2007. július 10. 05:29 Kulcs a boldog házassághoz Egy amerikai kutatás szerint jót tesz a házasságnak, ha a férfiak teret engednek a nőknek a döntéshozatalban. Sőt, az is kiderült, hogy sokan elégedettek is ezzel a helyzettel.
2007. július 10. 05:19 A magánbiztosítókkal növekszik várólisták hossza? Valószínűleg a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetése után sem fizetnek majd kevesebb járulékot az egészséges emberek - mondta az InfoRádió által megkérdezett egészségügyi közgazdász.
2007. július 10. 05:00 Nem volt benzin a rendőrautóban, amikor üldözni akarták a drogdílert Hogyan reménykedhetnek abba, hogy elkapják a szervezetten működő, gazdag drogbárókat, ha még egy megfelelő börtön sincs az országban? A többi mellett ilyen problémákkal kell szembenéznie Guinea-Bissau vezetőinek, akik azt akarják megakadályozni, hogy országuk Afrika elsőszámú drogelosztó országává váljon.
2007. július 10. 04:59 A szép haj titka: kaviár és szarvasgomba A sampon és a kondicionáló nem elég jó Catherine Zeta-Jones számára, a walesi színésznő haját kaviárból és szarvasgombából készített kozmetikumokkal kezelik. Persze nála az ár nem szempont, egy alkalomra csak a kaviár mintegy 75 ezer forintba kerül.
2007. július 10. 04:47 Véresebbé teszi a bűnözést a speed Az utóbbi évek brutális gyilkosságai és támadásai közül rengeteget követtek el a metamfetamin, azaz a speed hatása alatt - az ausztrál sajtó számos esetet elevenített fel az utóbbi évekből, amelyeknél ez a drog volt a közös nevező.
2007. július 10. 04:31 Különös harcművészet: vaságyék Meglehetősen furcsa harcművészeti videót tettek közzé az egyik internetes oldalon: a felvételen az látszik, hogy egy shaolin szerzetes - az ágyékát megerősítve - a nemi szervével tart egy embert.
2007. július 10. 01:32 Magyar gól is szerepel a futballtörténelem 20 legszebbje között - videókkal A tekintélyes londoni futballmagazin, a World Soccer nyári különszámában "A futball legprímábbjainak ünneplése" címmel listázta a labdarúgás történetének legkiválóbb csapatait, mérkőzéseit és góljait. A gólok között Diego Armando Maradona az angolok ellen elért találata "győzött". A húszas listára felkerült Puskás Ferenc az Évszázad mérkőzésén, a régi Wembleyben lőtt, "hátrahúzásos" gólja is
2007. július 9. 21:40 Vihar Horn és Gorbacsov kijelentései után Mindegyik parlamenti párt elhatárolódott Mihail Gorbacsov azon pénteki budapesti kijelentésétől, amelyben az egykori pártfőtitkár, a Szovjetunió utolsó elnöke szükségesnek nevezte az 1956-os magyarországi szovjet bevonulást. Az MSZP azonban nem határolódott el Horn Gyula volt miniszterelnök szavaitól, aki azt mondta: karhatalmistaként a bűnözőkkel szemben lépett fel ötven évvel ezelőtt.
2007. július 9. 21:29 Kedvezményes belépőt kínálnak az együttműködő múzeumok A Magyar Nemzeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum megállapodásának köszönhetően a látogatók kedvezményesen juthatnak be a két intézmény most látható nagy kiállításaira - mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
2007. július 9. 21:25 A Hamász kiszabadította az oroszlánt Sabrina, az oroszlán, két év után visszakerült lakóhelyére, a gázai állatkertbe, miután a Hamász fegyveresei segítettek kiszabadítani elrablóitól.
2007. július 9. 21:22 Lengyelországban veszélybe került a koalíció Lengyelországban felmentette hivatalából az államfő Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest.
2007. július 9. 21:18 Carragher ultimátuma Jamie Carragher, az FC Liverpool labdarúgója kijelentette: amennyiben nem lesz stabil helye az angol nemzeti csapatban, úgy lemondja a válogatottságot.
