2024. március 15. 15:17 A tigrisszúnyogok miatt lett ijedelem Szlovákiában Nincs ok a pánikra: valószínűleg nem terjesztik a Szlovákiában felbukkant tigrisszúnyogok a dengue- vagy a zika-vírust.
2024. március 14. 12:19 Robert Fico: Még a pápát sem kímélik, amiért békére szólít fel Ukrajnában Robert Fico szerint a Nyugat képes lenne egy kanál vízben megfojtani Ferenc pápát amiatt, mert az ukrajnai háború kapcsán szájára vette a béke szót. A szlovák miniszterelnök szerdán este adott interjút a TA3 televíziónak, melyben azt is bejelentette, hogy az EU levette az Oroszország elleni szankciós listáról az egyetlen korábban arra felvett szlovák állampolgárt.
2024. március 13. 19:52 Elárasztják vízzel a Duna ágrendszerét Március elején megkezdődött a Duna szlovákiai szakaszán található ágrendszer tavaszi mesterséges elárasztása, amely 25 napig tart. A doborgazi áteresztő kapun 120 köbméter vizet engednek át másodpercenként. A legmagasabb vízhozamú árasztás 15 napig tart, ezt követően fokozatosan csökkentik a víz mennyiségét. Ez az elárasztás olyan mértékű, amilyet már régóta kérnek a természetvédők.
2024. március 12. 20:39 Két százalékon a cseh infláció, sokan mégis úgy érzik, elszegényednek Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal, amely azt is hozzátette, hogy a csehek egyötöde még egy egyhetes nyaralást sem engedhet meg magának és körülbelül ugyanennyien nem képesek kifizetni egy váratlan, egyszeri kiadást.
2024. március 11. 20:21 Fico: A Szlovákia és Csehország közötti kapcsolatok értékesek Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a szlovák államfőválasztásba történő beavatkozásnak tekinti azt, hogy a cseh kabinet elhalasztja a Szlovákiával folytatott kormányközi konzultációkat. A Fico-kormány másik minisztere, a beruházási és régiófejlesztési tárcát igazgató Richard Raši pedig kijelentette, hogy a szlovák fél részéről semmi sem változik, és folytatni kívánják a csehekkel az együttműködést
2024. március 9. 11:10 Fortnite-incidens: az Apple tovább töri a borsot az EU orra alá Épphogy megkapta első büntetését az Európai Uniótól az Apple, máris újabb húzással mutatta meg, hogy ki az úr a háznál, ha az alkalmazásai áruháza, az App Store a téma. A cég most megszüntette a roppant népszerű Fortnite játékot jegyző svéd vállalat fejlesztői hozzáférését.
2024. március 9. 10:15 Londonban utcazenélt a mexikói kartellfőnök unokája Nagyapja az egyik legnagyobb mexikói drogcsempész-hálózat bebörtönzött feje, „El Chapo”, azaz Joaquín Guzmán. Őt pedig Frida Guzmánnak hívják, és elhatározta, hogy más módon lesz híres – bár a vezetéknevét nem tagadta meg.
2024. március 8. 12:46 A brexit utóhatásai: csak szerény növekedéssel számol az Egyesült Királyság A brexit lehúzza a brit gazdaságot és a károk az új kereskedelmi akadályok miatt tovább súlyosbodnak – figyelmeztet a brit kormány költségvetés felügyelősége. A hivatal a most bejelentett éves költségvetéshez – a brit politikai naptár egyik fő eseményéhez – időzítette elemzését.
2024. március 8. 09:11 Lengyel szakértő: nem jön be a kijevi médiataktika a lengyel gazdák ellen Volodimir Zelenszkij elnök megjegyzései miatt romlott Ukrajna megítélése Lengyelországban és a két szomszéd versenytárs. Ezt mondta többek között a gazdatiltakozásokról az RBK ukrán oldalnak egy külpolitikai elemző.
2024. március 7. 12:27 A Lavrov-találkozó bekavart két ország kapcsolatába Fagyossá válik a cseh és a szlovák kormány közti viszony, miután Prága lemondta az április végére tervezett közös cseh-szlovák kormányülést. Robert Fico szlovák kormányfő közleményben úgy reagált: a szlovák kormány soha nem fogja veszélynek kitenni a mély szlovák-cseh kapcsolatokat. "Tudomásul vesszük, hogy a cseh kormánygarnitúra a veszélybe sodrásukról döntött, és csak azért, mert érdeke az Ukrajnában zajló háború támogatása, míg a szlovák kormány nyíltan a békéről beszél” – jegyezte meg Robert Fico.
