2010. július 8. 07:27 Erősödött a forint csütörtök reggel Tovább erősödött a forint csütörtök reggel; egy euró 282,77 forintot ért 7 órakor, az előző esti 282,86 és az egy nappal korábbi 284,49 forint után.
2010. július 8. 07:13 Egy UFO miatt leállt a légi forgalom a repülőtéren Egy levegőben lévő azonosítatlan tárgy miatt komoly fennakadás keletkezett szerda este a kelet-kínai Csöcsiang tartomány fővárosának, Hangcsounak a repülőterén - közölte a városi kormányzat csütörtökön.
2010. július 8. 07:05 Háromféle új hitellehetőség a Széchenyi Kártya Program keretében Az új Széchenyi hitelprogramokról szóló kormányhatározat szerint a kormány háromféle hitelprogramot indít, különböző időpontokkal - derül ki a legújabb Magyar Közlönyből.
2010. július 8. 06:59 Obama bőkezűen dicséri az izraeli miniszterelnököt Újra egymásra talált Barack Obama amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök: az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalásokban reménykedő Obama kedden immár ötödik alkalommal fogadta a kormányfőt, aki arról biztosította vendéglátóját, hogy "komoly tárgyalásokra" törekszik a palesztinokkal.
2010. július 8. 06:43 Teljes vezérkarcsere várható a vasútnál is - lapszemle Augusztus elsejével lecseréli a MÁV szinte teljes vezérkarát Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter - írja a Népszabadság. A névsor még nem végleges, de Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak biztosan mennie kell.
2010. július 8. 06:30 Földrengés rázta meg Kaliforniát A Richter skálán mért 5,4-es erősségű földrengés rázta meg Kaliforniát; károkról nem érkezett hír.
2010. július 8. 06:27 Befut a féláras BKV-jegy? A többi között a félárú BKV diák-, illetve nyugdíjas-jegy bevezetésének kérdéséről is tárgyal mai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A tanácskozás összehívását a szocialista képviselők kezdeményezték.
2010. július 8. 06:24 Még sok mindenben javulna Wimbledon magyar bajnoka Bár a wimbledoni tenisztorna junior bajnoka lett, Fucsovics Márton úgy érzi, több dologban is javulnia kell még, hogy a felnőttek között is eredményes lehessen.
2010. július 8. 06:10 Szanyi: A nyolc év eredményeit sem kell letagadni Összeolvadt a párt elnöksége a kormánytagokkal, túlságosan kiszolgálták a koalíciós partnert, rosszul kezelték a korrupciós ügyeket - sorolta az MSZP által elkövetett hibákat az InfoRádió Aréna című műsorában Szanyi Tibor országgyűlési képviselő. A politikus ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt nyolc év eredményeit sem szabad letagadni.
2010. július 8. 05:45 A megtakarítás az okos energiafogyasztás lényege Az amerikaiak döntő többsége tisztábban van azzal, hogy a jelenlegi felelőtlen energiafogyasztási szokásain változtatni kell. A változtatásban komoly szerepet szánnak az okos energiagazdálkodást segítő eszközöknek, amelyekkel egyszerre spórolhatnak, gondoskodhatnak gyerekeik biztonságos jövőjéről és óvhatják környezetüket.
2010. július 8. 05:25 Megcáfolta az elméleteket az őskori lelet A feltételezettnél sokkal messzebbre merészkedtek északra Európában a korai emberek, akik a kovakőeszközök tanúsága szerint több mint nyolcszázezer évvel ezelőtt telepedtek le Anglia keleti partvidékén; az erről szóló tanulmányt a Nature legfrissebb száma közli.
2010. július 7. 21:05 A törvényhozási munka lassítását ígérte ősztől a miniszterelnök - a nap legfontosabb hírei A törvényhozási munka lassítását ígérte ősztől Orbán Viktor miniszterelnök a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának ülésén.
2010. július 7. 20:40 Mi minden elfér a világ legnagyobb sátrában! Átadták a világ legnagyobb sátrát, amely 150 méteres magasságával uralja Kazahsztán fővárosa, Asztana látképét. Az épületet, amelyben szórakoztató központok és egy botanikus kert is található, az ünnepelt brit építész, Lord Foster tervezte. A kritikusok szerint Nazarbajev elnök Dubajjal akar versenyezni.
2010. július 7. 20:20 Több tízezer elhagyott olajkút a Mexikói-öbölben A Mexikói-öbölben 27 ezer elhagyott olaj- és gázkút található - állítja saját felmérése után az AP hírügynökség, és ökológiai aknamezőnek nevezi a térséget. A régi kutakat senki sem ellenőrzi, így nem tudni, szivárognak-e.
2010. július 7. 20:00 Kelendőbbek a kövér koszorúslányok A testesebb koszorúslányokat részesíti előnyben a menyasszonyok jó része Nagy-Britanniában, hogy maguk karcsúbbnak tűnjenek mellettük esküvőjükön - fedte fel egy szigetországi felmérés.
2010. július 7. 19:56 A Debrecen nyerte a Szuperkupát A Debrecen hazai pályán egygólos győzelmet aratott szerdán a Videoton felett a Szuperkupáért rendezett mérkőzésen, ezzel minden hazai trófeát begyűjtött idén, ugyanis tavasszal megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is.
2010. július 7. 19:20 Ne igyon cukrozott italt, ha nem akarja növelni a vérnyomását! Jelentősen növeli a magas vérnyomás kockázatát sok gyümölcscukrot tartalmazó élelmiszerek rendszeres fogyasztása. Az üdítőitalgyártók már az első tudományos adatok ismertetésekor idegesen vitatták a vizsgálat eredményeit.
