2007. március 27. 20:48 Pártot alapít a betiltott Batasuna Új politikai pártot alapít a betiltott Batasuna baszk függetlenségi mozgalom, hogy indulhasson a baszkföldi és navarrai helyi választásokon.
2007. március 27. 20:46 Céltalan öldöklés Irakban Irakban 73-an haltak meg és több mint százan megsebesültek két pokolgépes merényletben Tell Áfár város központjában.
2007. március 27. 20:00 "Katonákat nem szolgálunk ki" Az angliai Exeter legtöbb kocsmájának tulajdonosa kitiltotta a katonákat, mert állandóan a helybeli nők meghódításával próbálkoztak.
2007. március 27. 18:05 Sztrájk Ferihegyen Kisebb késéssel kell számolniuk egyes légitársaságok utasainak kedden Ferihegyen, mert a földi kiszolgáló tevékenységet végző Celebi GH Kft. dolgozói 17 órától 20 óráig sztrájkolnak - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport Zrt. szóvivője.
2007. március 27. 18:04 Kórház-átalakítás: lejár a határidő Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint a kormányzat akkor is garantálja a betegellátás biztosítását, ha a kórházak működtetői nem írják alá az intézmények új finanszírozási szerződését. A szabad demokrata politikus bejelentette: keddtől érvényes a kórházak struktúraátalakítására kiírt támogatási pályázat.
2007. március 27. 17:40 A világ legelképesztőbb halálesetei 2006-ban 1994 óta minden évben "kiosztják" a világ legostobább módon meghaló embereinek járó Darwin-díjat. Az elismerés honlapjának megfogalmazása szerint az evolúció atyjáról elnevezett díj azok előtt tiszteleg, akik azáltal javítják az emberiség génállományát, hogy saját magukat törlik belőle, így biztosítva, hogy a következő generáció egy idiótával okosabb lesz.
2007. március 27. 16:59 Godova Gábor: "Bármire képesek lehetünk" Bejutott az elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a melbourne-i világbajnokságon, miután a legjobb nyolc között 11-9-re nyert Kanada ellen. Godova Gábor szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a szünet után javult fel a gárda játéka, és a mérkőzést irányítva diadalmaskodtak. Hozzátette: ha egységes lesz a válogatott, bármire képes lehet.
2007. március 27. 16:46 Az IVSZ és Kókának Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége visszavonta a hír alapanyagául szolgáló közleményét.
2007. március 27. 16:45 Kóka elfogadható adójavaslatot szorgalmaz A gazdasági és a pénzügyi tárca azt javasolja a kormánynak, hogy ne vezesse be az elvárt adót. A Pénzügyminisztérium szóvivője közölte: Veres János a kormány korábbi döntésének megfelelően javaslatot visz be az elvárt adóról a kormány szerdai ülésére.
2007. március 27. 16:38 Nőhet a kereslet a tokaji borok iránt a névhasználati csata után A tokaji borok iránti kereslet növekedésére számít a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, április elsejétől ugyanis csak az erről a vidékről származó borokat lehet forgalomba hozni Tokaji néven. A szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: az emberek eddig nem tudták, hogy melyik az igazi tokaji bor. Marcinkó Ferenc közölte, hogy Szlovákia is megkapta a névhasználat jogát, de nem teljesítette kötelezettségeit határidőre.
2007. március 27. 16:35 Blair fenyegetéssel válaszol Iránnak A brit haditengerészet tizenöt katonáját péntek óta fogva tartják Iránban. A teheráni kormány szerint a járőröző naszád behatolt Irán felségvizeire, és nincs kizárva, hogy e behatolás célja kémkedés volt.
2007. március 27. 16:33 Közös felelősség a közlekedésbiztonság A halálos balesetek számának csökkentésére kell törekedni a közlekedéssel kapcsolatos rendeletek megalkotásában - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára. Hozzátette: leginkább az "emberi tényező" miatt bekövetkezett balesetekre kell koncentrálni.
