2024. február 20. 11:49 Megvan a Fidesz egri polgármesterjelöltje A párt szerint olyan embert kértek fel, aki ismét képes békét és egységet teremteni a városban.
2024. február 20. 11:36 Több mint 11 ezer fülesbagoly telelt idehaza – a gazdák nagy örömére A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) számításai szerint az erdei fülesbaglyok mintegy hárommillió olyan rágcsálót pusztítanak el a mostani téli időszakban, amelyek komoly károkat okozhatnak a mezőgazdaságban.
2024. február 20. 11:24 Szakértő: sokan válthatnak munkahelyet idén a béremelés reményében Egy friss felmérés szerint a magyar munkavállalók 43 százaléka idén 5 és 10 százalék közötti béremelésre számíthat. Tizenöt százaléknál nagyobb mértékű béremelésben csak a dolgozók 6 százaléka reménykedhet.
2024. február 20. 11:11 Rejtélyes akció, csaknem egymilliárd forintnyi a kár Spanyolországban egy ismeretlen tettes vasárnapra virradóra 60 ezer liter, csúcsminőségű bort öntött ki szándékosan egy pincészetben, amelynek becsült értéke 2,5 millió euró (csaknem egymilliárd forint) volt.
2024. február 20. 10:59 Ez a fiatal biztosan nem örült, hogy megtalálták a pénztárcáját A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a 18 éves salgótarjáni fiatal ellen.
2024. február 20. 10:46 Rekordokat döntöget a hamarosan újra állami kézbe kerülő ferihegyi repülőtér A koronavírus-járvány óta először ismét egymillió fölé emelkedett a januári utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport várakozásai szerint az idei utasszám meghaladhatja a 2019-es szintet.
2024. február 20. 10:33 Egy európai országban tíz új autóból nyolc már elektromos Arányaiban a norvég elektromosautó-piac a kínait is sokszorosan leelőzi, hiszen ott még "csak" az új autók negyede elektromos.
2024. február 20. 10:21 Svéd NATO-csatlakozás: máris reagált Stockholm a magyar döntésre Február 26-ára venné napirendre az Országgyűlés az ügyet.
2024. február 20. 10:09 Kísérteties árny bukkant fel a Pilisben Az erdő fölötti ködrétegen „járkált”, aztán nyomtalanul eltűnt.
2024. február 20. 09:45 Két baleset is történt Budapesten egymás után, ugyanazon a helyszínen Rákoskeresztúron, a Ferihegyi út és a Pesti út kereszteződésénél forgalomkorlátozásra kell számítani.
2024. február 20. 09:33 Szakértő: Navalnij halálával átléphette a Rubicont Moszkva Alekszej Navalnij halálával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, hogy az miért épp az oroszországi elnökválasztás előtt történt: a leromlott egészségi állapota vagy egy politikai döntés áll a háttérben?
2024. február 20. 09:21 Nyolcaddöntők napja: labdarúgó BL, kézilabda Európa-liga - sport a tévében Lesz még sznúker, kerékpár, lósport és némi brit futball a tévécsatornák élő közvetítéseinek sorában kedden.
2024. február 20. 09:20 A rendőröket látva a gázra taposott, az üldözés végén meg is lógott – videó A Tapolca környéki férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.
2024. február 20. 09:08 Beesett a lakáspiac - adatok 2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. február 20. 08:56 Lekerült egy ukrán termék a magyar „feketelistáról” Újra érkezhet ukrán méz Magyarországra.
2024. február 20. 08:44 Kifakadtak a nagy autógyárak az amerikai terv miatt Az autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a Biden-kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást. Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.
2024. február 20. 08:31 Nagy előrelépés a svéd NATO-csatlakozás itthoni megszavazásában Kocsis Máté szerint a Fidesz-frakció támogatni kívánja az ügyet, levelet is írt emiatt az Országgyűlés elnökének.
2024. február 20. 08:19 Megvan, hova vitték a legtöbb ukrán gabonát A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel Románia a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után - közölte az Economica.net román gazdasági portál az ukrán vámhatóságtól származó adatokat ismertetve.
2024. február 20. 08:07 Vádlottak padján a Bank of China volt elnöke Vesztegetés és illegális hitelnyújtás miatt emeltek vádat Liu Lan-kö ellen.
