Fernando Torres, a Chelsea spanyol csatára azt mondta a madridi Marcának a BL-visszavágó előtt, hogy a futballban nem mindig a jobbik csapat nyer. Nehéz lenne a kijelentésével vitatkozni, aki pedig megteszi, az nyilván pontosítani tudja, mitől "jobb" egy csapat a másiknál - ha két mérkőzésből egyszer sem tudja legyőzni.

A katalánok úgy álltak ki a Chelsea elleni BL-párharcra (figyelem: most időrendben még az első meccs előtt vagyunk!), hogy sorozatban 11 bajnoki mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, sőt, minden sorozatot figyelembe véve 14 találkozóból csak egyen, a Milan elleni idegenbeli BL-találkozón nem tudtak győzni.

A Stamford Bridge-en 1-0-ra kikapott a Barca, de akkor még mindenki csak egyszeri kisiklásra gondolt. A Real Madrid ellen az idény egyik leggyengébb hazai teljesítménye következett azonban, de akkor is akadt mentség: Pep Guardiola felforgatta a csapatot, a védők szokatlan hibákat követtek el. (Csak közbevetőleg: februárban kiesett a csapatból Eric Abidal. A májrákkal műtött francia vb-ezüstérmesnek nincs igazi alternatívája a Barcelonában. A legutóbbi három mérkőzés mindegyikén kapott az "ő helyéről" gólt a Barca.)

José Mourinho Real Madridja erősebb a Chelsea-nél, a fogadóirodák az El Clásico után sem változtattak a tendencián, lényegesen kevesebb pénzt ajánlottak a hazai győzelemre, mint a döntetlenre, s főleg az angolok diadalára.

A találkozó előtt Guardiola visszatért az alaptizenegyéhez, egyetlen meglepő húzása (Daniel Alves helyett Cuenca kezdett) csak még inkább a támadók számának növelését szolgálta. Az első félidőben, Ramires góljáig (Gerard Piqué kényszerű kiválásán kívül, a védő egyébként kórházban töltötte az éjszakát) minden a Barcelona kedvére szolgált.

A Chelsea elveszítette egyik középső védőjét, majd a Barcelona vezető gólja után, egy fölösleges szabálytalanság miatt a másikat is, aztán kapott még egy gólt. Nem tudni, akadt-e akár Angliában olyan iroda, amelyik a meccs 40. percében, kétgólos Barca-vezetésnél, a katalánok emberelőnyénél vett volna fel fogadásokat Guardiola csapatának győzelmére. Minden simának tűnt. Egyet kell érteni a BBC egyik elemzőjének véleményével: attól lehetett tartani angol szemmel, hogy 0-2 után beszakad a kapu, és elönti a gólár a Chelsea-t.

Már Ramires gólja is sok mindent alapvetően megváltoztatott, Roberto Di Matteo csapata továbbjutásra állt a szünetben. De ezerből 999 ember arra tette volna fel a fél vagyonát, hogy lesz még gól a folytatásban. Õk nyertek volna - a Barcelona ellenben nem nyert.

Messi végzete

Döntő lehetett volna a második félidő elején a teljesen jogosan kapott büntető, ám azt Lionel Messi kihagyta. (A nyolcadik rontott tizenegyese volt 33-ból a Barcelona mezében.) A világ legjobb játékosának, akinek védelmében ismételjük meg, hogy gyomorrontása miatt vasárnap nem is tudott edzeni, és a szokásosnál rosszabb erőállapotban volt, teljessé vált a végzete.

Pályafutása során nyolcadszor játszott a Chelsea ellen, és még egyetlen gólt sem tudott lőni a Kékeknek. E fura versenyben a Rubin Kazany áll nála a második helyen, az oroszoknak négy meccsből egyszer sem lőtt gólt. De az mégsem nyolc...

Messi, aki később még egy kapufát is rúgott, úgy festett, mint a 2010-es világbajnokságon. Dél-Afrikában is mintha el lett volna átkozva, ott sem talált a kapuba. Pedig, hogy milyen formában volt korábban, milyen idénye van, arra csak egy jellemző: 63 gólt szerzett eddig. A Chelsea kezdő csapatának játékosai, a mérkőzés kezdetéig, ÖSSZESEN 65-öt.

Messin ment volna el a mérkőzés? Méretes túlzás lenne állítani. Miért kellett játszatni, ha láthatóan hullámvölgybe került, és egészségileg sem volt rendben? Azért, amiért Puskás Ferenc is játszott az 1954-es világbajnoki döntőben. (Egyébként jobban, mint tegnap Messi.) A legnagyobb sztárt az edzők nem hagyják ki a sorsdöntő meccsről.

