Milyen helyi értéken kezeli a miniszterelnök azokat a kiszivárogtatásokat, melyek szerint Zelenszkij elnök dühében meg akarta támadni a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezetéket?

Nagyon reméljük, hogy mindez csak fake news és csak felesleges riogatás. Aggasztók ezek a hírek, mert Magyarország energiabiztonságát és energiaszuverenitását húsbavágóan érintő kérdésekről van szó. Magyarország mindent el fog követni, amit tud, hogy mind a keleti irányból, mind a déli irányból, mind egyébként a nyugati irányból érkező vezetékrendszereket megvédje. Az egész külpolitikai mozgásunk erre épül.

A vezeték, az náluk van, tehát ha megsértették volna, akkor a saját területükön tették volna, de eddig a háborúzó felek, mint a szemük fényére, úgy vigyáztak a kőolajvezetékre.

Eddig ez a dolog rendben volt, bár érdemes azért a magyar olajvállalatot ez ügyben megkérdezni. Nem egyszerű az ukránokkal való együttműködés, de mi az együttműködés fenntartására szeretnénk biztatni az ebben résztvevő feleket.

Ha már szóba hozta: a magyar kormány tud hatni a Mol és az ukránok közötti tárgyalás bármilyen részletére? Ez a nemzeti olajvállalatunk.

Egyrészt igen, másrészt nem, abban az értelemben nem, hogy nekik kell ezeket a tárgyalásokat lefolytatni. Ebben viszont őket támogatjuk, másrészt tudunk hatni, ami a magyar külpolitika mozgását, az a magyar energiabiztonsággal összefüggő érdekek és a magyar gazdaság érdekeinek védelmét jelenti. Tehát ahogy az elmúlt napokban felvetődött a hír és a külügyminiszter úr is nyilatkozott erről, az OTP-vel szembeni – ami ugyan egy másik szektor, nem energiaszektor, de stratégiai szektor, magyar bankszektor – szerintünk barátságtalan, indokolatlan, értelmetlen lépésekkel szemben megpróbálunk fellépni és megpróbáljuk meggyőzni ukrán barátainkat, hogy gondolják meg magukat. Ez a magyar külpolitika, a nemzeti érdek védelme. Minden mozgásunknak ez az alapja.

Mivel lehet meggyőzni ukrán barátainkat? Az első lépés az volt, hogy egy korábbi fegyvervásárlási összeget Magyarország blokkolt. Ez elég nyomatékos meggyőző erőnek számít. De az ukránokat mivel lehet meggyőzni?

Az Európai Unió és a nyugati országok támogatják Ukrajnát. Egyes országok úgy döntenek, hogy katonailag is támogatják, más országok pedig pénzügyi, államműködtetési, humanitárius szempontból támogatják. Magyarország is így tesz, az állam működtetéséhez és a humanitárius célok eléréséhez jelentős forrásokkal járul hozzá. Úgy gondoljuk, hogy ez Ukrajnának is az érdeke és ennek az együttműködésnek a fenntartásában bízunk, és abban, hogy minden esetleges nehézség ellenére ez a józan belátás mindenki számára megfelelő irányba tereli az eseményeket.

Van még Magyarországnak eszköze azon kívül, hogy egy további fegyvervásárlási uniós megállapodást blokkol? Ha van, mi az az eszköz?

Reméljük, hogy ilyen eszközöket soha nem kell alkalmazni.

De ezek erősebb eszközök, mint ez? Ennél nehezebbet nehezen lehet elképzelni. Ez egy szerződéses megállapodás megállítása most.

A következő időszakban az Európai Unióban sok olyan döntés fog születni, amely egyhangúságot igényel, tehát magyar közreműködés nélkül az Európai Unió ezeket a döntéseket nem tudja meghozni és az egész keretrendszer az Európa és a világ többi részének viszonyrendszerét és ezáltal az orosz-ukrán viszonyrendszert is tartalmazza. Az Európai Unióban ezeknek a típusú – egyébként részben külpolitikához kapcsolódó – döntéseknek a nagy része az egyhangúsághoz kötött. Egyébként az európai uniós költségvetéssel és az európai uniós védelmi ipari kérdésekkel kapcsolatos döntések egy része is. Tehát Magyarország nélkül, Magyarországot támadva nem lehet az Európai Unióval zökkenőmentes együttműködést kialakítani. Ez aranyszabály és ezt diktálja a józan ész, azt gondoljuk, hogy ahogyan eddig is, minden tulajdonképpen felvetődő nehézséget sikerül kezelni a jövőben is.

Hogyha az OTP-ügy megoldódik, akkor Magyarország szabad kezet ad, vagy mindig lesznek olyan ügyek, ami miatt tartani kell attól, hogy Magyarország azt mondja, hogy nem, ez így nem fog menni?

