Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond az 1989-es népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a temesvári Új Ezredév Református Központban megrendezett gálaesten 2024. december 14-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Sulyok Tamás karácsonyi üzenete: a közösségek ma elhalványulni, elerőtlenedni látszanak

Újév helyett karácsonykor mondott a nemzethez intézett köszöntőbeszédet Sulyok Tamás idén hivatalba lépett köztársasági elnök. "Ha már a külső békét hirdetjük, nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk" - mondta.

Sulyok Tamás államfő köszöntőjében először azt indokolta meg, miért nem újévkor, miért karácsonykor mondja el beszédét.

"Lelki alkatomnak is inkább megfelel" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Ekkor szerinte az emberek azokkal vannak, akikhez kötődnek, akikkel együtt szép az élet.

Sulyok Tamás hangsúlyozta, az ünnepeknek kiemelt helyük van az életben, a jeles napok segítenek abban, hogy a közösségi tudat fennmaradjon, élő legyen, a generációs kapcsolatok is megerősödjenek, fényképes dobozok segítségével a családok az emlékeket is felidézik.

"De nem csak a családi, baráti, rokoni szálak kötik össze az embereket" - utalt arra, hogy a nemzet közösségek összessége is.

Szerinte a közösségek ma elhalványulni, elerőtlenedni látszanak, "a békétlenség elzárkózásra késztet", a technológiai vívmányok pedig könnyen kizárhatják az embert a valóságból. "Pedig inspiráló közösségekre szükségünk van ma is" - fogalmazott.

Most szerinte a kárpátaljai magyar közösségért is együtt kell kiállni, nekik ez most "a harmadik békétlen karácsonyuk".

"Ha már a külső békét hirdetjük, nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk" - figyelmeztetett Sulyok Tamás; egy egészségesebb, békés nemzet lehetne a 2025-ös cél.

Ha szerinte közösségeink sikeresek lesznek, a nemzet is az lesz; nem egymás melletti létezés, hanem együtt élni, így a helyes, "elválasztva nem sokra megyünk".

Az ország előtt álló kihívásokban szerinte szükség van arra, hogy az egymáshoz tartozás gyakorlatát újra elsajátítsuk. "Ha szorosan tartjuk a másikat, ő is megtart minket, és akkor (...) szebb életet élhetünk. Kalkuláljuk bele egymást az életünkbe! (...) Isten áldjon minden magyart!" - zárta karácsonyi gondolatait.

Reakciók

Magyar Péter (Tisza Párt) a pártvezetők közül elsőként reagált, méghozzá kommentben: "Igen tartalmas beszéd volt. Mondjuk a kormànypropagandán kívül sokat nem lehet belőle visszaidézni. Jó volt hallani elnök urat a magyar emberek valódi problémáiról beszélni. Ja bocs, ezt nem ide…"

Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×