Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
312.42
bux:
147774.89
2026. szeptember 9. szerda Ádám
Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Felbukkant Milák Kristóf nagy ellenfele

Luca Urlandónak hívják, 17 éves, és ugyanazokat az időket tudja korosztályosan, mint a friss magyar világbajnok. De nem csak erről beszélt egy nagyinterjúban Milák Kristóf edzője.

Interjút adott a 24.hu portálnak Selmeci Attila, a friss úszóvilágbajnok Milák Kristóf edzője. A terjedelmes írásból kiderül, Selmeci Attila egyáltalán nem is készült úszóedzőnek, kosárlabdázott, de egy sportsérülés a medencéhez küldte, s Kőbányára, az akkor alakult Spartacusba vitte a sors, Kiss László és Turi György mellé; ő faragott sikeres felnőtt versenyzőt például Kovács Ágnesből is. (Közben a Vörösmarty Gimnáziumban is tanított.)

Érdre úgy került, hogy régi spartacusos kollégái hívták oda, ahol az úszóedzőség mellett lehetőséget kapott tanárként is - itt pedig megismerkedett Milák Kristóffal.

Arról, hogy mi derült ki számára Milák Kristóf vb-jén, azt mondta, tanítványa "sokkal nagyobb egyéniség", mint gondolta. A 200 pillangón Michael Phelps világcsúcsán jelentőset faragó Milák Kristóf teljesítményéről hozzátette, erről a szintről nehéz lesz továbblépni.

Céljuk most, hogy Milák Kristóf olimpiai bajnok legyen,

ez minden nap motiválja a tizenéves sportolót, aki nem jár bulikba, sportemberhez méltó életet él.

Egyébként edzésteljesítménye miatt nem tudta most belőni, mire képes a világbajnokságon Milák Kristóf, mivel tréningek alkalmával "megbújik", versenyen viszont teljesen más karakter.

Hogy miért került Milák és edzője Érdről Pestre, arról azt mondta, Érden egyszer csak elzárták a pénzcsapokat, a már akkor is többszörös ifjúsági világ- és olimpiai bajnok Milák Kristófnak pedig még annyit sem akartak adni, mint egy "átlagos érdi kézilabdázónőnek".

Természetesen adott a lehetőség, hogy Milák Kristóf a Hosszú Katinka-receptet követve sokkal többet versenyezzen és keressen is az úszással, de Selmeci Attila azt kéri, az olimpiáig ne változtassanak,

utána pedig majd megbeszélik. Ebben viszont nem ért egyet vele Hosszú Katinka, aki becsábította Milák Kristófot a pénzdíjas versenyeken elinduló Iron Teambe.

Egy szó, mint száz, Selmeci Attila és úszója nagyon készülnek a jövő évi olimpiára, és már találtak is egy ellenfelet Amerikában, aki ellen szerintük készülni kell majd. Egy 17 éves amerikai versenyzőről van szó, Luca Urlandóról, aki korosztályosan ugyanazt tudja, mint Milák Kristóf.

Címlapról ajánljuk
Titkos kormányhatározatok: itt az első nyilvánossá tett akta

Titkos kormányhatározatok: itt az első nyilvánossá tett akta

A kormány nyilvánosságra hozta az elmúlt 16 évben született, eddig minősített, úgynevezett háromezres kormányhatározatok első részét – közölte a kormányzati kommunikáció szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Trump elhúzta a mézesmadzagot Putyin orra előtt, súlyos csapás érte az egyik legnagyobb orosz olajterminált - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Trump elhúzta a mézesmadzagot Putyin orra előtt, súlyos csapás érte az egyik legnagyobb orosz olajterminált - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Egyórás, pozitív hangnemű telefonbeszélgetést folytatott az ukrajnai rendezésről Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója a sajtóval kedden. Usakov szerint Trump egyértelművé tette, hogy minél hamarabb véget akar vetni a háborúnak, ami azonnal megnyitná a "lenyűgöző és messzemenő" kilátásokat az amerikai–orosz viszony teljes helyreállítása előtt, fellendítve egyúttal a gazdasági kapcsolatokat. Mára virradóra ukrán dróntámadás érte a novorosszijszki olajterminált Dél-Oroszországban. Az Astra független orosz csatorna beszámolója szerint az olajterminál lángra kapott az éjszakai támadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×