Én megfordítanám az egészet. Szerintem nincs olyan ország, amelynek Magyarország lenne az ellensége vagy az ellenfele, semmilyen értelemben. Tehát Magyarországgal szembeni politikát folytatni szerintem irracionális és értelmetlen, akárki folytatja azt. Ráadásul következményei is vannak, amik viszont jelentősek tudnak lenni, úgyhogy azt gondoljuk, hogy a jövőben is minden egyes szomszédos ország vagy távolabbi ország külpolitikai döntéseinek mérlegelésénél ez a szempont hangsúlyosan megjelenik, és ez abba az irányba változtatja, mozgatja az eseményeket, amik nem a konfrontációt helyezi előtérbe, hanem a kapcsolatok normalizálódását. Magyarország minden szomszédos országgal és a világ minden országával is a normális, racionális, kölcsönösen előnyös együttműködésre és a kapcsolatok racionalizálására törekszik.

Ezt, ha jól értem, úgy kell elképzelni, hogy van egy magyar érdek és ennek a magyar érdeknek a mentén kell minden uniós döntésre mondania valamit Magyarországnak és úgy lehet tovább lépni.

Az egész magyar külpolitikát és az egész magyar Európa-politikát a magyar nemzeti érdek mozgatja. Mi azt szeretnénk elérni, hogy Európában ne szülessen olyan döntés, amelyik a magyar nemzeti érdekkel ellentétes. Azt gondoljuk, hogy ami Európának érdeke, az Magyarországnak is érdeke.

Kiszámíthatónak látják egymást európai partnereikkel? Ők tudják, hogy mi a magyar érdek, mi tudjuk, hogy mi az európai partnereink érdeke?

Egy nagyon érdekes integrációfilozófiai kérdést feszeget, amiről én elég sokat szoktam beszélni hosszabban különböző, elsősorban egyetemi előadások során. Ebben az Európai Unióban zajló napi politikai döntéshozatalban az, hogy az európai partnerek, a 27 ország ismeri egymást, ismeri a külpolitikai prioritásait, ismeri a nemzetstratégiai érdekeit, ezt mindenki adottságnak tekinti, vagy nem mindig, nem minden egyes napi ügyben vetődik fel ez a kérdés. De ez szerintünk probléma, mert az európai integráció egy 70 éves történet, 70 éve működik, mindig voltak olyan periódusok, amikor úgy tűnt, hogy megakad, de kompromisszumkereséssel és egymás érdekeinek megértésével, megismerésével és a legkisebb közös többszörös kialakításával mindig át lehetett lendülni ezeken a döccenőkön. Az, hogy az Európai Unió 70 éve így alakult és hogy mi azt szeretnénk, hogy az Európai Unió és az európai integráció a további évtizedekben még sikeresebben tudjon működni, mint eddig, az nem egy adottság. Abban rengeteg munka van, és pont az a problémánk most, hogy a brüsszeli vezetők, rengeteg brüsszeli intézménynek a vezetője semmilyen energiát nem tesz bele abba, hogy megértse a tagállamok problémáit és nem dolgozik azon, hogy az eltérő tagállami álláspontok és problémák ellenére egy közös álláspontot tudjon kialakítani. Ez lenne az Európai Unió vezetésének a feladata. De ennek a feladatának nem tesz eleget. Tehát amire ön rákérdezett, az pontosan az, amiről az Európai Uniónak szólnia kellene. Mi azért vagyunk az Európai Unió tagja, mert hiszünk abban, hogy Európa erről szól. A napi gyakorlat bizonyos esetekben ellentmond ennek. De mi szeretnénk úgy értelmezni ezt, hogy ez mindig csak a kivétel, a rossz kivétel, ami erősíti az egyébként jó fő szabályt.

De miért a brüsszeli bürokratákon veri el a port? Ők választott tisztségviselők, nem politikusok. Miért nem a politikusokon? Nem az állam- és kormányfőktől függ, hogy az együttműködés hogyan fog működni?

Szerintem pont ellentétes a helyzet. Ők nem választott tisztségviselők, tehát nekik legitimációs problémáik vannak. Ők bürokraták, akiknek valójában arra kéne szánniuk az idejüket, hogy az európai uniós tagállamokban megválasztott és a nép által támogatott kormányokat képviselő vezetők közötti konfliktusokat feloldják. Az alapszerződések szerint is ez az ő feladatuk. Ehelyett sok esetben azt látjuk, hogy ezek a bürokrácia működtetéséért felelős emberek, akiknek diplomatáknak, kompromisszumkeresőknek, együttműködést szorgalmazóknak kellene lenniük, saját politikai agendát visznek, saját politikai programot próbálnak áterőltetni az Európai Unió intézményrendszereire és ezen keresztül…

A bizottsági elnökön meg a biztosokon keresztül is?

