Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.66
bux:
144621.39
2026. november 3. kedd Győző

Ferenc-napi búcsú: komédia, gyerek ARC, operettfesztivál és Mozart

Idén is lesz Ferenc napi búcsú október harmadika és ötödike között a Bakáts téren és környékén. Esténként fellép Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, valamint Charlie és a Lucky Boys zenekar. A búcsú kísérőrendezvénye lesz a Gyerek ARC kiállítás és az Utcaszínházak Fesztiválja is, ahol vásári komédiákat láthat a közönség.

Idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Ferenc-napi búcsút. A hagyományos programok mellett két új is várja az érdeklődőket. Szerveztek egy Gyerek ARC pályázatot, és sikerült megnyerniük a Goethe Intézetet is - vázolta Zubornyák Zoltán rendezvényigazgató.

Mint mondta, az ARC plakátkiállítást mindenki ismeri, ennek gyermekváltozata lesz a Gyerek ARC. Az országos pályázatra hétszáz pályamunka érkezett be.

Ugyanakkor lesz ünnepi szentmise az Assisi Szent Ferenc plébániatemplomban, ahol Kaposi Gergő fogja vezényelni a Budapesti Kórust, és közreműködik a Magyar Telecom Szimfonikus Zenekar. Mozart G-dúr miséjét adják majd elő vasárnap délelőtt a templomban.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvény három nagy fellépője Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar, akik péntek este, Charlie, aki szombaton és - a kiadott programmal ellentétben nem a Benkó Dixieland, hanem - a Lucky Boys zenekar, akik vasárnap este koncerteznek.

A búcsú kísérőrendezvénye lesz az utcaszínházak fesztiválja is. Erre főként diák-színjátszókörök jelentkeztek. Tíz-tizenöt perces villámtréfákat, igazi vásári komédiákat láthat majd a közönség. De Operettvilág címmel Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea is ad majd koncertet.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×