A szívhalál leggyakoribb okát, a heveny infarktust a szívgyógyászok ma sokkal hatásosabban kezelik, mint korábban. Ha a beteg rövid idő alatt megfelelő szakintézetbe kerül, ahol az azonnali szívkatéteres vizsgálat feltételei adottak, az elzáródott koszorúérből a friss véralvadékot eltávolítják, a beszűkült érszakaszt kitágítják és ha kell, a véráramlás folytonosságát biztosító, fémhálóból kialakított, parányi hengert, sztentet is behelyeznek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen az infarktust követő évben nagyobb az életveszélyes ritmuszavarok elindulásának kockázata. Ezt a veszélyt különböző gyógyszerekkel jól lehet csökkenteni, de az életet veszélyeztető szívroham esélye így teljes biztonsággal nem megelőzhető.

Amikor hatalmas technikai újdonságként megjelentek azok a mellkas bőre alá beültethető defibrillátorok, amelyek folyamatosan követik viselőjük minden szívdobbanását és a veszélyes ritmuszavar indulása után szinte azonnal leadják azt az áramütést, ami megszünteti a végzetes helyzetet, a szakemberek úgy gondolták, hogy biztonsági okokból is érdemes infarktus után a defibrillátor beépítése a betegekbe.

Gerhard Steinbach és munkatársai Münchenben 1999-től 2007-ig folytatták vizsgálataikat. Ebben az időszakban 415 infarktusos beteg bőre alá ültettek be defibrillátort. Ezek a szívbetegek a műszer mellett a legjobb gyógyszeres kezelést is kapták, csaknem ugyanennyi, hasonló beteg pedig defibrillátor nélkül, véletlenszerű kiválasztás alapján kizárólag az optimális gyógyszereket szedte.

A megfigyelési idő átlagosan 37 hónap volt. Ezen idő alatt a két csoport túlélési eredményei között gyakorlatilag nem volt különbség, tehát a defibrillátor behelyezése értékelhetően nem növelte szívinfarktus után a betegek esélyeit. Ezeket az adatokat az egyik nagy amerikai kongresszuson ismertették, de az eredmények rövidesen szakfolyóiratban is megjelennek.