Például, például.

Hát ők választott tisztségviselők, ők cserélődnek, és az alattuk lévő apparátus, az azt csinál, amit akar?

Nem, nem. A tagállamok választópolgárai nem szavaztak az Európai Bizottság elnökére. Én azért őket nem tekinteném választott tisztségviselőknek, őket a tagállamok választották meg, a tagállamok kormányfői egy megállapodás keretében kijelölték az Európai Unió vezetőit azzal, hogy a következő ötéves időszakra működtessék és tartsák egyben az európai integrációt. Nem arra jelölték ki őket, hogy bizonyos politikai, akár geopolitikai, akár külpolitikai, akár identitáspolitikai programot végigvigyenek, ahogy korábban sok esetben tették. Ennek köszönhetők azok a ki nem kényszerített hibák, hogy a bizottság úgy áll elő javaslatokkal, hogy nincs leegyeztetve a tagállamokkal, ez problémát okoz. Ezért van az, hogy érdekes módon a két legerősebb konzervatív kormány, Lengyelország és Magyarország, esetében van csak gond az uniós forrásokkal, más országok esetében pedig nincsen. Ebből következik az, hogy a háborúval kapcsolatos és az elhibázott szankciókkal kapcsolatos álláspont úgy alakul, ahogyan. Ez szerintem rossz szerepfelfogás. Most már kicsit ráfordulunk a jövő évi európai parlamenti választásra, de én azt remélem, hogy egy olyan intézményi, egy olyan választási eredmény születik és egy olyan új intézményrendszer születik, amelyik képes lesz visszatérni ahhoz a szerepfelfogáshoz, ami egyébként az Európai Unió alapszerződésében meghatározó. Magyarország számára, ha az európai jog, az európai alapszerződés szerint fogja föl mindenki a feladatát, az tökéletes. A probléma ott van, hogy mások kiterjesztően, politikai feladatként értelmezik a saját szerepüket, ebből van minden probléma.

De nekünk, választópolgároknak milyen beleszólásunk van? Mi különböző, nemzeti pártok európai parlamenti listáiról fogunk választani, a megválasztottak beülnek az Európai Parlamentbe. Az a parlament, az még nem a bizottság. Mi a következő lépés, hogy az alapszerződésekhez az önök álláspontja szerint visszatérjen a bizottság?

Ez így van. Viszont az Európai Parlament összetétele nagyon nem mindegy, mert most is azt látjuk, hogy Magyarország, annak ellenére, hogy mindent megcsinál és mindenben megállapodik az Európai Bizottsággal, ami ahhoz kell, hogy az európai uniós forrásokhoz hozzáférjen, még mindig nem fér hozzá. Most már a napnál is világosabb: itt volt az Európai Parlament tárgyalódelegációja, egyes képviselők nyíltan is kimondják, hogy aki nem engedi be a migránsokat, annak bizony nem jár európai uniós forrás. Ez nyilvánvalóan politikai zsarolás, aminek semmi köze az Európai Uniót meghatározó jogi keretekhez. Az Európai Parlament összetétele egyrészt befolyásolja az Európai Bizottság összetételt, hiszen ahogy a bizottság megalakul, abban az Európai Parlamentnek is szerepe van, másrészt az Európai Parlament szerepfelfogása sok esetben – jelen pillanatban is erről van szó – akadályozza, átpolitizálja az egész Európai Unió működését. A baloldali liberális európai parlamenti túlsúly, a magyar képviselőket beleértve, politikai nyomás alá helyezi az Európai Bizottság tagjait, hogy ne adják oda Magyarországnak a neki járó forrásokat, és ez a napnál is világosabb. Én arra bátorítanék mindenkit, hogy érdemes komolyan venni az európai parlamenti választást. Nem ez az egyetlen európai politikai architektúrát meghatározó dolog, de egy fontos elem, és hogyha ott sikerül a szavazatokon keresztül az összetételben változást elérni, az kihat Magyarország, az egész közép-európai térség és ezáltal Európa jövőjére is.

De más lesz reményeik szerint egy következő Európai Parlament képviselőinek szerepfelfogása? Nem fog elölről kezdődni az, hogy ki az úr: a Tanács, a Bizottság vagy a Parlament?

