2010. június 25. 15:56 Halálos borulás a 6-os úton - képekkel Életét vesztette annak a teherautónak a sofőrje, aki a járművel Budapest XI. kerületében a 6-os út bevezető szakaszán a vízelvezető árokba borult péntek kora délután.
2010. június 25. 15:40 Július végéig elnapolták a leányfalui gázoló kiadatási tárgyalását Július végéig elnapolta a dublini felsőbíróság Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének a kiadatási tárgyalását.
2010. június 25. 15:35 Szombaton dönt a Fidesz budapesti választmánya a párt főpolgármester-jelöltjéről Szombati ülésén dönt a Fidesz budapesti választmánya arról, hogy kit javasol a párt főpolgármester-jelöltjének, illetve arról, hogy kik szerepeljenek a fővárosi közgyűlési listáján - tudta meg pénteken az MTI.
2010. június 25. 15:25 Magyarország könnyebben juthat hozzá az uniós támogatásokhoz Brüsszelben újabb intézkedéseket fogadott el az Európai Bizottság, hogy a tagországok és régiók könnyebben juthassanak hozzá az uniós támogatásokhoz.
2010. június 25. 15:15 Hatala József kerül az Országos Rendőr-főkapitányság élére? A jövő héten állománygyűlésen mutatják be az új országos rendőrfőkapitányt - közölték a Belügyminisztériumban. Bencze József leváltását hivatalosan még nem jelentették be.
2010. június 25. 15:14 Arn búcsúzott Wimbledonban Arn Gréta két szettben kikapott pénteken a 11. helyen kiemelt francia Marion Bartolitól, így nem jutott be a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.
2010. június 25. 15:09 A halálos gázolás nem azért történt, mert ittas volt a mozdonyvezető Ittas volt annak a gyorsvonatnak a mozdonyvezetője, amely halálra gázolt egy 30 éves hajléktalan férfit szerdán a veszprémi vasútállomáson; ezt a baleset utáni orvosszakértői vizsgálat állapította meg - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.
2010. június 25. 15:02 A román kormány előveszi a B-tervet: adóemelések várhatók? Újabb intézkedéscsomagot készül elfogadni a román kormány, miután pénteken az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bérek és a nyugdíjak csökkentését előíró korábbi megszorító intézkedések tervezetének egyes részleteit.
2010. június 25. 14:38 Drámai helyzetben a devizahitelesek: bombaformában a svájci frank Akár 220-225 forintig is gyengülhet a magyar fizetőeszköz a svájci frankkal szemben az ING Bank elemzője szerint. Németh Dávid az InfoRádiónak azt mondta, a bombaformában lévő frank erősödése tartós lesz, akár egy évig is eltarthat. Péntek délelőtt a svájci frank árfolyama 211 forint fölé emelkedett.
2010. június 25. 14:34 Engedélyezhető a kegyes halál egy német szövetségi bírósági döntés értelmében Nem tekinthető bűncselekménynek, ha beszüntetik az életfenntartó gyógykezelést, amennyiben a haldokló erre kinyilvánította akaratát - nyilvánította ki a német szövetségi bíróság pénteken.
2010. június 25. 14:29 Megszüntették Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását Megszüntette a Fővárosi Bíróság a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását pénteken - tájékoztatta a gyanúsított védője, Papp Gábor az MTI-t.
2010. június 25. 14:25 BM: a Jobbik-képviselők átvilágításának megállapításai objektív tényeken alapulnak Az Alkotmányvédelmi Hivatal a hatályos jogszabályoknak megfelelően végezte az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságába delegált tagok nemzetbiztonsági átvilágítását, a vizsgálat megállapításai objektív tényeken alapulnak - közölte a Belügyminisztérium (BM), reagálva a Jobbik országgyűlési képviselőinek nyilatkozatára.
2010. június 25. 14:21 Matolcsy György magához rendelte az APEH elnökét Lezárult a nemzetgazdasági miniszter által az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) a Malév egy korábbi köztartozása miatt indított vizsgálat, Matolcsy György a vizsgálat eredményei miatt hétfő kora reggelre magához rendelte az APEH elnökét, Szikora Jánost - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel pénteken.
