Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.04
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A török és görög kormányfő megállapodott a menekülttragédiák megelőzését célzó együttműködésről

Törökország és Görögország a jövőben együttműködik annak megelőzése érdekében, hogy az Égei-tengeren újabb tragédiák történjenek az Európába tartó menekültekkel - jelentette be szerdán Ankarában a két ország kormányfője.

Ahmet Davutoglu török és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a találkozójukat követő közös sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a menekültek által jelentett terhet nem viselheti kizárólag Törökország és Görögország, a felelősségvállalásból ugyanis a többi európai nemzetnek is ki kell vennie a részét. Davutoglu közölte, hogy a két ország hamarosan Németországgal közösen tárgyal majd a menekültválságról, és egyúttal bejelentette azt is, hogy februárban Görögországba utazik.

Ciprasz ismételten hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Törökországban is létesítsenek európai uniós regisztrációs központokat, úgynevezett hot spotokat, lehetővé téve így a menekülteknek azt, hogy biztonságban elhagyhassák Törökországot. Davutoglu nem nyilatkozott a török kormány ezzel kapcsolatos álláspontjáról. A görög kormányfő egyúttal azt is kérte török kollégájától, hogy Ankara lépjen fel hatékonyabban az embercsempészek ellen.

Év eleje óta már több mint 650 ezer migráns indult útnak Törökországból - Görögország érintésével - Nyugat-Európába, és közülük sokan belefulladtak az Égei-tengerbe.

A török kormányfő arról is beszélt, hogy a két országnak most lehetősége van arra, hogy Ciprus megosztottsága ügyében cselekedjen. Ezt alátámasztja az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság külügyminiszterének, Emine Colaknak szerdai nyilatkozata is, amely szerint Ciprus minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy pontot tegyen a négy évtizede tartó megosztottsága végére. A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó Colak azt mondta, a szemben álló felek akár jövő májusra, egy népszavazást követően megegyezhetnek a megállapodás szövegéről. "Óvatos derűlátás jellemez minket. Azt gondoljuk, hogy most közelebb vagyunk (a megállapodáshoz), mint bármikor máskor" - hangsúlyozta.

Ciprus megosztottsága folyamatos feszültségforrás Görögország és Törökország között, és az egyik akadálya Törökország európai uniós csatlakozásának.

Ciprasz a Davutogluval folytatott megbeszélését követően elmondta, hogy hazája - bizonyos feltételek teljesülése mellett - "pozitív fényben" látja Törökország európai integrációs törekvéseit.

A görög kormányfő kedden érkezett Isztambulba, ahol aznap este Davutogluval együtt megtekintette a Törökország-Görögország barátságos labdarúgó-mérkőzést. A meccset azonban beárnyékolta, hogy néhány török szurkoló kifütyülte a görög csapatot a párizsi merényletsorozat áldozatainak tiszteletére tartott egyperces csend alatt. Ciprasz szerdán utazott tovább Ankarába, ahol még Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is megbeszélést folytat.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×