Vagy azok a politikai erők előre törnek, amelyek olyan Európát képzelnek el, ami közelebb áll a Magyarország többsége által elképzelt vízióhoz is. Itt Európa-képek küzdelméről is van szó. Vannak olyan európai pártok, vannak olyan európai, hogy mondjam, parlamenti csoportok, vannak olyan magyar politikai csoportok – csak meg kell hallgatni, hogy a Demokratikus Koalíció mit mond Európa jövőjéről –, amelyek egy birodalmi Európát képzelnek el, föderális, brüsszeli központból épített Európát, amiben nyilván az európai intézmények mondják meg, hogy itt hogyan kell kinéznie az életnek. Mi nem így gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy az Európai Unió eddig is a nemzetek együttműködésén alapuló közösség volt, ez volt a sikerének az alapja, és ez a jövőben is így lesz. Szuverén, egymást tisztelő, egymással egyenlő nemzetállamok szabad együttműködésén alapuló rendszer, ami működőképes tud lenni. Ha az ehhez hasonlóan gondolkodó képviselők vannak többségben a parlamentben, akkor ez a politikai diszfunkció egyszerűen nem áll elő, ezt sikerül megszüntetni. Ilyen szempontból a jövő évi európai parlamenti választásnak is komoly tétje van, mint minden parlamenti választásnak.

A magyar kormány szuverenista álláspontja hosszú ideje világos. De vannak Európában más országok is, ahol jelentősek a szuverenista erők és lehet rájuk egy következő európai parlamenti választáson támaszkodni úgy, hogy esetleg többségben legyenek?

Vannak. Azért látjuk, hogy ezek az erők hogyan dolgoznak egyes tagállamokban. Szerintem egész Európában zajlik egy jobbra tolódás. Ez a jobbra tolódás, ha a választópolgároknak a gondolkodását, az éppen aktuális témákkal kapcsolatos álláspontját vesszük alapul, akkor még látványosabb, mint az, ahogy a pártpolitikai preferenciában megjelenik. Olaszországban is a jobboldali erők nyertek az elmúlt időszakban, Lengyelországban is jó esély van arra, hogy a jobboldal megnyeri az előttünk álló választásokat, Spanyolországban is jobboldali fordulatot vetítenek előre a közvéleménykutatók. Izrael, ami nyilván nem tagja az Európai Uniónak, de az európai zsidó-keresztény civilizációnak fontos őrhelye, ott is egy jobboldali sikerű választás volt és még más helyeken is, Svédországban és egyéb országokban is valamifajta jobbra tolódás megfigyelhető volt az elmúlt időszakban. Ezek a jobboldali erők nem mindenben értenek egyet, van olyan téma, amit másként látnak, de abban, hogy Európa jövőjét nem a brüsszeli szuperállam erősítése, hanem az azzal szembeni küzdelem jelenti, azt hiszem, széles körű az egyetértés.

De akkor azt is le lehet vezetni, hogyha jobboldali győzelem születik egy következő európai parlamenti választáson, az olyan kérdések, minthogy ne legyen egyhangúsági követelmény egy döntésben, lekerülnek a napirendről?

Remélem, hogy így van. A külpolitikai egyhangúság ügyében szerintem a magyar álláspont nagyon egyértelmű, ez a szó sem lehet róla kategória. Az, hogy Magyarország mégis elfogadjon egy olyan külpolitikai döntést, amit ő nem támogat, és az legyen a magyar külpolitika iránya, ez olyan mértékű szuverenitásvesztés, amit Magyarország az elmúlt ezeréves történetében önként – amikor nem fegyverrel kényszerítették – soha nem vállalt. Azt gondolom, hogy ezt talán minden kabinettársam vagy jobboldali parlamenti képviselő nevében mondhatom, amíg ez a kormány van Magyarországon hatalmon, addig Magyarország soha nem fog ilyen döntéshez hozzájárulni. Beszélgetni lehet róla, de ennek a beszélgetésnek meg kell maradnia szerintem nem is az utópiák, hanem a disztrópiák szintjén.

De az európai jobboldali közösségnél is egyértelmű, hogy egy ország kezéből sem lehet kicsavarni ezt?

Szerintem igen.

Több mint egy éve támadta meg Oroszország Ukrajnát. Hogy alakult át Magyarország politikai helyzete és a világ helyzete? Káosz lett vagy kialakult valami új rend? Hogy látja?

