2007. március 15. 15:15 "Gyurcsány neve egyenlő a böszmeséggel" A Jobbik a Vörösmarty téren, a Gerbaud cukrászda előtt gyülekeztek. Vona Gábor, a párt elnöke beszámolt az új radikalizmus programjáról.
2007. március 15. 15:04 Árpádsávos zászló az angol sajtóban Az árpádsávos zászlóval kapcsolatos magyarországi vitákról számol be a The Times, a szimbólum eredetére és vitatott használatára is kitérve.
2007. március 15. 15:00 Ádám György: érzékelhetővé tehetők a test nem tudatos folyamatai Az ember belső szervei minden percben jeleket adnak az agyunknak saját működésükről, és az ember meg is tanítható arra, hogy ezeket az eredetileg tudattalan jelzéseket előbb-utóbb érzékelni tudja - mondta el az InfoRádiónak az ELTE Természettudományi Karának professzora, Ádám György, aki agyélettani kutatásaiért és az elemi tanulási folyamatok hátterének feltárásáért kapta az idén a Széchenyi-díjat.
2007. március 15. 14:47 Előkelő helyen a BBC-n a magyar ünnep A brit BBC hírportálja is beszámolt a magyar nemzeti ünnep körülményeiről. A cikk emlékeztet az október 23-i zavargásokra is.
2007. március 15. 14:47 Sólyom: március 15-e a nemzet egységét fejezi ki Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki - mondta Sólyom László államfő az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján, az Országházban tartott díjátadó ünnepségen.
2007. március 15. 14:41 Szilágyi Tibor: "életre-halálra kell játszani" Szilágyi Tibor szerint, ha az ember díjat kap, azt is mutatja: öregszik. Azonban hozzáteszi: ő semmivel sem dolgozik kevesebbet, mint 30-40 éves korában. Ami megmaradt az a figyelem, és az alázat a színházi feladatok iránt. Csütörtökön színészi és rendezői munkássága elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.
2007. március 15. 14:40 Major György: túl sok az energia a rendszerben A globális felmelegedés folyamatában a napsugárzás mennyisége nem változik olyan mértékben, mint a hőmérséklet. A műholdas mérések szerint azonban több hőt nyel el a Föld és légköre, mint amennyit kisugároz, és ez hozzájárul a globális klímaváltozáshoz - összegezte kutatómunkájának fontos következtetéseit Major György meteorológus kutatóprofesszor, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, aki sugárzástani kutatásaiért az idén Széchenyi-díjat kapott.
2007. március 15. 14:30 Kern András: nem olyan nagyon egyszerű ezt csinálni Több évtizedes kimagasló színészi alakításaiért vehette át ma a Kossuth-díjat Kern András, a Vígszínház színművésze. Kern András az InfoRádiónak elmondta: örül az elismerésnek, amely azt mutathatja, hogy karrierje jelent valamit a közönségnek. A színművész hozzátette: a látszat talán az, hogy könnyű volt a pályája, de rengeteg szenvedés és munka van mögötte.
2007. március 15. 14:20 Vidéken békésen zajlottak a megemlékezések Vidéken is több megemlékezést tartanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulója alkalmából. Az ünnepségek békésen zajlottak. Az országban több mint ezer rendezvényt biztosít március 15-én a rendőrség.
2007. március 15. 14:10 Hajdú Szabolcs: nem csak a díjakért dolgozom A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréséért alapított Balázs Béla-díjat vehette át Hajdú Szabolcs filmrendező. A 2006-os Magyar Filmszemlén hat elismerést, köztük a legjobb rendezés díját megnyert Fehér tenyér című film rendezője az InfoRádiónak elmondta: számára a film egy expedíció, amelyet a közönséggel is meg szeretne osztani. Hozzátette: nem akar csak az elismerésekért dolgozni.