2010. június 25. 14:18 Cenzúraellenes menedékhely jött létre az interneten A sajtószabadságot világszerte védelmező Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet egy olyan helyiséget avatott fel párizsi székhelyén, ahonnan újságírók, bloggerek vagy ellenzéki aktivisták a hazájuk ellenőrzését és esetleges cenzúráját megkerülve biztonságosan tudnak internetezni.
2010. június 25. 14:14 Negyvenöt év után először elmarad idén a híres magyar rendezvény Negyvenöt év után először idén elmaradnak a Hortobágyi Lovasnapok - közölte Erdei Nóra idegenforgalmi szervező pénteken az MTI-vel.
2010. június 25. 13:55 Puskással nyitott a magyar filmfesztivál Londonban A londoni Riverside Studiosban Almási Tamás: Puskás Hungary című közel kétórás portréfilmjének vetítésével kezdődött a három napon át tartó Magyar Filmfesztivál, amelynek idei védnöke az angol Fulham labdarúgócsapat sztárja, Gera Zoltán.
2010. június 25. 13:50 Megvan a Milan új edzője Massimiliano Allegri lett a Milan labdarúgó-csapatának vezetőedzője.
2010. június 25. 13:37 Schmitt Pál és Balogh András a hivatalos államfőjelölt Három jelölés érkezett a péntek déli határidőig a jövő kedden megválasztandó köztársasági elnök személyére: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást, az LMP pedig Sólyom László jelenlegi államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak, utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában érvénytelen jelölés.
2010. június 25. 13:11 Részben alkotmányellenes a román megszorító intézkedéscsomag Részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot, így a nyugdíjak nem csökkennek 15 százalékkal, ahogyan a kormány tervezte korábban.
2010. június 25. 12:38 Hallgattak az okos szóra: szigeteket adnak el a görögök Úgy tűnik, Görögország mégis megfogadja a német parlamenti képviselők korábbi tanácsát, mely szerint az államadósságuk csökkentése érdekében szigeteket, illetve műtárgyakat kellene eladni a csődközeli helyzetbe került országnak. A Guardian információi szerint ugyanis Görögország több szigetét is értékesítené. A kétségbeesett lépés azonban aligha segíti érdemben a görög adósságválság megoldását.
2010. június 25. 11:43 Bukarest kiütötte a forintot Délelőtt negyed 11-kor hirtelen gyengülni kezdtek a régiós devizák, amely azzal függött össze, hogy sajtóértesülések szerint a román alkotmánybíróság a megszorító csomag egyes elemeit alkotmányellenesnek találta. Ez többek között veszélyezteti a nemzetközi hitelcsomag következő részletéhez való hozzájutást, ez okozza az azonnali régiós negatív hatásokat is. Egyelőre az alkotmánybíróság még nem tette közzé a hivatalos határozatát.
2010. június 25. 11:01 Csak éjszaka merték lebontani Sztálin szobrát Az éjszaka leple alatt, péntekre virradóra elszállították Sztálin szobrát a néhai szovjet diktátor szülővárosának, a grúziai Gorinak a főteréről - közölték grúz illetékesek.
2010. június 25. 10:40 Ha jót akar, de ébressze fel az alvó hörcsögöt! Gyakran megesik, hogy amikor állatkereskedés előtt megyünk el, gyermekünk szívszaggatóan könyörög egy kis állatért; nem biztos, hogy minden szülő tudja, mit is készül magára vállalni, ha ilyenkor enged az esdeklő szónak. Még akkor sem sejti, hogy az állatra milyen veszélyek leselkedhetnek, amikor a gyereknek örömet szerezve hazaviszik az apróságot. A gondok részben a tudatlanságból, részben a felelőtlenségből fakadnak.
2010. június 25. 10:20 Pokorni: eddig csak Kövér László neve jött szóba házelnökjelöltként Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök közlése szerint Kövér Lászlón kívül eddig "nem került az asztalra" más jelölt neve a Schmitt Pál államfővé választása esetén megüresedő házelnöki posztra.