Úgy látom, hogy a háború felgyorsította – ugyanúgy, ahogy az elmúlt évek válságtüneteinek mindegyike felgyorsította – azokat a változásokat, a világrend átalakulásával kapcsolatos eseményeket, amelyekről hosszú évek, évtizedek óta beszél mindenki, és amelyek lassú folyamatként hömpölyögnek, aztán mindig, amikor válság van, fölgyorsulnak, illetve többek számára is nyilvánvalóvá válnak. A dolog mozgatórugója az, hogy a hidegháború lezárását követően úgynevezett unipoláris világrend alakult ki az Amerikai Egyesült Államok vezetésével, amit az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági fölénye, kulturális elsőbbsége alapozott meg. Most ha körbenézünk, azt látjuk, hogy megoszlanak a vélemények arról, hogy mi történik. Valaki arról beszél, hogy egy bipoláris világrend alakul, Kína és az Amerikai Egyesült Államok közötti versengés lesz a következő évtizedek meghatározó megatrendje, valaki meg azt mondja, hogy ennél többről van szó, mert itt vannak még más felemelkedő erőközpontok és igazából egy multipoláris világrend alakul. Az Amerikai Egyesült Államok katonai vezető ereje még nem kérdőjelezhető meg, de gazdasági értelemben kiegyenlítődés történik meg. A nyersanyagoknak, amelyek a jövő iparágához szükségesek, az eloszlása az más, mint korábban volt, a Nyugat pozíciója ebből a szempontból gyengébb. Demográfiai értelemben is változik a körülöttünk lévő közeg: a Nyugat részének tekintett országokban összesen 1 milliárd ember lakik, míg több mint 7 milliárd ember lakik a nem Nyugathoz tartozó országokban. Szóval ez történik, nem értékítélet részemről, amikor erről beszélek, hanem ez a tény. Az értékítélet ott kezdődik, hogy ehhez hogy viszonyulunk, hogy ez az átalakulás, ez az unipolárisból bipoláris vagy multipoláris világrend alakulása, ez hogyan zajlik le? Ez háborúval, konfliktussal, gazdasági visszaeséssel, annak keretében zajlik-e le, vagy egy zökkenőmentesebb átalakulás tud bekövetkezni.

Nem dőlt el ez a kérdés tavaly, február 24-én?

Szerintem nem. Az orosz-ukrán konfliktus a mi szomszédságunkban van, tehát ez egy nagyon fontos konfliktus, de ha, mondjuk, Brazíliában, Dél-Afrikában vagy Indiában kérdez meg valakit, akkor azt mondja, hogy ez egy európai háború, egy lokális konfliktus. Az, hogy ez globális konfliktussá terebélyesedik-e, szerintem még nem dőlt el. Ha ennek a háborúnak vége lesz, akkor egyébként, hogy a geopolitikai átalakulás, a Kína és az Amerika meg a többiek közötti versengés milyen módon csontosodik ki egy új status quóban, az még a jövő zenéje. Magyarország érdeke egyértelmű. Mi a békében – általában is, nemcsak a konkrét konfliktus vonatkozásában –, a békés átmenetben, a békés átrendeződésben, a diplomáciában, a kapcsolatok fenntartásában, a gazdasági együttműködések erősítésében, a konnektivitásban, tehát a gazdasági, kulturális összekapcsoltságban, nem pedig a szétválasztásban, a konfrontációban és a katonai konfliktusokban vagyunk érdekeltek. Erről ilyen nyíltan a háború kitörése előtt nem beszéltünk. A háború kitörése óta viszont beszélünk, és azt gondoljuk, hogy nekünk azokkal kell együttműködni, akik hasonlóképpen látják ezt, és reményeink szerint egységfrontot kell létrehozni, amelyik rövid távon képes az ukrán-orosz konfliktust is lezárni és a tűzszünet meg a békekötés irányába terelni az eseményeket, illetve a következő évtizedben majd feljövő, a geopolitikai vetélkedés miatti konfliktusokat is képes keretek között tartani és képes ezt az átmenetet, ahogy mondtam, egy kevésbé kritikus és kevésbé konfliktusos módon levezényelni. Ez még nem dőlt el, ez a legfontosabb geopolitikai megatrend, és az erre adott magyar válasz nemzetstratégiai szempontból az egyik legjelentősebb kérdés most.

Kell a magyar kormánynak többet mondania a béke- és tárgyaláspártiságnál? Például azt, hogy hogyan kell két hatalmas ország konfliktusát lezárni?

Bárcsak itt tartanánk! De nem tartunk itt egyelőre. A békéről beszélő koalíciót kell megszervezni. Ez talán egy picit túlzó, de ebben kell magyar részvételt biztosítani. Sajnos, ha körbenézünk és figyeljük a nemzetközi sajtót és figyeljük a háborúskodásban közvetlenül vagy közvetett módon résztvevő feleket, akkor azok politikai vezetése a legritkább esetben szól a béke hangján, és a legritkább esetben beszél a tűzszünet szükségességéről.

Győzelemről beszélnek, arról, hogy Ukrajnának győznie kell, mert ha nem győz, akkor Oroszország még erősebb fenyegetést fog jelenteni.

