eur:
397.38
usd:
360.28
bux:
72123.85
2024. szeptember 10. kedd Hunor, Nikolett

Egymillióan követelték Isztambulban a kormány lemondását

Több mint egymillióan követelték vasárnap Isztambulban az iszlámbarát török kormány távozását, miközben Abdullah Gül külügyminiszter világossá tette, hogy az állam világi berendezkedésének lopakodó felszámolásától tartó hadsereg nyomása ellenére sem mond le az elnökjelöltségről. Gül a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) az államfőjelöltje.

Két hete Ankarában volt tömeges méretű tüntetés: akkor 300 ezer ember tüntetett a kormány iszlámbarát politikája ellen.

"Törökország világ és világi is marad" - harsogták a vasárnapi megmozdulás résztvevői, miközben végigvonultak a Boszporusz parti metropolis utcáin.

A tüntetést több mint egy hete hirdették meg, de csak egy nappal azt követően tartották meg, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormánya visszautasította a hadsereg szokatlanul éles hangú közleményét, amely szerint a fegyveres erők aggodalommal figyelik az elnökválasztás körül kialakult helyzetet, s emlékeztetnek rá, hogy a katonaság hivatott megoltalmazni a világi állam eszméjét Törökországban.

A kormány a figyelmeztetést a demokrácia ügyébe való elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette.

Gül - a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) államfőjelöltje - pénteken az ankarai parlamentben nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást az elnökválasztás első fordulójában.

A következő fordulót szerdán tartják, és még akkor kétharmados többség kell majd a megválasztásához. Ha viszont ez a forduló sem hoz eredményt, úgy a törvényhozás tagjai május 9-án szavazhatnak ismét, de ekkor már elegendő lesz az egyszerű többség is a döntéshez.

Gül az egyetlen elnökjelölt, de a hadsereg erős kétségeit hangoztatja személye miatt, utalva iszlámbarát politikájára.

Az Európai Unió viszont arra intette a hadsereget, hogy ne ártsa bele magát a napi politikába, és a mostani kötélhúzásban annak próbakövét látja, hogy a fegyveres erők milyen mértékben tartják tiszteletben a demokráciát az EU-ba törekvő országban.

A török hadsereg az elmúlt 50 évben eddig négyszer menesztette államcsíny révén a hivatalban lévő kormányt. Legutóbb, 1997-ben Necmettin Erbakan ugyancsak iszlámbarát kabinetje kényszerült távozni a hatalomból a fegyveres erők beavatkozása nyomán.

Ahmet Necdet Sezer jelenlegi elnök megbízatása május 16-án jár le. Tekintve, hogy az AKP van többségben a török törvényhozásban, amely hatáskörébe tartozik az államfő megválasztása is, szinte bizonyosra vehető, hogy a kormányon lévő párt előbb vagy utóbb eléri, hogy jelöltje kerüljön a legmagasabb közjogi méltóság tisztébe.

Címlapról ajánljuk
Rajnai Gergely: új politikai kommunikációról árulkodik a kötcsei beszéd

Rajnai Gergely: új politikai kommunikációról árulkodik a kötcsei beszéd

A Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője szerint Orbán Viktor kötcsei beszéde arról tanúskodik, hogy a kormányoldal új tónusra áll át a június 9-ei választások eredményére reagálva. Rajnai Gergely úgy látja, hogy a kormányfő megpróbál bűnbakot képezni Matolcsy György jegybankelnökből.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×