép föl újra Angliában Robin Williams Robin Williams 25 éve nem lépett színpadra Angliában. Novemberben azonban újra megteszi ezt, mégpedig a walesi herceg hatvanadik születésnapja alkalmából tartott rendezvényen. Vele együtt fellép majd még például Rowan Atkinson is.
2008. október 1. 05:59 Ferenc-napi búcsú: komédia, gyerek ARC, operettfesztivál és Mozart Idén is lesz Ferenc napi búcsú október harmadika és ötödike között a Bakáts téren és környékén. Esténként fellép Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, valamint Charlie és a Lucky Boys zenekar. A búcsú kísérőrendezvénye lesz a Gyerek ARC kiállítás és az Utcaszínházak Fesztiválja is, ahol vásári komédiákat láthat a közönség.
2008. október 1. 05:47 Még szedi európai áldozatait a pénzpiaci válság Az Európai Unió nem számított arra, hogy az amerikai pénzpiaci válság ilyen gyorsan átgyűrűzik a közösségbe. A BruxInfo elemzője szerint az európai gazdaságra is rossz hatással lehet az, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elutasította a 700 milliárd dolláros állami beavatkozást.
2008. szeptember 30. 22:49 Angolok és spanyolok: négy győzelem, 10-1-es gólkülönbség Európa többi része ellen Egyedül a Real Madrid áll hat ponttal két játéknap után a Bajnokok Ligája kedden szerepelt 16 csapata közül. Az angoloknak megint jó napjuk volt, simán győzött a Manchester United és az Arsenal is. A fehérorosz BATE Boriszov szerzett egy pontot a Juventus ellen, s a meglepetés még nagyobb is lehetett volna...
2008. szeptember 30. 22:36 Jégkorong-szenzáció Pozsonyban Felbolydult a szlovák főváros, miután kedden este a helyi Slovan Bratislava ellen lép jégre az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Tampa Bay Lightning. A kedd esti remek iramú és hangulatú mérkőzésen a Tampa Bay büntetőkkel nyert az 53. percig vezető Slovan ellen.
2008. szeptember 30. 22:13 Walt Disney-ről ír operát Philip Glass A legendás rajzfilmes, Walt Disney életének utolsó hónapjairól készít operát Philip Glass, a huszadik század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője. A művet a szerző 75. születésnapjának köszöntésére mutatják be New Yorkban, 2012-ben.