Igen, az oroszok meg ennek ellenkezőjéről beszélnek, tehát mindenki a háborúról, újabb fegyverszállításokról, az újabb harctéri események kibontakozásáról, győzelmi esélyekről beszél, egyetértek önnel. Mi azt gondoljuk, hogy ennek a háborúnak nem lesz győztese, ebből következően minél előbb befejezzük, annál több emberéletet lehet megmenteni. Ez egyébként a szentatyának, a római katolikus egyház fejének is az álláspontja, és ha Oroszországon, Európán és az Egyesült Államokon, meg a szűk értelemben vett nyugati világon kívülre megyünk, akkor az a többségi álláspont a világban, hogy ennek a háborúnak véget kellene vetni. Hogyan lehet véget vetni? Az úgy nem lehetséges, hogy valaki kidoboltat egy tervet és azt a tervet minden fél elfogadja és annak alapján azonnal megszületik a békekötés. Először tűzszünetre van szükség, először arra kell rávenni minden harcoló felet, hogy hagyja abba az ellenségeskedést. Utána, hogy üljenek le tárgyalóasztalhoz, majd a tárgyalóasztal mellett egyezzenek meg a békekötés feltételeiben. Ráadásul ennél a tárgyalóasztalnál nemcsak Oroszországnak és Ukrajnának kell részt vennie, hanem legalább az Amerikai Egyesült Államoknak is, merthogy itt végső soron egy a NATO és Oroszország közötti biztonságpolitikai védernyőt vagy megállapodásrendszert kell kidolgozni, mert az eddigi megállapodásrendszer, amelyik az európai biztonsági architektúrát adta, nem működik, nem érvényes többé. Ezt az ukrán-orosz háború egyértelműen bizonyítja. A mi megítélésünk szerint eddig minden háború lezárása és minden békekötés ilyen módon történt meg. Ezeket a lépéseket kellene erősíteni és az erről való beszélgetést kell a nemzetközi diskurzusban erősíteni. Magyarország minden diplomáciai megszólalást arra használ, hogy ezt az álláspontot erősítse.

Hisz a megállapodások erejében? Volt Ukrajna és Oroszország között számos megállapodás, az egyiket éppen Budapesten kötötték. Nem sokat ért.

Ezek szerint azok nem voltak jó megállapodások, de az elmúlt egy évben sokat változott mindkét fél számára a helyzet, tehát itt az alkalom, hogy egy újabb megállapodás és egy újabb tárgyalás legyen. Ezért szerintem ott az Amerikai Egyesült Államok és az európai nagy tagállamok bevonása is majd elkerülhetetlen, sőt, lehet, hogy Európán kívüli, újabb szereplők bevonását is jelenti ez az egész konfliktus. Ezt még nem tudjuk, de az biztos, hogy a vérontás minél előbb befejeződik egy tűzszüneti megállapodással, és a felek minél előbb visszaülnek a tárgyalóasztalhoz, annál több emberéletet tudunk megmenteni és annál előbb nyílik fel egy békekötés perspektívája.

Velünk összemérhető nagyságú ország, például Szlovákia sokkal erőteljesebb oroszellenes hangot képvisel. Az egy másik "testtartás" vagy egy másik érdek a miénkhez képest? Vagy más belátás?

Nem szeretnék nagyon belemenni a szlovák belpolitikába, de én általánosságban azt gondolom, hogyha a szlovák embereket kérdezzük meg arról, hogy hogyan látják ezt a fegyveres konfliktust, akkor nem nagyon kapunk más választ, mintha Magyarországon magyar embereket kérdezünk meg. Tehát én azzal kezdeném, hogy a két nép, az nagyon hasonlóan látja ezt a kérdést. Abban önnek kétségtelenül igaza van, hogy az előző szlovák kormány…

Ott nagy átalakulás van.

…az másként gondolkodott erről a kérdésről. Ez az ő politikai támogatottságukon egyébként jól látszik, szakértői kormány van jelen pillanatban, előttük állnak a parlamenti választások, megnézzük, hogy azok után milyen szlovák kormány alakul és milyen politikát fog folytatni. Én azt látom, hogy a Kárpát-medence népei általánosságban, a környező országokban – ha Ausztriára nézek, ha Szerbiára nézek, Szlovákiára nézek, Horvátországra nézek – a kormányok hivatalos véleménye, az más dolog, de az emberek erről a konfliktusról nagyon hasonlóképpen gondolkodnak, ami teljesen természetes, hiszen ennek az egész térségnek a geopolitikai realitása és érdekrendszere nagyon hasonló. Erről keveset szoktunk beszélni, de nagyon hasonló. A Kárpátokon túli országoknak, amelyek teljesen más földrajzi és katonai helyzetben vannak, az ezzel kapcsolatos érzékelése hagyományosan más volt. Az ő nézőpontukból, az egy teljesen más levezetésű kormányzati pozíció. Ettől még ugyanúgy legitim, mi csak azt mondjuk, hogy abban mindenkivel együtt tudunk működni, hogy szerintünk Európa biztonságát garantálni kell, el kell érni, hogy Oroszország ne jelentsen fenyegetést Európára, a NATO-t meg kell erősíteni, és egyébként az európai uniós tagállamoknak pedig képesnek kell lenniük domináns amerikai segítség nélkül is megvédeni saját magukat. Ezen dolgoznunk kell. Egyébként hosszú távon Európának nem érdeke, hogy a keleti határain egy konfliktusmező, egy befagyott konfliktus maradjon. Ez a háború pedig nem kecsegtet győzelemmel egyik oldalon sem, csak vérontással, ezért ebben a konkrét ügyben az az érdekünk, hogy mielőbbi békekötés legyen. Ez szerintem egy olyan keret, ami képes Európát, Közép-Európát egyesíteni és egyébként pedig a geopolitikai észlelésben meglévő különbségeket, mondjuk, Észak-Európa, Dél-Európa, Kárpát-medence meg az észak-kelet-európai síkságon élők egyébként eltérő percepcióit is képes megjeleníteni. Ennek kéne annak a keretnek lenni, ami meghatározza az együttműködésünket. Sajnos ez nem mindig van így.

