2010. augusztus 6. 17:45 Elérte a vihar Borsod-Abaúj-Zemplént Elérte a vihar Borsod-Abaúj-Zemplént, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot elsősorban fakidőlések, vezetékszakadások miatt hívják - mondta az igazgatóság vezetője
2010. augusztus 6. 17:38 Először írt alá törvényt Schmitt Pál Aláírta az első törvényt a hivatalába ma beiktatott köztársasági elnök. Schmitt Pál a közjogi méltóságok tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló jogszabály módosítását látta el kézjegyével.
2010. augusztus 6. 17:22 Zápor, zivatar, szupercella - kis meteorológiai ábécé Pénteken az ország nagy részén hatalmas viharok tomboltak. Az Inforadio.hu annak járt utána, hogy mi a különbség a gyakran egymás szinonimájaként használt zápor és zivatar között, és mit nevezünk szupercellának?
2010. augusztus 6. 17:02 Ferencváros: ki lehet az ideális befektető? A másfél hónapja kinevezett vezérigazgató, Berkes Zoltán azért távozik, mert a Ferencváros angol tulajdonosa, Kevin McCabe befektetőtársat keres, aki kinevezheti az új vezetőt - mondta az InfoRádiónak Alexander Gerstl, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának tagja. A klubvezető megerősítette, hogy olyan befektetőt várnak, aki jártas a futballban és az ingatlanüzletben, azt azonban cáfolta, hogy Demján Sándorral tárgyalnának.
2010. augusztus 6. 16:56 Elrendelte a nyugdíj ügyében összegyűjtött aláírások ellenőrzését az OVB Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén elrendelte a nyugdíjkorhatár ügyében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által összegyűjtött aláírások hitelességének ellenőrzését.
2010. augusztus 6. 16:54 Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a kormány programnyilatkozatáról Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a jobbközép kormány programnyilatkozatáról. A kedden kezdődött vita ugyanis még nem zárult le. Miután még legalább harminc képviselő kíván szólni, az ülést pénteken délután megszakították és csak kedden folytatják.
2010. augusztus 6. 16:52 A fővárosban öt forgalmas csomópontban rendőröknek kellett irányítani a forgalmat Budapesten öt forgalmas csomópontban is rendőröknek kellett irányítaniuk a forgalmat, amiatt hogy a pénteki zivatarok következtében nem működtek a közlekedési lámpák - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
2010. augusztus 6. 16:11 Halálos áldozata is van a nápolyi vonatbalesetnek Olaszországban egy ember meghalt és több mint 30-an megsérültek, amikor kisiklott Nápolyban egy személyvonat.
2010. augusztus 6. 16:10 Így építene egységes országképet a Balassi Intézet új igazgatója Augusztus elsejétől Hatos Pál a magyar kultúra terjesztéséért felelős Balassi Intézet főigazgatója, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosaként július 9-én kezdte meg az intézet átvilágítását, és az átalakítás megtervezését. az új vezető az InfoRádióban elmondta: át kívánják alakítani a külföldi Magyar Intézetek működését is.
2010. augusztus 6. 15:51 Nagy fejlődés a GE Aviation veresegyházi üzemében A kezdeti 15 millió dolláros beruházás mára elérte a 90 milliót a GE Aviation veresegyházi üzemében. Az alkalmazottak száma 60-ról 250-re növekedett.
2010. augusztus 6. 15:49 Az EKB szerint aggályos a magyarországi banki különadó Az Európai Központi Bank szerint több szempontból is aggályos a magyarországi banki különadó. A frankfurti központú pénzintézet a budapesti kormány kérésére vizsgálta a 29 pontos gazdasági akcióterv pénzügyi elemeit. A EKB kifogásolta, hogy magyar törvényhozás azelőtt fogadta el a csomagot, hogy a bank kifejthette volna véleményét.
2010. augusztus 6. 15:48 Egészségre káros adalékanyagokat talált a Levegő Munkacsoport Tizenhét megvizsgált műanyagtermék közül hétben talált az egészségre káros adalékanyagokat a Levegő Munkacsoport.