2007. március 15. 14:04 Beszédek: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc élőben az InfoRádión Az InfoRádió élőben közvetíti Orbán Viktor Fidesz-elnök délután öt órakor és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök este nyolc órakor kezdődő beszédét.
2007. március 15. 13:56 Ternyák Csaba lesz az új egri érsek Elfogadta XVI. Benedek pápa az egri érsek, Seregély István lemondását az Egri Főegyházmegye vezetéséről. A nyugalomba vonuló főpásztor utódául a katolikus egyház vezetője Ternyák Csaba érseket, a Papi Kongregáció titkárát nevezte ki.
2007. március 15. 13:52 Akasztással végzik ki a volt iraki alelnököt Irakban helybenhagyta a Taha Jaszín Ramadán volt alelnökre februárban kimondott kötél általi halálos ítéletet az illetékes fellebbviteli bíróság.
2007. március 15. 13:46 Sólyom a magyar nemzet egységének kifejezése miatt látogatott Erdélybe Nagyváradon fejezte be négynapos erdélyi magánlátogatását a köztársasági elnök. Sólyom László Tempfli József katolikus megyéspüspökkel és Tőkés László református püspökkel találkozott, és részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem március 15-i ünnepi műsorán.
2007. március 15. 13:32 Megdobálták Demszkyt, aki szerint "tízből kilenc magyar tart velünk" - képgaléria Biztonsági emberek fekete automata esernyőkkel védték a beszédet mondó főpolgármestert a bedobálóktól a főváros hivatalos március 15-i ünnepségén a Március 15. téren. Demszky Gábor "sehonnai bitangoknak" nevezte azokat, akik paradicsommal, tojással, dudával, kereplővel érvelnek.
2007. március 15. 12:54 Dávid Ibolya: 1848-ban egyet akart a magyarság Az 1848-ban tapasztalt közös akaratról beszélt csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából Szentesen az MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint akkor egyet akart a magyarság: testvériesebbé, igazságosabbá tenni a hazát.
2007. március 15. 12:52 Ketten meghaltak a 8-as úton történt balesetben Két ember meghalt, egy súlyosan megsérült csütörtökön a 8-as úton Kisberzsenynél - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. március 15. 12:24 Fodor: "az én ambícióim ennél jóval jelentősebbek" Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje szerint nem csak a gazdaságilag sikeres embereket kell megszólítania a liberális pártnak. A liberális politikus az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett: a bizonytalan választókat kell elsősorban megcélozni.
2007. március 15. 12:19 Véget ért a megemlékezés a Nemzeti Múzeumnál Mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a nemzeti ünnep délelőttjén a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezendő ünnepségen, melyen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A bekiabálásokkal és fütyökkel tarkított megemlékezés békésen ért véget.
2007. március 15. 12:06 Kósa Lajos: össze kell fogni a kormány ellen A kormány elleni összefogás szükségességét hangsúlyozta a nemzeti ünnepen tartott megemlékezésen Debrecen fideszes polgármestere. Kósa Lajos szerint Magyarországnak most rossz kormánya van, amely katasztrófába viszi az országot, ezért össze kell fogni ellene.
2007. március 15. 11:52 Nem lehet sztrádamatricát venni a MOL és az ÖMV kútjain Leállt az autópályamatrica-értékesítés a MOL és az ÖMV benzinkútjain csütörtök délelőtt fél tíz körül. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szerint lokális problémákról lehet szó, ám azok okát egyelőre nem tudják. Az autópálya-kezelő cég ügyfélszolgálatán és sms-ben lehet matricát vásárolni, de az utóbbi rendszer is lassabb a megszokottnál.
2007. március 15. 11:35 Lékó Péter mondta az ünnepi beszédet Szegeden Együtt ünnepeltek a pártok és a civil szervezetek képviselői az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján Szegeden.
