Infostart.hu
eur:
385.15
usd:
330.69
bux:
119408
2026. január 14. szerda Bódog
A második helyezett Milák Kristóf (j) és az ötödik helyezett Cseh László a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 29-én.
Nyitókép: Illyés Tibor

Cseh László jósolt az olimpiára Milák Kristófnak

"Nem sok ellenfele lesz" - nyilatkozott a legenda az újdonsült világbajnok-világcsúcstartóról.

Mint korábban a sportnapilapnak is elmondta, a Digisport tévének is lenyilatkozta Cseh László többszörös olimpiai érmes és világbajnok úszó, hogy a tavaszi országos bajnokság eredményeitől teszi függővé, hogy folytatja-e az olimpiáig a versenyszerű úszást és célbaveszi hetedik olimpiai medálja megszerzését.

Cseh László egyébként annak ellenére, hogy három olimpiai aranytól is megfosztotta, nem így gondol Michael Phelpsre, hiszen

ha a 23-szoros olimpiai bajnok nincs, egy inspirációval kevesebb lenne Cseh is arra, hogy jobb legyen.

Ryan Lochte-val is állt közösen világversenyek dobogóin Cseh László, a korábban több ügybe is belekeveredett, szintén amerikai úszó 34 évesen döntött a visszatérés mellett, 200 vegyesen pedig akár az olimpián is összecsaphatnak, "megmutatjuk a fiataloknak, hogyan is kell ezt csinálni" - mosolygott Cseh László a terveit firtató kérdésre. Lochte-tól például azt tanulta meg, hogy lazának kell lenni.

Cseh László első olimpiai érme megszerzésekor Milák Kristóf még alig volt óvodás, 15 évvel később viszont már Michael Phelps szuperdresszes világcsúcsának eltörlője lett 200 pillangón. Számára azt jósolja Cseh, hogy

"nem hiszem, hogy sok ellenfele lesz majd az olimpián",

igaz, még ő sem tett le róla, hogy pillangót ússzon. "Azt tanultam meg az évek folyamán, hogy soha nem szabad biztosra menni, és mindig, mindenért küzdeni kell, nem szabad elbízni magunkat” - tette hozzá.

Edzője, Plagányi Zsolt szerint a Cseh-Milák vagy Cseh-Lochte csatákra igenis sor kerülhet még, mindenképpen biztatja tanítványát arra, hogy folytassa úszópályafutását, de ha nem úgy sikerül a tavaszi országos bajnokság, akkor Cseh László be fogja fejezni pályafutását - annak ellenére, hogy 200 vegyesen olimpiai A-szinttel rendelkezik a nyári vb-ről.

Ha már nem úszik, Cseh László fog csinálni egy olyan hetet, amikor minden nap horgászni fog, mert kíváncsi rá, hogy meg lehet-e unni.

Címlapról ajánljuk

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×