2024. február 20. 07:55 A hadsereget is be kell vetni Dél-Koreában az egészségügy összeomlása miatt A dél-koreai gyakornok és rezidens orvosok megkezdték hétfőn felmondásuk kollektív benyújtását a kormány azon döntése elleni tiltakozásul, hogy jövőre megemelik az orvostanhallgatók számát az egyetemeken.
2024. február 20. 07:44 Aszódi Attila: nincsenek meg a feltételei, hogy újraindíthassák a zaporizzsjai atomerőmű reaktorait A kahovkai gát tavalyi felrobbantása és az alacsony vízszint miatt nem lehet hozzáférni annyi hűtővízhez sem, ami csak az üzem egyetlen blokkjának üzemeltetéséhez lenne szükséges – mondta az InfoRádióban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja.
2024. február 20. 07:32 Benjamin Netanjahu elmondta, hogyan jöhetne létre mégis Palesztina Izrael mindenképpen megtartja az átfogó katonai ellenőrzést a palesztin területek felett, még akkor is, ha megállapodás születne a kétállami megoldásról - jelentette ki hétfő esti videóüzenetében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
2024. február 20. 07:21 Utazás az ismeretlenbe: ezernél is többen jelentkeztek a rejtélyes repülőjáratra Több mint ezren jelentkeztek, miközben nem tudják, hogy mi a célállomás.
2024. február 20. 07:09 Ha igazat mondanak a húszik, nagy trófeát ejtettek A Pentagon vizsgálja, hogy mi okozta egy amerikai katonai drón lezuhanását Jemen partjai közelében - közölték amerikai katonai illetékesek hétfőn.
2024. február 20. 06:58 Kegyelmi eljárás: változtatna az LMP Orbán Viktor alkotmánymódosítási javaslatán Az LMP módosítást nyújt be a miniszterelnök Alaptörvény-módosításához.
2024. február 20. 06:48 Piedone visszatér - már forgatják is az új epizódokat A legendás filmsorozat már Bud Spencer nélkül készül, méghozzá egy másik, ismert olasz színész főszereplésével.
2024. február 20. 06:37 Bődületes bírságot kaphat az EU-tól az Apple Az uniós versenyjog megsértése miatt néz a jelentős büntetés elébe a tech-óriás, a Spotify nyújtotta be a keresetet.
2024. február 20. 06:25 Átverték a lottófőnyereménnyel, ezért pert indított Egy amerikai férfi azt hitte, hogy megnyerte a Powerball lottó főnyereményét, de kiderült, hogy becsapták.
2024. február 20. 06:13 Lép az Európai Unió: új, egységes parkolási kártya lesz Az Európai Tanács és az Európai Parlament megnyitotta az utat az európai fogyatékossági kártya és a fogyatékossággal élő személyek európai parkolási kártyája előtt.
2024. február 20. 06:00 Újabb botrány a német kormányban: kijátsszák a migránskártyát A feszültség forrása a menedékkérőknek adott fizetési kártya, mert nincs egyetértés, hogy mire költhetik az érintettek az azon lévő összeget.
2024. február 20. 05:45 Jön az okos-autópálya: ez az autósok végzete, milliárdokat tesznek ki a bírságok A nagy-britanniai tesztüzemből az derült ki, hogy sehol máshol nem szabtak ki annyi közlekedési bírságot, mint ezeken az útszakaszokon.
2024. február 20. 05:30 Rengeteg új traffipax jelenik meg a hazai utakon – itt a helyszínek listája Hamarosan a kétszáz darabot közelíti az autósokat országszerte lassító Trafiboxok száma.
2024. február 20. 05:15 Érkezik az új Android – minden felhasználót érint A játékosok és a fotósok is örülni fognak az Android 15 új funkcióinak, de adatvédelem terén is fejlődik az új operációs rendszer.
2024. február 20. 05:00 Kinyílt egy kiskapu: itthon is jöhetnek az erkélynapelemek – itt vannak a részletek Első engedély megvan: egy társasházi lakásban felszerelhető a napelemhez szükséges inverter.
22:30 Létkérdésnek nevezte az egységes piacot és a piacképes termékek magyarországi előállítását a kormányfő - a nap hírei
21:35 Az izraeli hatóságok már műveleti zónává nyilvánítottak három, a határ izraeli oldalán fekvő települést.