Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Pixabay

Szlovákiában is megjelent a rettegett kór

Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis, jelentette be a földművelésügyi tárca. A Tőketerebesi járásban fekvő Őrösben regisztrálták az első esetet, melyről már értesítették az Európai Bizottságot és a párizsi globális állategészségügyi információs rendszert is. Az ország történetében ez az első eset, amikor egy sertésnél afrikai pestist igazoltak.

„Korábban Csehországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Magyarországon is megjelent már a megbetegedés, így csak idő kérdése volt, hogy Szlovákiában is felüti a fejét” – mondta Csicsai Gábor, a szlovák földművelésügyi minisztérium államtitkára. A Tőketerebesi járást május óta tartják megfigyelés alatt, mivel néhány kilométerre az országhatártól, Magyarországon afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet regisztráltak.

Az őrösi eset főként abban különbözik a szomszédos országokban észlelt megbetegedésektől, hogy a kór nem a vadállományban, hanem házi tartású sertéseknél jelentkezett. A község lakosainak elmondása szerint két gazdának összesen hat sertése hullott el. Ezek az állatok igazoltan afrikai sertéspestissel fertőződtek meg. „Információim szerint az elhullott állatok egészségesek voltak, a gazdáktól úgy értesültem, hogy az egyik nap még semmi szokatlant nem észleltek a sertéseken, amelyek a következő napra elhullottak” – tájékoztatott Július Horváth, Őrös polgármestere.

Pénteken délelőtt válságstábot hívtak össze, melynek elsődleges feladata megállapítani, hogyan került a csupán négy sertéssel működő kisgazda tenyészetébe a kór. „Amellett, hogy felütötte a fejét a kór, magának a terjedésének a meghatározása egy kardinális kérdés, melyet nagyon gyorsan tisztáznunk kell” – mondta Csicsai Gábor. Az államtitkár hozzátette, hogy a regisztrált fertőzés helyszínének 5 kilométeres körzetében további 300 sertés található, amelyeket kivizsgálnak. Amennyiben akár csak egyetlen esetben is regisztrálják a megbetegedést, a hatóságok a teljes sertésállomány felszámolását is elrendelhetik. A kór rendkívül gyorsan terjed a házi sertések és vaddisznók között - lappangási ideje akár néhány óra is lehet. A fertőzés emberre nem veszélyes, azonban hordozója akár maga a gazda is lehet, a vírust ugyanis az öltözékén is átviheti az egyik régióból a másikba.

Csicsai Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy a tavaly novemberben bevezetett rendelkezést, amely az otthoni sertéstartás feltételeit szigorította, éppen az ilyen esetek miatt fontos betartani. Az államtitkár elmondta, hogy tudomása szerint, a törvény ellenére az Őrösben elhullott állatokat azok tenyésztője nem regisztrálta a hivatalos szerveknél.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×