2006. június 7. 20:06 Lépfenespórák helyett búzalisztet szórtak szét Fél órára teljesen lezárták a brit parlament épületét, mert valaki azt állította, hogy lépfene-kórokozót tartalmazó port szórt szét az épületben.
2006. június 7. 19:27 Újpest-Fehérvár: Nem történt semmi? A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága nem indított eljárást a bajnoki címről döntő szombati Újpest-Fehérvár rangadóval összefüggésben.
2006. június 7. 19:11 Orbán: nehéz szembesülni az igazsággal Bemutatta a Fidesz által Magyarország állapotáról készíttetett Fehér Könyvet a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. A könyvet Orbán Viktor felkérésére három közgazdász állította össze a kormányprogram vitájára.
2006. június 7. 19:08 Molnár: az egészségügy soha nem volt és soha nem lesz ingyenes A betegek és a magántőke nagyobb szerepvállalását szorgalmazta az egészségügyi miniszterjelölt. Molnár Lajos a brit Reuters hírügynökségnek azt mondta: az ágazatra fordítható források mértéke valószínűleg nem növekszik a következő négy évben.
2006. június 7. 19:01 Támogatják a reformot az önkormányzatok Támogatják az önkormányzati reformmal összefüggő elképzeléseket az illetékes érdekszövetségek vezetői - jelentette ki Lamperth Mónika, a most létrejövő önkormányzati és területfejlesztési minisztérium kijelölt vezetője.
2006. június 7. 18:57 Vádemelési javaslat a 20 milliárdos csalás ügyében Vádemelést javasol a Baumag-ügy 13 gyanúsítottjával szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészségnek, ahol döntenek a vádemelésről.
2006. június 7. 18:51 Teljesen megszűnhet a lakáshitelek állami támogatása Szinte biztos, hogy az új Gyurcsány-kormány ismét hozzányúl a lakástámogatási rendszerhez. A részletek egyelőre nem ismertek, de szakértők szerint eltörlik az állami kamattámogatást, és a személyi jövedelemadó kedvezményt. Ezzel szomorú véget érhet a Medgyessy Péter által még megtartani ígért rendszer.
2006. június 7. 18:11 Régi pártja figyeltette meg a botrányhős politikust Korábbi pártja, az Osztrák Szabadságpárt megfigyeltette Jörg Haider karintiai tartományi miniszterelnököt, hogy terhelő adatokat szerezzen tevékenységéről és a magánéletéről - állítja egy osztrák magazin.
2006. június 7. 17:55 Kóka több tízezer új munkahelyet jósol A gazdasági és közlekedési tárca ügyvezetője szerint Magyarország befektetésből ötöst kapott a nemzetközi szakemberektől. Kóka János egy franciaországi konferencuán dicsérte meg az országot.
2006. június 7. 17:44 Annan és Blatter felhívása a békéért Az ENSZ főtitkára és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke arra szólította fel a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokság résztvevőit és a szurkolókat, hogy járuljanak hozzá a béke előmozdításához.
2006. június 7. 17:32 Még sérült a gólkirály Lábsérülése miatt továbbra is bizonytalan a cseh Milan Baros szereplése az Egyesült Államok elleni hétfői csoportmeccsen a németországi labdarúgó-világbajnokságon.
2006. június 7. 17:30 Kétszázezret költünk külföldön A külföldre látogató magyarok körében Horvátország a legkedveltebb, de sokan utaznak Olaszországba és Görögországba is. Belföldön főleg a Balatont keresik fel a turisták.
2006. június 7. 17:24 Kaszákkal törtek be a brazil parlamentbe Mintegy hétszáz föld nélküli paraszt hatolt be a brazil parlament épületébe, hogy felhívják a figyelmet elkeserítő helyzetükre.
2006. június 7. 17:22 Kisteleki: "A fél világ nekünk szurkol" Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a nemzetközi szövetség (FIFA) müncheni kongresszusának résztvevői körében is igen kedvező a visszhangja a 2012-es magyar-horvát Európa-bajnoki pályázatnak.
2006. június 7. 16:51 Újabb kulcsember távozik az ezüstérmestől A ciprusi AEL Limasszol együtteséhez igazol Vlaszák Géza, az Újpest labdarúgója.
2006. június 7. 16:47 Elefántház és új kifutó az állatkertben Megújul az 1912-ben épült nagyszikla a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szavannákról származó állatok is új kifutót kapnak, és egy elefántház is épül a Városligetben.
2006. június 7. 16:44 A reneszánsz falfestményt is levésték A távirati iroda értesülése szerint felújítási munkák közben megsemmisült a pécsi Zsolnay Múzeum homlokzatának reneszánsz falfestménye.
2006. június 7. 16:38 Hiller minden negyedik embert elbocsát A tárca kijelölt vezetője 28 százalékos létszámcsökkentést tervez az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. Hiller István az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága előtt azt mondta: a reformokat végre kell hajtani, és azt nem tudja garantálni, hogy az átalakítás nem sért majd érdekeket.
2006. június 7. 16:35 Southgate lett az UEFA Kupa-döntős új edzője A volt válogatott Gareth Southgate lett az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Middlesbrough új vezetőedzője.
2006. június 7. 16:29 Tömeges kitelepítés a Sajónál Ötven embert kell kiköltöztetni otthonából a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ónodon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Szentes György azt mondta: a Hernád visszaduzzasztotta a Sajót, így a víz átfolyik a gáton, de a töltés nem szakadt át.
11:28 Tovább mozdult az ónos eső felhőzete, Budapest is érintett – friss térképen látszik, merre vonul a csapadék