2007. július 9. 21:15 "Szerény 12 hetes szünetre" mennek a képviselők Nagy-Britanniában nem annyira a képviselők, hanem a miniszterelnök nyári szabadsága a beszédtéma a médiában. És ennek kapcsán is főleg az, hogy mennyire figyel oda a kormányfő és a többi politikus a környezetre. Aki ugyanis messzire repül és ezzel sok szén-dioxidot juttat a légkörbe, az gyakorlatilag politikai öngyilkosságot követ el.
2007. július 9. 21:11 Tömegbukás a Tour de France-on Meglepetéssel és tömegbukással fűszerezett szakaszon van túl a világ legnagyobb kerékpáros körversenye, a Tour de France idei mezőnye. A második, a francia Dunkerque és a belga Gent közötti, 168,5 kilométeres szakaszt a belga Gert Steegmans nyerte meg.
2007. július 9. 21:03 Kételyek a csodafogyókúrával szemben Vizsgálják Kínában azt a gyógynövénytapaszt, amellyel a hirdetés szerint Bill Clinton volt amerikai elnök lánya egy hónap alatt 12 kilogrammot fogyott.
2007. július 9. 20:58 A kormányfő több szigort vár - a nap legfontosabb hírei Több és szigorúbb ellenőrzést kért a miniszterelnök a vámhatóság, az adóhivatal, az egészségbiztosítási pénztár és a munkaügyi felügyelőség vezetőitől.
2007. július 9. 20:45 Európában fontosabb a magyar szent, mint Magyarországon? XVI. Benedek pápa levelet írt Erdő Péter bíborosnak a nemzetközi Szent Erzsébet-év alkalmából. Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: az egyház állami segítséget várna a 800 éve Sárospatakon született szent emlékének méltó megünnepléséhez.
2007. július 9. 20:30 A bíróságon lett öngyilkos a gyerekét félholtra verő apa Elítélése után néhány pillanattal mérget ivott, a kórházban pedig meghalt egy brit férfi, akit kislánya súlyos bántalmazása miatt találtak bűnösnek.
2007. július 9. 20:21 Bevallotta alkoholizmusát a japán herceg Első alkalommal beszélt nyíltan alkoholfüggőségéről a hétvégén Akihito japán császár unokafivére. Tomohito herceg eddig is szokatlan őszinteségéről volt ismert, korábban például azt javasolta, hogy a dinasztia fennmaradása érdekében ismét legyenek hivatalos szeretők a császári családban.
2007. július 9. 20:13 A halálos koreai ventillátorok A zárt szobában éjjel működő elektromos ventillátorok halálos veszélyt jelentenek - tartja egy dél-koreai városi legenda, amelyet a gyártók és a kormányzati szervezetek állásfoglalásai is táplálnak. A tudósok és orvosok csak a fejüket ingatják, de hiába.
2007. július 9. 20:03 Megfúrják a férgek a klímavédelmet? Nem feltétlenül olyan környezetbarát a komposztálás, mint ahogyan a legtöbben gondolják - derült ki brit kutatók vizsgálataiból. Nagy léptékben alkalmazva ugyanis a szerves hulladékot felfaló férgek jelentős mennyiségű üvegházhatást okozó gázt bocsátanak ki.
2007. július 9. 19:47 Mit is jelent az egészségügyi kvóták eltörlése A több-biztosítós rendszerben megszűnne a teljesítményvolumen-korlát. Ez azt jelenti, hogy nem lesz központi rendelkezés arra nézve, hogy egy kórház hány beteget láthat el. Az InfoRádió által megkérdezett egészségügyi szakértő szerint a biztosítók közötti versenyt növelné az intézkedés, ugyanakkor az egészségbiztosítási alapot megterhelné, ha a kórházak bármennyi beavatkozás költségét elszámolhatnák.