2010. július 7. 19:00 Négyszer nyert milliókat sorsjegyen Eddig már négyszer nyert milliós összegeket a világ legszerencsésebbnek kikiáltott sorsjegyvásárlója, egy amerikai nő.
2010. július 7. 18:40 Életmód és étrend teszi a "szupermacsót" "Szupermacsók" voltak a Neander-völgyi férfiak, akik igen erős, tesztoszteron által felpumpált izomzattal rendelkeztek - állítják orosz antropológusok, akik a Journal of Archaeology, Ethnology and Anthropology of Eurasia című szaklapban publikálták tanulmányukat.
2010. július 7. 18:20 Európai UFO-archívumot nyitna egy olasz képviselő A tagállamok UFO-aktáinak megnyitását sürgeti az Európai Unió egy parlamenti képviselője, mert úgy véli, az embereknek tudniuk kell a találkozásokról a földönkívüliekkel.
2010. július 7. 18:00 Csak az elitképzésben nincs különbség a külföldi származású és a hazai diákok között A bevándorló családok gyermekei változatlanul jóval gyengébb eredményeket érnek el az iskolában, mint német diáktársaik - hangsúlyozta idei jelentésében a berlini kormány integrációs megbízottja, aki nem titkolja azt sem, hogy a beilleszkedést segítő intézkedések ellenére is egyre több idegen származású fiatal szakítja félbe iskolai tanulmányait.
2010. július 7. 17:40 Ha lenne pénze, akkor sem tudná, mibe fektesse a magyar A magyarok háromnegyedének nincs megtakarítása, de ha lenne, a lakosság 42 százaléka akkor sem tudná, mit kezdjen vele - derült ki a GfK és a Wall Street Journal közös kutatásából. A félretett pénz nagy részét bankbetétekben helyezik el szerte a világon.
2010. július 7. 17:20 Demszky: "Kioktató, szemtelen válasz jött a Szijjártótól" A holnapi rendkívüli fővárosi közgyűlés az önkormányzati kampány nyitánya lesz - mondta Demszky Gábor főpolgármester egy a témáról összehívott háttérbeszélgetésen. Kérdésre a politikus azt is elmondta, hogy a kormányfő visszautasította tárgyalási meghívását.
2010. július 7. 17:00 Néhány évet várni kell, amíg újra tiszták lesznek a nyilvános WC-k Budapesten 14 év után visszaveszi a budapesti nyilvános WC-k üzemeltetését a Fővárosi Csatornázási Művek. Bátori Marianna szóvivő elmondta, több illemhelyet már nem érdemes felújítani, de 3-4 éven belül újra száz, európai színvonalú nyilvános mellékhelyiség lesz Budapesten.
2010. július 7. 16:48 Pluszban zárt a BUX, erősödött a forint A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,45 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 21.661,14 ponton zárt szerdán.
2010. július 7. 15:57 Nincs remény: még hetekig halálra csípnek minket a szúnyogok Július végére érezhetően csökkenhet a szúnyogok száma Budapesten; már folyamatos a "szúnyoggyérítés", de még két hétre van szükség, hogy valóban javuljon a helyzet a fővárosban - mondta Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa.
2010. július 7. 15:42 Előbújtak földalatti járataikból a szurikáta kölykök az Állatkertben Újabb kölykök születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ezúttal az Afrikában őshonos szurikátáknál. A három apróság az elmúlt heteket nagyrészt a földalatti járatrendszerben töltötte, mostanra azonban már jól láthatja őket a közönség.
2010. július 7. 15:26 Nem kötik röghöz a rezidenseket Módosítják a tavaly elfogadott rezidensrendeletet, amely a fiatal orvosokat 9 évig egy kórházhoz kötötte volna - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2010. július 7. 15:03 Demszky Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek Demszky Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek, ezt a főpolgármester maga mondta az MTI-nek egy más témában tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
2010. július 7. 14:44 Félmilliárdos ingatlanhoz jutott a Mazsök az MNV-től Két nappal Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának az elbocsátása előtt a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványé (Mazsök) lett egy közel félmilliárd forintot érő XII. kerületi ingatlan - tudta meg a hvg.hu.
2010. július 7. 14:21 Népszavazás lesz szeptemberben Szlovákiában Több kérdésben tartanak népszavazást Szlovákiában szeptember 18-án. Erről Ivan Gasparovic szlovák államfő döntött szerdán, miután hivatala érvényesnek találta a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt által kezdeményezett aláírási akciót a népszavazás kiírása érdekében.
2010. július 7. 14:01 Megvan a Jobbik főpolgármester-jelöltje A Jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapítóját és országgyűlési képviselőjét indítja a főpolgármesteri címért az októberi önkormányzati választásokon.
2010. július 7. 13:54 Az LMP ígéretet kapott Orbántól, hogy ősszel lassul a parlamenti munkatempó Az LMP ígéretet kapott arra a miniszterelnöktől, hogy az utóbbi hetek parlamenti munkájának erőltetett tempója ősszel, az önkormányzati választásokat követően nyugodtabbá válik - mondta szerdai, Schiffer András frakcióvezetővel közös parlamenti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
2010. július 7. 13:47 Petrétei: "Gyurcsány rajtam keresztül nem utasította a rendőrséget" Valakinek vállalnia kellett a felelősséget, amiért a rendőrség kudarcot vallott a Magyar Televízió székházának ostromakor - indokolta szerdai bizottsági meghallgatásán Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszter, hogy 2006 szeptemberében miért ajánlotta fel lemondását, amelyet nem fogadott el az akkori miniszterelnök.
2010. július 7. 13:42 Orbán Viktor: Minden állami alkalmazottnak látnia kell a változást Tavaszra lesz preambuluma az alkotmánynak - jelentette ki Orbán Viktor.A miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az embereknek, ha hitelt vesznek fel, forint alapút kell igényelniük.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust