Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Ronald Koeman, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszó FC Barcelona új, holland vezetőedzője a hivatalos bemutatásán Barcelonában 2020. augusztus 19-én. A csapat öt nappal korábban 8-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

Barcelona – „A klubon belül háború van, ami a játékosokra is kihat”

A Benfica elleni súlyos, 3–0-s vereség után csütörtökön reggel összeült a Barcelona vezérkara. A téma a csapat helyzete és Ronald Koeman vezetőedző jövője volt.

A Barcelona az első két BL-mérkőzése után szerzett pont és gól nélkül áll, ráadásul a 180 játékperc alatt egyetlen kaput eltaláló lövése sem akadt. A portugálok elleni háromgólos vereség talán még megrázóbb volt, mint a Bayern elleni, ráadásul ugyanabban a stadionban szenvedte el a csapat, mint a 2020-as, a bajorok elleni 2–8-at.

A Barca kupatörténelmében először fordult elő, hogy a csapat nem szerzett gólt egy kiírás első két mérkőzésén.

Az európai labdarúgókupák királykategóriájában eddig 140 csapat kezdte a csoportkört két vereséggel, s közülük csak 12 jutott aztán tovább. Egyik sem spanyol közülük.

A válságstáb, amelyben ott volt

  • JoanLaporta elnök,
  • Rafa Yuste alelnök,
  • Mateu Alemany sportigazgató és
  • Ebric Masip tanácsadó,

elemezte a helyzetet, s úgy döntött,

Ronald Koeman maradhat a posztján,

legalábbis az Atlético Madrid elleni, szombat esti mérkőzésig. Természetesen a sajtó ettől még továbbra is találgatja a lehetséges utódot, újabban Andrea Pirlo neve került az élre, ugyanakkor egy másik olasz, Antonio Conte lekerült a listáról, nem érdeklődik e feladat iránt.

Ugyancsak elképzelhető Roberto Martínez vagy Xavi Hernandez érkezése, sőt bekerült egy új név is a körbe, a korábbi argentin válogatott középpályásé, Marcelo Gallardóé. Xavinak, például, a sajtó nyilvánosságán keresztül üzente egykori játékostársa, az immár az Atléticót erősítő Luís Suárez, hogy várjon, ne vállalja most a munkát, mert „a klubon belül háború van, ami a játékosokra is kihat”.

Gallardo az európai pályafutása során az AS Monacóban és a PSG is szereplő technikás futballista 45 éves, meglepően hosszú ideje, 2014 óta a River Plate mestere,

2018 és 2020 között háromszor is megválasztották Dél-Amerika legjobb edzőjének.

Gallardo január elseje után tudná átvenni a Barcelonát, az év végén jár le a szerződése a Buenos Aires-i Milliomosoknál. Bár az elmúlt napokban születtek arról hírek, hogy a Barcelona pénzügyi injekciót kap, egyelőre rossz a klub financiális helyzete. Ez is hátráltatja Ronald Koeman menesztését, akinek 12 millió eurót kellene kifizetni. A Barcelonánál korábban Ernesto Valverde és Quique Setién sem töltötte ki a szerződését, a klub még mindkettőnek tartozik.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×