2007. március 27. 16:08 Nézze meg a most született repülőkutya-kölyköt! Az elmúlt hónapokban három repülőkutya-kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kis gyümölcsevő denevéreket már láthatja a közönség.
2007. március 27. 16:00 Egy- vagy kétsebességű legyen? Berlinben a kormány szóvivője leszögezte, hogy Németország elutasítja a kétsebességű Európát. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a viták ellenére, a berlini nyilatkozatnak megfelelően, 2009-ig sikerül új, közös alapokra helyezni az Európai Unió működését.
2007. március 27. 15:49 Megnyirbálták az útfelújítási programot A tervezettnél 23 útszakasszal kevesebbet újítanak fel idén a fővárosban - mondta el a főpolgármester az InfoRádióban. Demszky Gábor hozzátette: a felülírt program teljesítéséhez is szükség lenne további 2 milliárd forint állami hozzájárulásra.
2007. március 27. 15:42 Vasárnaptól útdíj Negyvenkét főútvonalszakaszon kell április elsejétől fizetniük a 12 tonnánál nehezebb tehergépjárműveknek. A 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsiknak is fizetniük kell több, eddig ingyenes útszakaszon, a motorosok viszont fél áron vehetnek a nyáron autópálya-matricát - közölte a gazdasági tárca szóvivője. A személygépkocsikra vonatkozó szabályok nem változnak.
2007. március 27. 15:36 A Fidesz szerint Gyurcsány 100 millióval népszerűsítené magát A Fidesz szóvivője szerint a kormányt reklámozó tevékenységet erősíti a Miniszterelnöki Hivatal öt új kommunikációs vezetői posztjának létrehozása.
2007. március 27. 15:23 Közterület-foglalási díjat kér a metróépítőktől Újbuda Mintegy 200 millió forintos közterület-foglalási díjat kér a 4-es metró kivitelező cégeitől a XI. kerület. Molnár Gyula polgármester elmondta: hibának tartja, hogy a cégek szerződéseibe nem került bele a közterület-használat kérdése, holott a kerület lakosainak el kell szenvednie, hogy három legfontosabb terüket egyszerűen lezárták előlük.
2007. március 27. 14:51 Európa-bajnok lett a magyar női asztalitenisz-csapat A magyar női asztalitenisz-válogatott aranyérmet szerzett a belgrádi Európa-bajnokságon, miután a fináléban 3-0-ra legyőzte Oroszországot.
2007. március 27. 13:52 Bekeményít a zöld kommandó Félezernél is többször csapott le az ország különböző területein a tiszta Magyarországért létrehozott zöld kommandó márciusban - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára. Arról is beszélt, hogy sok ingatlantulajdonos nincs tisztában azzal, hogy anyagi felelősséggel tartozik a területén történt környezetszennyezés miatt.
2007. március 27. 13:43 Eladóak a Fradi-lányok Értékesíteni kívánja a Ferencváros női kézilabda-csapatát működtető gazdasági társaságban meglévő tulajdonrészét Maglódi Lajos - erősítette meg az InfoRádió értesülését a szakosztályvezető. Maglódi elmondta: 80-100 millió forintért hajlandó eladni a részét. Hozzátette: Németh András még nem döntött arról, hogy távozik-e, vagy a Ferencvárosnál folytatja a munkát.
2007. március 27. 13:32 A vidékfejlesztésről vitáztak a parlamentben A kormány és a vidéken élők együttműködésének fontosságát hangsúlyozták a kabinet képviselői a vidékfejlesztésről szóló vitanapon az Országgyűlésben.
2007. március 27. 13:21 Új vezető a fővárosi SZDSZ-frakció élén Pártpolitikai csatározástól mentes munkára, a budapestiek ügyeinek hatékony képviseletére törekszik a fővárosi SZDSZ-frakció, hogy a következő választáson Demszky Gábor, vagy más liberális személyében, ismét esélyes főpolgármester-jelöltet állíthassanak - mondta John Emese, az SZDSZ fővárosi frakciójának múlt héten megválasztott vezetője.
