2007. október 22. 11:52 Pozsony vádjai: Magyarországon éledőben a fasizmus szelleme A szlovák külügyminisztérium elitélte a Magyar Gárda új tagjainak budapesti felesketését.
2007. október 22. 08:23 Elbukta a lengyel választásokat a kormányfő pártja Lengyelországban a reggel nyilvánosságra hozott részeredmények szerint az ellenzéki, jobbközép liberális Polgári Platform nyerte meg az előre hozott választásokat. A központi választási bizottság a voksok csaknem 74 százalékának összeszámlálása után azt közölte: a Polgári Platform a szavazatok 41,2 százalékát szerezte meg.
2007. október 21. 21:17 Hogyan próbálta megmenteni házasságát az elnök? Nicolas Sarkozy mindent megpróbált, hogy megmentse 11 éves házasságát, ám erőfeszítései kudarcot vallottak.
2007. október 21. 18:35 A törökök többsége az alkotmány megváltoztatására voksolt A törökök nagy többsége az alkotmány megváltoztatását támogatta a népszavazáson a voksok 45 százalékának kiértékelése alapján - közölte vasárnap este a választási bizottság.
2007. október 21. 16:41 19 eltűnt embert keresnek egy burjátföldi wolframbányában Egy burjátföldi bányában eltűnt 19 ember: a helyi rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai, akik szombaton éjszaka indultak keresésükre, vasárnap délutánig hét ember holttestét hozták a felszínre.
2007. október 21. 16:15 A CIA emberrablásai már legalább 1995-ben elkezdődtek Egy dán lap szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) európai emberrablásai már legalább 1995-ben elkezdődtek, amikor egy terrorizmussal gyanúsított egyiptomi férfit elfogtak Horvátországban, és átadták Kairónak.
2007. október 21. 15:22 Elraboltak hét embert egy nigériai olajfúrótoronyról Fegyveresek elraboltak szombat éjszaka hét olajipari dolgozót, köztük három külföldit egy nigériai olajfúró toronyról a Niger folyó deltájában.
2007. október 21. 13:38 Buddhista szerzetesek és rendőrök csaptak össze Tibetben Buddhista szerzetesek több alkalommal összecsaptak rendőrökkel az utóbbi napokban Tibet székhelyén, Lhászában, mert a karhatalom meg akarta akadályozni, hogy nyilvánosan ünnepeljék a dalai lámának, Tibet vallási vezetőjének amerikai kitüntetését - jelentette vasárnap egy hongkongi lap.
2007. október 21. 13:09 Élő pajzsként használják a civileket a tálibok Tálib fegyveresek "élő pajzsként" használtak fel civileket Afganisztán keleti Kunár tartományában amerikai erőkkel vívott csatározásukban - közölte vasárnap a NATO Afganisztánban harcoló erőinek szóvivője. Ennek ellenére a kormányellenes fegyveresek ötven harcosukat vesztették el a hét végi harcokban.
2007. október 21. 12:14 Tizenhárom halottat követelt egy amerikai légi csapás Bagdadban Legkevesebb tizenhárom halottat követelt egy amerikai légi csapás Bagdad síita negyedében vasárnap - közölték az iraki hatóságok. Az amerikai hadsereg közlése szerint hat milicistával végeztek a művelet során.
2007. október 21. 11:49 Az utolsó pillanatban akadályozták meg a kormányfő elleni merényletet A Fatah egyik sejtje merényletet akart elkövetni Ehud Olmert ellen, a támadást azonban a Sin Bét megakadályozta - ez az izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője jelentette be. A merényletet augusztusban akarták elkövetni, amikor az izraeli kormányfő Jerikóba tartott, hogy találkozzék Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
2007. október 21. 11:03 Teherán szerint nem változik Irán nukleáris politikája Nem változik Irán nukleáris politikája atomügyekben illetékes főtárgyalójának lemondása után - jelentette ki vasárnap Mohammad Ali Hoszeini, az iráni külügyminisztérium szóvivője, tagadva azokat a nemzetközi médiában megjelent találgatásokat, amelyek szerint Ali Laridzsáni és Mahmúd Ahmadinezsád államfő vitája állna a főtárgyaló távozásának hátterében.
2007. október 21. 10:24 Előkelő helyen a CEU üzleti iskolája a nemzetközi rangsorban Tovább javított tavalyi előkelő helyezésén a Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School): amelynek speciális MBA programja 11. lett a világ legjobb üzleti iskoláinak hasonló programjai között.
2007. október 21. 10:12 Saját bizalmasait ültetheti a kulcspozíciókba a kínai elnök Befejeződött vasárnap a Kínai Kommunista Párt 17. kongresszusa, miután a küldöttek megválasztották a 200 fős központi bizottságot, és elfogadták a párt következő öt évre szóló programját.
2007. október 20. 17:20 Átadták Németország leghosszabb hídját Stralsund városánál a német kancellár, Angela Merkel jelenlétében átadták Németország leghosszabb hídját, amely az idegenforgalmáról ismert Rügen-szigetet köti össze a szárazfölddel.
2007. október 20. 15:34 Magyar adomány a perui földrengés áldozatainak megsegítésére Egy mobil orvosi mentőkészletet adományozott a magyar kormány az augusztusi perui földrengés áldozatainak megsegítésére.
2007. október 20. 11:55 Lemondott Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója Lemondott tisztségéről Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója - jelentette be szombaton a teheráni kormány szóvivője.
2007. október 20. 11:35 Új pártot alapított Gorbacsov Újabb szociáldemokrata pártot alapított Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, a párt azonban nem indul a decemberi parlamenti választásokon.
2007. október 20. 10:04 Toronyháznak ütközött egy kisrepülőgép Vancouverben Kanadában egy tizenöt emeletes lakóháznak ütközött egy kétmotoros kisrepülőgép. A vancouveri balesetben a pilóta meghalt, a ház több lakója megsérült.
2007. október 20. 06:58 Dohányzási tilalom egész Európában Teljes körű dohányzási tilalom bevezetését javasolta az Európai Unió országaiban az Európai Parlament környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága. A várhatóan két éven belül bevezetésre kerülő tilalom érintene minden zárt munkahelyet, a vendéglátóipart, az összes középületet és tömegközlekedési eszközöket.
A DK és a Kutyapárt egyetlen hely miatt esik el hatalmas összegektől – így alakul idén a kampányfinanszírozás
Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van
19:21 Dmitrij Medvegyev ukrán kapitulációról beszél, és nem tekinti legitimnek a „levéltetű” Volodimir Zelenszkijt