A költségvetést kell figyelni, mondják, hogyha valaki egy kormány valódi szándékát ki akarja hüvelyezni. Mi a kormány szándéka? Most készül a költségvetés jövő évre.

Azt látjuk, hogy a háború és az arra adott, szerintünk elhibázott európai uniós szankciók nagyon nehéz helyzetet eredményeztek. Az energiaárak egy bizonyos ponton az egekbe szöktek, energiaellátási nehézségek vannak, hosszú távú energiahelyzettel kapcsolatos problémái vannak sok országnak. Az infláció, ahogy mindig, a háborúnak az ára. Jelen esetben a szomszédban zajló háborúnak az ára, az is jelentős problémákat okoz, a gazdasági növekedés az Európai Unió minden országában lelassult. Komoly háborús időket élünk, a háborúban megszokott gazdasági, negatív gazdasági jelenségek minden országot sújtanak.

Csak eltérő mértékben.

Természetesen eltérő mértékben, mert eltérő a gazdasági szerkezetük, eltérő a földrajzi elhelyezkedésük, de mindenkit sújtanak, Magyarországot is, és ebben a keretben kell megalkotnunk a költségvetést. Ebben a keretben, mi most úgy látjuk, arra tudunk vállalkozni, hogy megvédjük Magyarországot, garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát – tehát a haderőfejlesztési programot tovább szeretnénk folytatni, sőt, bővíteni szeretnénk –, és megvédjük azokat az eddig elért eredményeket, amelyek szerintem az elmúlt időszakban a gazdasági fellendülés, a középosztályosodás és a társadalmi előrejutás alapját jelentették. Ezért meg fogjuk védeni a munkahelyeket, meg fogjuk védeni a nyugdíjakat, meg fogjuk védeni a családokat, meg fogjuk védeni a rezsicsökkentés politikáját. Ez az, amire a jövő évre vonatkozó magyar költségvetés a helyzet jelenlegi ismerete alapján vállalkozni tud.

Ha mindent megvédenek, amit eddig elértek, akkor mi lesz az inflációval? Az nálunk a legmagasabb az Európai Unióban. Az átlag, az talán most 8,1 százalék, nálunk meg 25-nél tart.

Ebben van egy komoly kormányzati vállalás, az inflációt le szeretnénk törni, ami a terveink szerint úgy történne meg, hogy az év végére egyszámjegyűvé kell lehozni az inflációt. Ebben a kormányzati intézkedések sorára, jegybanki intézkedések sorára és általában a gazdaság együttműködésére van szükség, erre bátorítunk mindenkit, a kormányzati intézkedések bizonyosan ebbe az irányba mutatnak. Azt reméljük, hogy a jegybanki lépések is ezt fogják tudni támogatni, és a gazdaság szereplőitől is kérjük az önmegtartóztatást az árak kérdésében, ahol csak lehet.

Bérek kérdésében nem mindenkit a kormány fizet, de a kormány a bérkiáramlást kívánja változtatni? Ha sok a pénz, nő az infláció.

Igen, ez kétségtelenül igaz, bár az inflációval szemben az a legfontosabb célunk, hogy az embereket megvédjük, akkor az inflációval szembeni védekezés egyik legfontosabb eszköze a béremelés, az árak csökkentése vagy megállítása mellett. Hogyha az elmúlt három év béremelkedési és inflációs rátáját egymásra vetítjük, akkor a bérek reálértéke még mindig nem néz ki rosszul európai összehasonlításban.

Nem nőtt, de nem csökkent drasztikusan.

