Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.76
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

A reformok folytatását ígérte a francia miniszterelnök

Az államháztartás rendbetétele érdekében a reformok folytatását ígérte kedden Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben az augusztus végén átalakított kormánya programadó beszédében.

"Semmi nem tántoríthat el minket attól a kötelezettségvállalástól, hogy teljesítsük az 50 milliárd eurós megtakarítást az elkövetkező öt évben" - hangsúlyozta a kormányfő a bizalmi szavazást megelőző 45 perces beszédében, amelyet állva tapsoltak meg a szocialista képviselők.

Valls úgy fogalmazott, hogy kormánya nem kér "semmilyen könnyítést" a költségvetés rendbetételére, miközben Franciaország múlt héten bejelentette, hogy immár harmadik alkalommal elhalasztja a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentését, az utoljára megígért 2015-ről ezúttal 2017-re. Ugyanakkor az Európai Bizottságnak és Németországnak üzenve a miniszterelnök megjegyezte, hogy "Franciaország maga dönti el, hogy mit kell tennie".

Valls szerint miközben "őszinte és komoly párbeszédre van szükség Franciaország és Németország között", ez utóbbinak a növekedésösztönzésben is szerepet kell vállalnia.

"A két ország közötti egyetértés elengedhetetlen a növekedés beindításához és ahhoz, hogy valódi ambíciót nyerjen az európai építkezés. A közös felelősségünk tehát történelmi" - mondta a francia miniszterelnök, aki jövő hét tesz látogatást Berlinben.

A kormányfő célja az volt, hogy elsősorban a kormányzó Szocialista párt baloldali szárnyát győzze meg a bizalmi szavazás előtt. Annak tagjai ugyanis kénytelenek voltak elhagyni augusztus végén a kormányt, miután nyilvánosan bírálták a szociálliberális gazdasági fordulatot, s azzal vádolták meg Vallsot, hogy a nagyvállalatoknak kedvező jobboldali politikát folytat.

"Igen, reformálunk és folytatni is fogjuk. De reformálni nem rombolást jelent. Reformálni nem visszalépést jelent" - fogalmazott Valls. Kizárta, hogy a francia munkáltatói szövetség (Medef) hétfői kérésének megfelelően a baloldal jelképének számító 35 órás munkahetet eltörölnék vagy engedélyeznék a garantált minimálbérnél alacsonyabb bérek fizetését. "A kormányzás ellenállás, a kormányzás kitartás, a kormányzás reformálás, a kormányzás az igazság kimondása, a kormányzása a bizalom kivívása, főleg akkor, amikor az nagyon nehéz" - tette hozzá.

A parlament alsóháza este tartja a bizalmi szavazást az átalakított kormányról, amelynek tétje, hogy a stagnáló gazdasági helyzet miatt az alig 13 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Francois Hollande államfő és a 30 százalékon álló Valls legitimitást szerezzen a reformpolitika folytatásához.

Az 577 fős nemzetgyűlésben a szocialisták 289 képviselői hellyel rendelkeznek, pont annyival, amennyi az abszolút többséghez szükséges. Manuel Valls előző, áprilisban felállt kormányának 306-an szavaztak bizalmat 239 ellenében, akkor ugyanis egyetlen szocialista, radikális baloldali és Zöld képviselő sem szavazott nemmel, viszont egy kisebb részük tartózkodott. Ezúttal viszont a kormánypolitikát bíráló szocialisták, mintegy 30-40 képviselő is tartózkodni fog. Az összesítésbe viszont a tartózkodás nem számít bele, csak az igen, illetve és a nem szavazatok döntenek, így várhatóan a nemzetgyűlés kis többséggel bizalmat szavaz majd a kormányfőnek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×