2024. március 7. 10:30 Nemcsak az EU, a Huawei miatt is fájhat az Apple feje Az Apple megérezte az Európai Unió által kivetett bírságot. Csak hétfőn 78 milliárd dollárral értek kevesebbet a papírjai, kedden pedig tovább esett az értékük. Erre kihatott az is, hogy Kínában jelentősen visszaestek az eladásai a Huawei talpra állása nyomán.
2024. március 7. 09:51 A külügyminiszterként V4-blokkoló szlovák globalista elnökjelölt most a regionális együttműködésért aggódik A visegrádi együttműködés is a szlovákiai elnökválasztási kampány témája lett.
2024. március 6. 19:55 A szlovákiai magyar elnökjelölt sem küldene katonákat Ukrajnába Március 23-án köztársasági elnökválasztás lesz Szlovákiában, az első fordulóban pedig Forró Krisztián személyében magyar jelölt is indul. Az állami hírügynökségnek kedden adott interjújában a Magyar Szövetség elnöke egyebek mellett azt mondta, Szlovákia államfőjének erősebb jogkörei is lehetnének. Az ukrán helyzettel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy teljes mértékben támogatja a humanitárius segítségnyújtást, de fegyverek és katonák küldését nem.
2024. március 6. 19:20 Visszavonul Ukrajna egyik legnagyobb washingtoni barátja Távozik az amerikai külpolitika nem épp „szürke eminenciása”, Victoria Nuland államtitkár. Nuland Ukrajna nyugati integrációjának lelkes, sőt harcos támogatójaként volt ismert. Ő volt Moszkva egyik nemezise, aki egyszer emlékezetes módon melegebb égtájra küldte az Európai Uniót is.
2024. március 6. 18:51 Brit vélemény: Olaf Scholz Oroszország "hasznos idiótája" Két tűz között találta magát a német kancellár, miután az orosz médiában feltűnt a német légierő vezetőinek bizalmas beszélgetése az Ukrajnának szánt Taurus rakétákról. Oroszország azzal vádolta meg, hogy be akar lépni a konfliktusba, a britek, hogy kiadták: katonáik jelen vannak az országban.
2024. március 6. 12:08 JK Rowling nem adja fel a transzaktivisták elleni harcot Újabb éles bírálatot fogalmazott meg JK Rowling, a Harry Potter-univerzum alkotója, amikor férfinak nevezett egy magát transznőként meghatározó gyilkost. A női és transzjogok ellentéte és a gendersemleges nyelv az angloszféra kultúrháborújának nem szűnő témája.
2024. március 5. 18:15 Babis szerint a cseh kakasok sem kérnek az ukrán gabonából Andrej Babis, a cseh ellenzéki ANO mozgalom elnöke egy kakassal készített videóban utasította vissza, hogy Ukrajnából származó gabonát szállítsanak Csehországba. A volt cseh miniszterelnök azzal vádolja a jelenlegi cseh kormányt, hogy az támogatja a multinacionális vállalatokat és az ukrán oligarchákat, akik az ukrajnai földterület 28 százalékát birtokolják. Babis elmondta, reméli, hogy Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja.
2024. március 5. 07:40 Szlovákia kapott két F–16-ost, de elvesztett egy légvédelmi rendszert Olaszország visszaveszi a tavaly Szlovákiába telepített légvédelmi rendszerét, de hamarosan érkeznek az új F-16-osok.
2024. március 5. 06:36 Az izmosodó középosztály a kínai kommunista vezetés reménye A kínai középosztály létszáma immár meghaladja a félmilliárdot – ez derült ki egy állami lap vasárnapi cikkéből. Mindez jó hír a pekingi vezetésnek, amely immár a belső fogyasztás felpörgetésével akarja újraindítani a gazdaság motorját.
2024. március 4. 12:42 Újabb rengés Almatiban: van, aki menekült, más „lambadázott” Hat héten belül újabb földrengés rázta meg Kazahsztán volt fővárosát, Almatit. Az erős rengés nyomán az emberek ismét az utcákra tódultak. Az első jelentésekben nem említettek áldozatokat.
Ha itt vezet, figyeljen: betiltották az elakadásjelző háromszöget, helyette speciális lámpát kell használni