eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Az autókereskedők remélik, elérték már a mélypontot
2010. szeptember 14. 12:39
Az autókereskedők remélik, elérték már a mélypontot
Éves szinten, július után, augusztusban is több személy- és kishaszongépjárművet adtak el, mint tavaly, ugyanakkor ez még mindig nagyon kevés - mondta az adatok nyilvánosságra hozatala után a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter szerint a jogszabályi szigorítás sem kedvez az ágazatnak, 2010-ben legfeljebb ötvenezer személyautó eladását jósolják.
Nem volt fedezete a 22 milliárd forintos kórházi támogatásnak
2010. szeptember 14. 11:35
Nem volt fedezete a 22 milliárd forintos kórházi támogatásnak
Nem volt fedezete a 2009-ben a kórházaknak adott 38 milliárd forint egy részének - ismerte el az InfoRádiónak az előző országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kökény Mihály azt mondta: a gazdaság által termelt többletbevételből akarták előteremteni a gyógyító-megelőző tevékenység támogatására szánt 22 milliárd forint ellentételezését, ám az összegnek végül az Egészségbiztosítási Alap bevételi oldalán nyitottak egy külön címsort.
Cozma-ügy: Raffael azt mondta, gyilkos vagyok - a negyedrendű vádlott vallomása
2010. szeptember 14. 11:00
Cozma-ügy: Raffael azt mondta, "gyilkos vagyok" - a negyedrendű vádlott vallomása
A Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti Pál Gábor nem tagadta meg a vallomást a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalásán, szemben az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottal. Vallomása szerint azt a megjegyzést hallotta Raffael Sándor elsőrendű vádlottól: "te jó isten, mit tettem, gyilkos vagyok, ezért életfogytiglant fogok kapni".
Továbbra is alkalmazzák a legkegyetlenebb kivégzési módot
2010. szeptember 14. 09:33
Továbbra is alkalmazzák a legkegyetlenebb kivégzési módot
A megkövezés talán a legősibb kivégzési mód, és kétségtelenül a legkegyetlenebbek közé tartozik. Nyugaton legfeljebb filmekben fordul elő, viszont Észak-Afganisztánban nemrég halálra köveztek egy fiatal párt, mert szüleik akarata ellenére kötöttek házasságot - ez aggasztó jele a tálibok megerősödésének. Az iráni vezetőket zavarja, hogy ez a gyakorlat rossz fényt vet az országra. Mahmúd Ahmadinezsád elnök nemrég azt mondta, hogy "nagyon kevés" embert végeztek ki megkövezéssel. Az ilyen ügyekkel foglalkozó iráni ügyvédek szerint azonban az 1979-es iszlám forradalom óta mintegy százra tehető az esetek száma.
Ezért kevés az esély az őszi gázáremelésre
2010. szeptember 14. 08:15
Ezért kevés az esély az őszi gázáremelésre
Egyre kevésbé valószínű az őszi gázáremelés, a kormányzat már nyár óta tárgyal az energiaszolgáltatókkal, de érdemi elmozdulás, illetve információ a megbeszélések eredményéről nincs. Addig pedig árváltoztatás sem lehetséges. A forint árfolyamának gyengülése azonban aggodalomra adhat okot. Napilapok tíz és tizenöt százalékos emelést is prognosztizálnak, igaz ez csak januártól lehetséges.
×
×
×