eur:
388.67
usd:
361.73
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Barack Obama nyilvánosságra hozza a Fehér Ház látogatóinak listáját

Az átlátható kormányzás elvét hirdető Barack Obama szakított elődei politikájával és nyilvánosságra hozza a Fehér Ház látogatóinak listáját - erről maga az elnök tett bejelentést.

"Az amerikai történelem legnyitottabb és legátláthatóbb adminisztrációját teremtjük meg, nemcsak a Fehér Ház kapuit nyitjuk meg, hanem betekintést engedünk annak belső működésébe is" - fogalmazott.

Obama jogvédő csoportok nyomására döntött így, mindeddig George Bush elnökhöz hasonlóan visszautasította a lista nyilvánosságra hozatalát, amely alapján felmérhető, mely személyek vannak hatással a Fehér Házban a döntési folyamatokra.

Az utóbbi években több pert is indítottak polgárjogi szervezetek a kormány ellen azt követelve: a Fehér Ház hozza nyilvánosságra az elnökkel és tanácsadóival tárgyaló lobbisták neveit, hogy a közvélemény megismerhesse, ki befolyásolja a kormány egészségügyi, energia- és egyéb politikáját.

Az ország történelemben először nyíltan hozzáférhetővé válik a Fehér Házba látogatók listája; az amerikaiaknak joguk van tudni, kiknek a véleményére hallgatnak a Fehér Házban - mondta az elnök, hangsúlyozva, hogy szinte minden látogató nevét közölni fogják. Kivételt képeznek a különleges érzékenységű ügyekben, például a legfelsőbb bíróság tagjelöltjeiről az elnökkel tárgyaló személyek, valamint a nemzetbiztonsági tanácskozások részvevői. Az elnöki vagy alelnöki család személyes vendégeiről sem adnak ki információkat. Ugyanakkor a listán ott lesznek például azok is, akik egyszerű turistaként jutnak be a Fehér Házba.

A döntés nem azonnali hatályú; a szeptember 15. utáni látogatókra lesz érvényes. A nevek listáját mindig 90-120 nap elteltével fogják közzétenni, vagyis az első névsort december végén lehet majd olvasni a Fehér Ház honlapján.

Melanie Sloan, a washingtoni Polgárok a felelősségért és erkölcsért nevű csoport vezetője méltatta Obama döntését; az mondta, ez a kormány betartja kampányígéretét és az átlátható kormányzás új időszakát nyitja meg, szemben a Bush-adminisztrációval, amelyik foggal-körömmel küzdött azért, hogy a Fehér Ház látogatóinak listája titokban maradjon.

Ez az eddigi legnyitottabb Fehér Ház - mondta. A csoport Obama döntése nyomán visszavonta a kormány titkolózása miatt általa korábban indított keresetet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×