2007. március 15. 10:47 Nem volt szükség rendőri beavatkozásra kora délelőttig Kora délelőttig rendőri intézkedés nem történt, rendben zajlanak a március 15-i megemlékezések Budapesten és vidéken - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2007. március 15. 10:40 Az MVSZ Petőfi szobránál koszorúzott A Magyarok Világszövetségének vezetői koszorút helyeztek el Petőfi Sándor szobránál.
2007. március 15. 10:24 Megkezdődött az ünnepségsorozat A Parlament előtti zászlófelvonással és Kossuth Lajos szobrának megkoszorúzásával megkezdődött a március 15-ei ünnepségsorozat. Budapesten erős készültség van, a Kossuth téri hivatalos ünnepségeken rendzavarás nem történt, hangos sípszót lehetett hallani.
2007. március 15. 10:03 Megemlékezés a Batthyány-örökmécsesnél Gróf Batthyány Lajos pályafutását, emberi és politikai nagyságát idézte fel ünnepi beszédében Holló József altábornagy a budapesti Batthyány-örökmécsesnél.
2007. március 15. 09:57 Zászlót lopott egy fiú Lopás miatt indult eljárás egy húszéves fiatalember ellen, aki csütörtök hajnalban zászlót lopott az Erzsébet hídról - közölte a rendőrség.
2007. március 15. 08:30 Éjfélkor megkezdődik a Forma-1-es világbajnokság A péntek hajnali szabadedzésekkel megkezdődik a 2007-es Forma-1-es világbajnokság. A szakértők többsége szerint három pilótának van reális esélye a végső sikerre, míg a mezőny három újonca közül ketten azonnal élcsapatban kezdhetik meg szereplésüket a melbourne-i idénynyitón.
2007. március 15. 08:17 Nyalhatóvá tették Harry Pottert Március közepétől francia bélyegeken is feltűnik Harry Potter és két legjobb barátja. Nem Franciaország az első, amely így tiszteleg a varázslótanonc előtt: már Tajvanon, Ausztráliában és a Man-szigeten is rányalható a borítékokra.
2007. március 15. 07:48 Az Arsenal megelőzte a Liverpoolt A címvédő Chelsea Lampard 11-esből szerzett góljával 1-0-ra nyert a Manchester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokságban.
2007. március 15. 07:16 David Beckham mint katona A nyáron a Real Madridtól a Los Angeles Galaxyhoz igazoló angol középpályás egy első világháborús angol katonát személyesít meg - aki azért természetesen futballozik.
2007. március 15. 06:58 Rák elleni csodaszer lehet a kakaó A C vitaminnál több mint tízszer több sejtvédő, rákmegelőző hatóanyagot tartalmaz a kakaóbabból készített, azaz nem instant kakaóital - derült ki a Harvard Egyetem kutatóinak vizsgálatából, akik a naponta négy-öt pohár kakaót fogyasztó kuna indiánok táplálkozását és halálozási adatait tanulmányozták.
2007. március 15. 06:16 Hengerelt a Bréma és a Leverkusen Simán továbbjutott a szerdán érdekelt két német csapat a labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjéből.
2007. március 15. 06:09 Tömegesen isszák asztal alá magukat a fiatalok Németországban egyre nagyobb problémát jelent a fiatalkorúak mértéktelen alkoholfogyasztása. Noha az elmúlt harminc évben csökkent a serdülők körében az alkoholizmus, a közelmúltban divatba jött versenyivászat hatásai aggasztónak tűnnek.
2007. március 15. 05:35 Hol szülhetnek az állapotos nők? Sok kismama nem tudja, hol és melyik orvosnál szülhet majd a március végéig tartó kórház-átalakítás miatt. Budapesten 40 százalékkal csökkent a szülészeti-nőgyógyászati ágyak száma, miközben a születések 33 százaléka Budapesten zajlik le. Az újpesti Károlyi Sándor Kórház szülészete megszűnik, elvonták tőlük a miniszter által korábban javasolt 30 ágyat, dolgozók tucatjait menesztették. Az egészségügyi államtitkár kijelentette: egyetlen kismama sem marad ellátás nélkül.