Roberto Di Matteo jól meccselt, sőt, jobban, mint Guardiola. Talán igaz az, hogy jó, ha egy csapat élére három-négy évente új edző kerül. (Akad, persze ellenpélda is: Sir Alex Ferguson és a Manchester United sikerszériája.) Talán sokan emlékeznek olyan El Clásicóra, amelyen Pep Guardiola, akkor még fiatalabb edzőként "megverte" taktikai téren is José Mourinhót. Ám szombaton a portugál, most Di Matteo is jobb taktikát dolgozott ki (JM), illetve jobban meccselt (RdM), mint ő.Roman Abramovics hajdanán José Mourinho helyére ültette Avram Grantot, s az izraeli edző bevitte a Chelsea-t a moszkvai BL-döntőbe. 2009-ben Felipe Scolari helyére Guus Hiddinket emelte, s a hollanddal megnyerte a Chelsea az FA-kupát, s csak vitatható körülmények között esett ki a Barcelona ellen a BL-elődöntőből. Di Matteo még csak döntős mindkét sorozatban, de máris túltett a két nagy beugrón.

Mi az érdeme? Csapatot csinált a februárban még kiégett és csalódott vagy éppen a náluk alig idősebb edző rigolyái miatt sértett benyomást keltett sztárokból. Nyilván akadtak és akadnak a továbbjutás után, akik a Kékek antifutballjáról értekeznek majd, s sajnálják, hogy a látványosabban futballozó Barcelona elvérzett. A mondat második felével könnyű egyet érteni: a látványosabban játszó alakulat esett ki.

De ne bélyegezzük a Chelsea játékát antifutballnak! Célfutball volt, amelyben a helyzethez is alkalmazkodva 90 percen át fegyelmezetten védekezett a csapat, akár csak 2010-ben José Mourinho Intere. (A mérkőzés előtt a goal.com karikaturistája megjövendölte ezt, rajzán a Chelsea busza a Kékek ötösén belül parkolt le.) Az a meccs sokban hasonlított ehhez a találkozóhoz, éppen úgy hátrányból kezdett a Barcelona, éppen úgy kiállított a bíró egy vendégjátékost, éppen úgy felbillent a pálya, s éppen úgy megvoltak Guardiola csapatának a helyzetei.

Ám akkor az Inter szinte egyetlen veszélyes akciót sem vezetett, érezni lehetett, hogy ha gólokat kap, elvérzik. De csak egyet kapott, s továbbjutott. A Chelsea-nek most támadni kellett, hiszen Andrés Iniesta gólja után kiesésre állt. S szerzett is két gólt, egy bravúros egyéni alakítás (Ramires) és egy higgadt befejezés (Fernando Torres) eredményeként.

Hibázott-e Guardiola?

Terry (ismét) butaságot csinált, de a régi gárda további tagjai megtették a magukét. Petr Cech, Ashley Cole, Frank Lampard, Didier Drogba (a Camp Nouban ebben a sorrendben), persze a többiekkel karöltve, a második félidőben megállították a világ leggólerősebb csapatát. Ráadásul úgy védekeztek (ebben is felülmúlva a 2010-es Intert), hogy alig rúghattak a katalánok kapuközeli szabadrúgást.

Hibázott valamiben a Barcelona vagy Guardiola? Talán igen. Abban, hogy játékosai mindvégig ragaszkodtak a kis passzokon alapuló, a tizenhatoson belüli üres területekre belőtt labdákkal operáló, az ott letett labdákból való lövésekre építő szokásos recepthez. Kétszer bejött az első félidőben - de amikor már nagyon fogyott az idő, akkor sem próbáltak meg mást. Pedig a Chelsea középpályás és védősora között leggyakrabban még öt méter sem volt, szabad helyet meg egyáltalán nem lehetett lelni a tizenhatoson belül. (Xavi többet passzolt a meccsen, mint a Chelsea teljes csapata, 169:145)

Mi van most? Tegyük fel, hogy a Real Madrid megnyeri a bajnokságot, a Barcelona pedig vigasztalódik az Athletic Bilbao ellen, a Király-kupa döntőjében. Bár az vigasz aligha lesz. Nem marad üres kézzel a világ leggólerősebb csapata, de ha ezek után (és, ha mondjuk a Madrid ma továbbmenne, sőt...) a Real Madrid hívei azt kérdeznék, miért is a Barcelona a világ legjobbja, nehéz lenne válaszolni.

Legfeljebb azt lehetne felelni rá, hogy minden csapatnak lehet egy évben egy rossz hete. Pep Guardiola csapatának balszerencséje, hogy ez az időszak 2012 tavaszán éppen április 18. és április 24. közé esett. De a korona most lepottyant a fejről. Van ilyen: 2010-ben is így történt. Vissza lehet szerezni. Legalábbis: megpróbálni. Hogy Peppel, vagy nélküle, azt már csak hetek múlva tudjuk meg.