2007. március 27. 13:20 Sokkoló hibák a kórházak szerződésében Tele vannak hibával a fővárosi kórházaknak hétfőn kiküldött finanszírozási szerződések - mondta az InfoRádiónak Szolnoki Andrea, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke.
2007. március 27. 12:48 Nézze meg az utolsó másodpercben esett csodakosarat! A dudaszó pillanatában, a félpályán túlról dobott találattal egyenlített a Detroit a Denver ellen, majd a hosszabbításban kiharcolta a győzelmet.
2007. március 27. 12:25 Megtalálták a másik pénzkísérőt is Állampolgári bejelentés alapján megtalálták a másik kísérőjét is annak a pénzszállítónak, amelyet Tokaj térségében raboltak ki. Társa életét vesztette.
2007. március 27. 12:24 Megduplázódott a piaci tranzakciók értéke 2004 óta háromszorosára nőttek a vállalategyesülések és felvásárlások a régióban - derül ki a Pricewaterhouse Coopers felméréséből. Magyarországon a kétszeresére, mintegy 9,8 milliárd dollárra nőtt a megvalósított és nyilvánosságra hozott tranzakciók értéke. Margaret Dezse, a Pricewaterhouse Coopers Tanácsadási Üzletágának partnere közölte: a befektetők számára a termelőipar a legkedveltebb terület.
2007. március 27. 12:24 Lelőttek egy egyiptomi férfit Budapesten Lelőttek egy egyiptomi férfit Budapesten. A 40 éves áldozat elszámolási vitába keveredett támadójával - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. március 27. 12:02 Kertész Imre: "Nem a manipuláció számít" A XXI. század emberei egyáltalán nem becsülik meg az élet értékét - véli Kertész Imre. A Nobel-díjas író szerint a mindennapos harcok, gyilkolások, robbantások erről híven tanúskodnak. Kertész Imre erről egy ebben a témában tartott konferencia kapcsán beszélt.
2007. március 27. 11:25 Több munkával sem nő az állam bevétele A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a módosított elvárt adó bevezetése jelentősen növelné a vállalkozások adminisztratív terheit, sőt, az adóhivatalét is, de nem növelné az állam bevételeit olyan mértékben, ahogy azt a kormány várja.
2007. március 27. 11:22 Győr-Slagelse a BL-elődöntőben Mindkét magyar női kézilabdacsapat a legerősebbnek tűnő ellenfelet kapta nemzetközi kupasorozata elődöntőjében. A Győr és a Ferencváros is idegenben kezd.
2007. március 27. 11:10 Hiba az uniós nyilatkozat fordításában? A hétvégén az Európai Unió államai által kiadott Berlini Nyilatkozat fordításába hiba csúszott. Az eredeti, német változat ugyanis szerencsét vagy boldogságot említ, míg a kifejezést a szöveg több fordításában elhagyták. Egy professzor szerint a politikai fordításoknál ez előfordul.
2007. március 27. 11:09 Dorbézoló világsztárok: pia, prostik és botrány - videóval Rájár a rúd a cseh labdarúgó-válogatottra. A németektől elszenvedett szombati vereség után több kulcsjátékosa botrányba keveredett, ráadásul a sajtó a korábbi sikeredző lemondását követeli.
2007. március 27. 10:56 Egy balesetes magyar kamion miatt evakuáltak egy szlovák falut Újabb magyar kamion szenvedett balesetet Szlovákiában. A veszélyes vegyi anyagot szállító jármű az árokba borult, emiatt evakuálni kellett egy határmenti kisközség lakosait.
2007. március 27. 10:47 Elődöntős a magyar női válogatott Bejutott az elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a melbourne-i világbajnokságon, miután a nyolc között 11-9-re győzött Kanada ellen. Stieber Mercedes három gólt szerzett a mérkőzésen.
09:28 Green Awards: hat kategóriában díjazták a fenntarthatóságban és a zöld átállásban élen járó cégeket