2010. június 25. 10:11 Harmatgyenge a forint Bő kéthetes mélypontján stabilizálódott a forint euróval szembeni árfolyama a péntek reggeli kereskedésben. Mindeközben a külföldi hangulat még mindig borongós, ami nem sok jót vetít előre a feltörekvő piaci devizák számára.
2010. június 25. 09:03 Lefelé indult a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,19 pontos csökkenéssel, 21.220,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,51 százalékos gyengülést jelent. Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék.
2010. június 25. 08:07 Három helyett csak két évre vetik ki a bankadót Az eredetileg tervezett három helyett csak két évre vezeti be a kormány a bankadót - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára a Hírszerző hírportálnak adott interjújában.
2010. június 25. 08:00 Mikor kell orvoshoz menni a szúnyogcsípéssel? Egyre többen keresik fel a kórházak sürgősségi ambulanciáját nagyobb, felduzzadt szúnyogcsípés miatt. A Magyar Dermatológiai Társaság elnöke az InfoRádiónak azt mondta: allergiás reakció ilyesmi miatt csak ritkán alakul ki, az azonban előfordulhat, hogy egy elfertőződött csípés komoly gyulladást okoz.
2010. június 25. 07:40 Vér és könnyek: ez a nyugdíjcsökkentés ára? A román parlament a múlt héten döntött arról, hogy életbe léphetnek a kormány által tervezett deficitcsökkentő megszorítások. Az intézkedések között van a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése is, melynek következtében összesen 1.082.000 nyugdíjas kap majd minimális öregségi járandóságot, ami havi 23 ezer forintnak felel meg. A csökkentésről szóló hírek megdöbbentő tettre késztettek egy 97 éves brassói nőt: néhány nappal ezelőtt konyhakéssel vágta fel saját torkát.
2010. június 25. 07:20 Gázai látogatásra hívta meg európai kollégáit az izraeli külügyminiszter Gázai látogatásra hívta meg az Európai Unió külügyminisztereit Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter - erősítette meg az izraeli sajtónak egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztviselő.
2010. június 25. 07:00 Az amerikai kongresszus új szankciókat hagyott jóvá Irán ellen Új, egyoldalú büntetőintézkedéseket hagyott jóvá csütörtökön Irán ellen az amerikai kongresszus.
2010. június 25. 06:42 Milliárdok hiányoznak az EU-elnökségi feladatok ellátásához - lapszemle A Magyar Nemzet arról ír, hogy több milliárd forint hiányzik a magyar uniós elnökségi feladatok ellátásához. A lap birtokába került kormányzati vizsgálati anyag szerint az operatív feladatok áttekintése során egyértelművé vált, hogy az elnökségi rendezvények, a magyarországi kommunikációs, sajtó- és médiafeladatok tervezésében, a szükséges pályázatok, közbeszerzések kiírásában jelentős a csúszás.
2010. június 25. 06:40 Hogyan kerültek külsős cégekhez az előző kormány ülések hangfelvételei? Vizsgálatot folytat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) annak kiderítésére, hogyan kerülhettek külső cégekhez az előző kormány üléseinek hangfelvételei - közölte Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Közölte: a szociálliberális kormány magánvállalkozásnak adta ki többek között a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását.
2010. június 25. 06:23 Észak-Korea hajózási tilalmat rendelt el a Sárga-tengeren Kilencnapos hajózási tilalmat rendelt el pénteken Észak-Korea a Sárga-tenger nyugati partvidéke közelében, s Szöulban nem zárják ki, hogy ez kapcsolatba hozható egy közelgő rakétakísérlettel - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium egyik illetékese.
2010. június 25. 06:08 Karácsony: Sólyom Lászlót lehet bírálni, de mindig józan maradt Az LMP frakciója meghallgatja az eddig megnevezett államfőjelölteket - mondta a képviselőcsoport helyettes vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Karácsony Gergely hozzátette: bíznak abban, hogy azok a fideszes politikusok támogatják majd Sólyom László újrajelölését, akik öt éve azért mondtak nemet Szili Katalin jelölésére, mert nem akartak pártpolitikust látni az állam élén.
22:00 A vártnál kedvezőbben alakult a kormányzati szektor első féléves egyenlege, de most jön a neheze