2010. augusztus 6. 15:42 Október 10. előtt nem lesz új MOB-elnök Átutalta a Magyar Olimpiai Bizottságnak a plusz 700 millió forintos támogatást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága. A tájékoztatás szerint módosították a sportcélú támogatások felhasználásáról szóló rendeletet, hogy a MOB a plusz forrást kifizethesse a szövetségeknek, sportolóknak és sportszakembereknek.
2010. augusztus 6. 15:23 Szanyi: fontos annak megakadályozása is, hogy Tarlós István legyen a főpolgármester A települések több mint felében, összesen 1600 helyen állít jelölteket az őszi önkormányzati választásokon az MSZP.
2010. augusztus 6. 14:53 Torlódásokra kell számítani a repülőnap miatt Jelentős torlódásra kell számítaniuk az autósoknak Kecskemétnél a hétvégi repülőnap miatt az M5-ös autópályán, valamint a 44-es és az 54-es főutakon. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: aki nem a rendezvényre indul, annak holnap és vasárnap is kerülőút választását ajánlják délelőtt 10 óra és délután 4 óra között.
2010. augusztus 6. 14:43 Megújult a KEH honlapja Megújult a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja; a weboldalon (keh.hu) a hivatal szervezeti felépítése mellett a ma hivatalba lépett Schmitt Pál államfő és felesége életrajza is szerepel.
2010. augusztus 6. 14:22 "Nem kizáró ok a fegyveres testületeknél a homoszexualitás" A szakértő szerint a rendőrség a kérdés érzékeny és személyes jellege miatt nem erősíti meg és nem is cáfolja azt a sajtóban megjelent értesülést, amely szerint az Alsóörsön lelőtt rendőrt érzelmi szálak fűzték gyilkosához. Finszter Géza kriminológus általánosságban elmondta: ma már nem kizáró ok a testületi tagságnál a homoszexualitás.
2010. augusztus 6. 14:16 Azonnali intézkedést várnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei érdekképviseletek Azonnali intézkedést várnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodók támogatására az időjárás okozta károk miatt a helyi agrár érdekképviseletek. Az Agrárkamara és a Magosz becslései szerint az idén több mint tízmilliárd forintos kár érte a nyírségi termelőket.
2010. augusztus 6. 14:02 A Debrecen a Loveccsel, a Győr a Dinamo Zagrebbel játszik A Debrecen a bolgár Litex Lovecs, a Győr pedig a horvát Dinamo Zagreb ellen játszik majd a labdarúgó Európa Liga következő fordulójában. Mindkét magyar csapat hazai pályán játssza majd az első mérkőzését.
2010. augusztus 6. 13:58 "A harmadik kínai rakéta a tenger fenekére küldi a George Washingtont" Megingathatja az Egyesült Államok katonai befolyását a Csendes-óceánon a kínai hadsereg új rakétája, amely nagy távolságról is képes eltalálni a repülőgép-hordozó hajókat. Kína így visszatarthatja Amerikát attól, hogy egy esetleges észak-koreai, vagy tajvani konfliktusba beavatkozzon.
2010. augusztus 6. 13:38 Piros riasztás az egész Alföldre Piros riasztást adott ki az Alföldre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2010. augusztus 6. 13:35 Miért beteg a magyar? A legbetegebb nemzetek közé tartozik Európában a magyar - állapította meg nemrégiben az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Rajtunk kívül Bulgária és Románia "dicsekedhet" még ilyen eredménnyel, és ez különösen annak fényében elkeserítő, hogy egy felmérésből kiderült: honfitársaink hajlamosak a külső körülményekre hárítani egészségük romlását.
2010. augusztus 6. 13:05 Feljelenti a Jobbik Biszku Bélát A Duna Tv-ben elhangzott kijelentései, a kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt a Jobbik feljelenti Biszku Béla egykori belügyminisztert - mondta az InfoRádiónak Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője.
2010. augusztus 6. 12:27 Hitte volna? Hamisítják a szamarakat! A világhíressé vált ejtőernyős csacsinak a hasonmása üdül a Kremlben: gazdája azt adta el sok pénzért brit állatvédőknek, akik a hasonmást protezsálták be a Kreml lovas iskolájába, hogy kipihenje a repülés okozta stresszt.