2007. július 9. 18:54 Fideszes képviselő: "Letepertek és fojtogattak a rendőrök" Az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték a rendőrök Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, akit vasárnap éjjel az Alagút utcánál igazoltattak.
2007. július 9. 18:03 Erdei: adóreform csak 2009-ben A Magyar Bankszövetség elnöke szerint 2009 előtt nincs lehetőség átfogó adóreform végrehajtására. Erdei Tamás azt mondta: a változtatásokra szükség van, de a költségvetés egyensúlyi helyzete most nem engedi meg a komoly módosításokat.
2007. július 9. 17:51 Megnyílt az ország első bioetanol töltőállomása Megnyílt az ország első bioetanol töltőállomás Bábolnán az OIL! benzinkútjánál.
2007. július 9. 17:25 Todt: A Ferrari még mindig nem elég megbízható Bár a finn Kimi Raikkönen a Forma-1-es Francia és a Brit Nagydíjat is megnyerte, Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke továbbra sem teljesen elégedett. A tények alapján okkal, hiszen pilótáinak a problémák nélkül sem lenne könnyű elhódítani a világbajnoki címeket.
2007. július 9. 17:05 Kicsit jobb a júniusi deficit a vártnál Az államháztartás egyenlege - az önkormányzatok nélkül - 250,7 milliárd forint hiánnyal zárt júniusban, az első hat havi deficit 1.003,7 milliárd forint, ami a GDP 4 százalékának felel meg - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium. A júniusi hiány 2,9 milliárd forinttal kevesebb az előzetesen vártnál.
2007. július 9. 16:48 Rettenetes mélyen a kormány népszerűsége A Gallup legfrissebb felmérése szerint a válaszadók 68 százaléka véli úgy, hogy a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta hátrányára változott az ország. Közülük 26 százalék szerint az egy éve megalakult második Gyurcsány-kabinet idején kifejezetten rossz irányú változások történtek.
2007. július 9. 16:34 Így nyaralnak a politikusok Berlinben a törvényhozás, a Bundestag múlt pénteken tartotta utolsó ülését a nyári szünet előtt, amely szeptember elejéig tart. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a képviselők nyolc héten át nyaralnának.
2007. július 9. 16:10 Milliók halhatnak éhen, ha tovább melegszik az idő Észak-Amerikában a fagy és az esőzések, Európa középső és déli részén pedig a szárazság tizedelte meg az idei gabonatermést.
2007. július 9. 16:00 Költözik a Nemzeti Nyomozó Iroda Várhatóan 2010-ig új székházba költözhet a Nemzeti Nyomozó Iroda - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter.
2007. július 9. 15:56 SZDSZ: Horn Gyula "kiírja magát a politikai életből" Az SZDSZ ügyvivője szerint Horn Gyula és Mihail Gorbacsov múlt pénteken tett kijelentései a liberális polgári demokrácia alapértékeit kérdőjelezik meg.
2007. július 9. 15:53 Terrorkísérlet Londonban: három bűnös már van Egy londoni bíróság bűnösnek találta terrorkísérlet vádjában azt a három férfit, akit a 2005 júliusában elkövetett támadás után fogtak el. A külföldi származású robbantók a július 7-ei merényletek után két héttel akartak terrorcselekményeket végrehajtani.
2007. július 9. 15:40 Nem a latin nyelvű misézést, hanem egy régi liturgiát engedélyezett a pápa Sokan félreértik azt a hírt, amely szerint XVI. Benedek pápa szombaton közzétett rendeletével ismét engedélyezte a latin nyelvű misézést azoknak a papoknak és híveknek, akik ezt kérik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóiroda-igazgatója az InfoRádiónak elmondta: mindez egy régi liturgia ismételt engedélyezését jelenti. Szerdahelyi Csongor hozzátette: Magyarországon valószínűleg kevesen élnek majd a pápai rendelet által kínált lehetőséggel.
2007. július 9. 15:17 A kórházak még nem vezették be a várólistákat A törvényi előírás ellenére a 160 magyarországi kórháznak csak a töredéke vezet nyilvános várólistát.