2006. december 18. 21:48 Zsebünket érintő döntések Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetési tervezethez benyújtott, kormány által támogatott módosító javaslatokat.
2006. december 18. 21:45 Cannavaro az aranylabda után a FIFA díját is megkapta Zürichben, a Mozart-év jegyében, a nagy zeneköltő művei adta körítéssel tüntette ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség az esztendő legjobbjait. A legnagyobb érdeklődéssel várt díjat Fabio Cannavaro, az olasz válogatott csapatkapitánya kapta meg.
2006. december 18. 20:49 Létrehozzák a Nemzeti Vírusbankot Nemzeti vírusbankot hoznak létre Magyarországon - közölte a Magyar Televízió Híradója.
2006. december 18. 20:17 Szent Johanna csontjai igazából egy macskából származnak? Macskáé lehettek azok a csontok, amelyeket Szent Johanna maradványaiként tisztelnek a katolikus hívők - állítják tudósok.
2006. december 18. 19:44 Jó üzlet Magyarországra hozni a szemetet Több olyan céget vizsgál a rendőrség, amely külföldi hulladék Magyarországra szállításával foglakozik. A Hulladék Munkaszövetség szakértője szerint még több illegális szemétszállítmány érkezik majd az országba, ha az Európai Unió a "hasznosítók" kategóriájába sorolja át az égetőműveket.
2006. december 18. 19:37 Megválasztották a sportcsillagokat Kihirdették az Év sportolója választás győzteseinek névsorát Sportcsillagok Gálaestjén. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 1958 óta rendezi meg az eseményt.
2006. december 18. 19:30 Tájékoztatni kell adatai kiadásáról az utast Módosította az Országgyűlés a légiutasok adatainak továbbításáról szóló, november 20-án elfogadott törvényt.
2006. december 18. 18:50 Stumpf: "nem lehet minden hülyeséget bemagyarázni" A kormány féléves munkájának értékelése nem mond újat az országnak, és nem ad választ arra a kérdésre, hogy a kormány miként kezeli a megszorítások társadalmi hatásait - mondta el az InfoRádióban a Századvég Alapítvány elnöke.
2006. december 18. 18:32 Felborult egy veszélyes anyagot szállító kamion Felborult egy veszélyes anyagot szállító kamion a 4-es számú főút és a Nyíregyházát keletről elkerülő út kereszteződésében.
2006. december 18. 18:21 Értesítést kapnak, akik nem fizetnek tb-járulékot Az ország legkisebb lélekszámú megyéjében már a héten értesítést kapnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól azok, akik nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot. Januártól országszerte számíthatnak ilyen levélre az érintettek.
2006. december 18. 18:17 Megműtötték Silvio Berlusconit Az Egyesült Államokban sikeres műtétet hajtottak végre Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőn.
2006. december 18. 18:08 Eladhatatlanná válhatnak a panellakások Pang a fővárosi használtlakáspiac. A kereslet csökkenését sokan a kormányzati megszorító intézkedésekkel magyarázzák. Murányi Ákos, a Duna House elemzési vezetője szerint a drasztikusan növekvő rezsiköltségek miatt a nagy lakásokra egyre nehezebb lesz vevőt találni.
2006. december 18. 17:57 Saját labdarúgócsapatot szeretne a Vatikán A vatikáni államtitkár, a miniállam tulajdonképpeni kormányfője reményét fejezte ki, hogy egyszer majd olyan labdarúgócsapatot tudnak kiállítani, amely a legjobb olasz klubokkal versenyezhet.
2006. december 18. 16:49 A karácsonyfán senki nem spórol A karácsonyfán senki nem spórol, az ünnepekre azonban általában kevesebb jut, mint tavaly. Átlagosan 140 centiméteres karácsonyfát állítanak az emberek , bár azokban a családokban, ahol kisgyermek van, ott általában ennél 20 centivel magasabb fenyőt vesznek.
2006. december 18. 16:48 Beckham 100 millió fontra biztosította magát Százmillió fontra, csaknem 377 milliárd forintra biztosította magát David Beckham. Az összeg olyan magas, hogy több biztosítótársaságnak kellett összeállnia.
2006. december 18. 16:44 Ebből baj lehet: Mohamedet is lefejezik az operában Szigorúan ellenőrzik a Deutsche Oper látogatóit: attól tartanak, a muzulmánok megtorolják, hogy Mozart operájának feldolgozásában "lefejezik" Mohamedet.
2006. december 18. 16:33 Kitiltották, mert a Mikulásra hasonlított Néha az sem jó, ha az ember úgy néz ki, mint a Mikulás: James Worley-t azért tiltották ki a Walt Disney egyik vidámparkjából, mert túlságosan hasonlít a gyerekek körében népszerű alakra, akiből viszont tartanak egy profit is.
2006. december 18. 16:17 Letette az esküt az új amerikai védelmi miniszter Washingtonban letette a hivatali esküt az új amerikai védelmi miniszter.
2006. december 18. 15:39 Csak a nagyobb nyereség reményében lett bio a termék A M.E.G.A. Trade cégcsoporthoz köthető élelmiszerhamisítási botrány rámutat arra, hogy nemcsak a termelőkre, hanem a forgalmazókra is ki kell terjeszteni a bioélelmiszerek ellenőrzését.
2006. december 18. 15:27 Gigaalbum a reneszánsz kori polihisztorról Minden eddiginél részletesebb gyűjteményes kötet jelent meg Leonadro da Vinci festményeiből és grafikáiból. A megjelenésében is méretes kiadvány eddig még nem publikált alkotásokat is tartalmaz.
21:20 Brüsszel feloldaná a Magyarországnak járó 4,2 milliárd eurós kohéziós forrás zárolását – a nap hírei