2010. augusztus 6. 11:55 Ahol választ kap az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekre Augusztus 1-én hatályba léptek az egyszerűsített foglalkoztatás - mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunka, alkalmi munka - adminisztrációját lényegesen megkönnyítő szabályváltozások, amelyekről a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján lehet érdeklődni.
2010. augusztus 6. 11:38 Schmitt Pál: Egyensúlyi, és nem ellensúlyi szerepet kívánok betölteni Schmitt Pál új államfő szerint az elnöki feladathoz az alkotmány szövege ad körvonalakat azzal, hogy meghatározza a legfontosabbakat: a nemzet egységének kifejezését és a demokratikus rend feletti őrködést.
2010. augusztus 6. 11:38 Villámcsapás, elöntött pincék, balesetek - így néz ki Budapest és környéke vihar után Villám csapott egy családi házba és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi épületébe a péntek délelőtti viharban. Budapesten és környékén elöntött pincékhez, aluljárókhoz és koccanásos balesetekhez riasztották a leginkább a szakembereket. A térségben élők a fővárosi katasztrófavédelemhez átirányított 105-ös segélyhívón vagy a helyi tűzoltóknál tehetnek bejelentést.
2010. augusztus 6. 11:13 Tűzoltók menekítették ki a 28-as villamos utasait Tűzoltók és a BKV munkatársai menekítették ki az egyik 28-as villamos mintegy húsz utasát péntek délelőtt Budapesten, mert a nagy mennyiségű esővíztől a szerelvény elakadt a Maglódi út és a Gitár utca sarkán.
2010. augusztus 6. 10:55 Ma iktatják be hivatalába Schmitt Pál államfőt Megkezdődött az új államfő beiktatási ceremóniája a Sándor-palotában. Schmitt Pál beszédét az InfoRádió élőben közvetíti.
2010. augusztus 6. 10:48 Lezsák Sándor aláírta a július 22-én elfogadott törvényeket Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke pénteken aláírta és átküldte a köztársasági elnöknek a parlament július 22-ei ülésén elfogadott törvényeket.
2010. augusztus 6. 10:38 Egekbe szökött a búza ára - mikor drágul a kenyér? Az utóbbi hetekben felszökött a búza világpiaci ára, főleg az orosz hőség hírére. Elemzők szerint nem is várható csökkenés, amíg az időjárás ennyire szeszélyes. A Solar Capital elemzője az InfoRádiónak azt mondta: az élelmiszerek árában akkor érvényesíthetik az emelkedést, ha hosszabb távon ilyen drága marad a búza.
2010. augusztus 6. 10:09 Szigeten nősül Robbie Williams Feleségül veszi barátnőjét szombaton Robbie Williams brit popzenész - adta hírül a Sun című brit bulvárlap. A popzene fenegyereke és Ayda Field amerikai színésznő szűk körben, a Los Angelestől 32 kilométerre lévő Santa Catalina szigeten mondja ki a boldogító igent. A tervekről a rokonok és barátok is csak az elmúlt héten értesültek.
2010. augusztus 6. 09:51 Gasparovic: a kormányváltás hozzájárulhat a szlovák-magyar viszony javulásához Ivan Gasparovic szerint a szlovákiai és a magyarországi kormányváltás hozzájárulhat a két ország kapcsolatainak javításához.
2010. augusztus 6. 09:36 Heves viharok és jégeső rontja el a hétvégét - piros riasztás jöhet Felhőszakadással érte el Budapestet az újabb hidegfront, amelynek hatására országszerte visszaesik a hőmérséklet, heves zivatarokra, erős szélre és jégesőre lehet számítani - mondta az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Elképzelhető, hogy a zivatarok miatt több régióra kiadják majd a legmagasabb szintű, piros riasztást.
2010. augusztus 6. 09:29 Nézze meg, hogyan mennek át a "tavon" az 1-es villamosok! - képek Az Árpád híd budai hídfőjénél egy időre leállt az 1-es villamos, a felüljáró alatt ugyanis a felhőszakadás miatt olyan hatalmas tócsa keletkezett a síneken, amely veszélyezteti a közlekedést.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
18:32 Szoboszlai Dominik büntetőt rontott, Kerkez Milos durváskodott, a Liverpool megint pontokat vesztett