Attól függ, hogy mi az az idősáv, amit ön figyel, mert az elmúlt években jelentősen nőtt a bérek reálértéke. A legutolsó időszakban pedig, pont a nagy inflációs nyomás miatt, ez a kérdés megkérdőjeleződött. De ezt folyamatosan vizsgálni kell. Nekünk az a fontos, hogy a bérek reálértékét megőrizzük. A nyugdíjak esetében ez törvényi kötelezettségünk és ennek egészen eddig eleget is tettünk, és a jövőben is, a jövő évi költségvetésben is eleget fogunk tenni. Folyamatosan futnak a béremelési programjaink az egyes állami szektorokban, gondoljunk csak az ápolónőkre, a fegyveres testületek tagjaira, vagy, mondjuk, az orvosokra. Szeretnénk további béremelési programokat is indítani. A magánszektorban a minimálbérre, meg általában a béremelésre vonatkozó megállapodásban pedig a kormány pozíciója évek óta változatlan, a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodásra szeretnénk ezt a kérdést bízni, őket bátorítanánk arra, hogy egyezzenek meg. Ez egészen eddig mindig sikerült, külön kormányzati belenyúlás nélkül, és abban reménykedünk, hogy ott is fog születni egy megállapodás, ami minden fél érdekét szolgálja, hozzájárul az infláció alacsonyan tartásához, hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, a teljes foglalkoztatáshoz, és egyébként nem töri meg a bérfelzárkóztatásra vonatkozó törekvéseinket sem.

Hogyan látja, mint a miniszterelnök politikai igazgatója, mi mutatja meg, hogy milyen a kapcsolatunk Németországgal és Franciaországgal, a két naggyal? Mit kell figyelni? Gazdaságot? Politikai nyilatkozatokat? Egyes képviselőket?

Nehéz kérdés, hogy mit kell figyelni. Én azt gondolom, hogy ha magyar Európa-politikában gondolkodunk, akkor annak mindig az az alapja, hogy a térségbeli országokkal meg kell próbálni az együttműködést folyamatosan egyre szorosabbra fűzni és szövetségi politikát kiépíteni. Ez néha könnyebb, néha nehezebb. A két nagyhatalomhoz, Franciaországhoz és Németországhoz mindenféleképpen valamilyen egyértelmű viszonyulást kell kialakítani. Magyarország hagyományosan, talán azt lehet mondani, hogy erősebb németorientációjú ország, ez egyébként a gazdasági kapcsolatokon is látszik. Szerintem a német-magyar gazdasági kapcsolatok kiválóak. Mi érdekeltek vagyunk ennek a fenntartásában és a további erősítésében. A politikai kapcsolatokat illetően, ha megnézi a német kormány koalíciós szerződését és kormányprogramját, meg megnézi a magyar kormányzati szándékokat, akkor társadalompolitikai, ideológiai, identitáskérdésekben egy közös pontot nem fog tudni találni.

De az üzlet, az üzlet? Tehát az menjen?

Szerintem a gazdasági és a kulturális együttműködés fontos. Természetesen mi a politikai együttműködésen is dolgozunk, sok olyan téma van, ahol hasonlóképpen látjuk a világot, költségvetési és egyéb más kérdésekben is. Ha olyan a politikai klíma, hogy tudunk ebben együttműködni. Franciaország esetében nagyon sok lehetőséget látok, mert az Európa jövőjét meghatározó legfontosabb szakpolitikai kérdések legtöbbjében az agráriumtól kezdve a nukleáris energia felhasználásán át a katonai kérdésekig, Magyarország és Franciaország pozíciója nagyon hasonló vagy viszonylag kis nehézség árán találunk közös pontokat vagy platformokat. Éppen ezért szeretnénk az Európa jövőjével és az európai intézményrendszer működésével kapcsolatos kérdésekben erősíteni az együttműködést Párizzsal. Erre történtek a nyilvánosság előtt is látható kísérletek. A magyar-francia együttműködésnek van egyébként egy gazdasági alapja – azt gondoljuk, hogy a gazdasági és kulturális együttműködés erősítésének ezt a kormányzati célkitűzést követnie kell.

A török választás első fordulójának eredményét megnyugvással vették tudomásul, vagy igazából mindegy, hogy Erdoğan elnök folytatja vagy Kılıçdaroğlu nyer?

Nagyon nem mindegy a mi megítélésünk szerint, azért, mert Törökország stabilitása Európa és Magyarország számára kulcsfontosságú. A probléma leginkább abból tud adódni, hogy az ellenzéki oldalon egy olyan többpárti koalíció indul, ami – kicsit hasonlóan egyébként a tavalyi magyar választásokon elinduló ellenzéki koalícióhoz – nagyon-nagyon vegyes ideológiai meggyőződésű, geopolitikai, geostratégiai meggyőződésű. Rendkívül kérdéses az, hogy képesek-e stabil kormányt alakítani, és hogy ezáltal képesek lennének-e Törökország stabilitását fenntartani. Mi Erdoğan elnök úrban leginkább azt értékeljük, hogy az ő vezetése alatt Törökország stabil partner, a török-magyar kapcsolatok szinte soha nem voltak ilyen erősek. Számunkra Törökország kulcsfontosságú ország. A Kelet-Nyugat közötti gazdasági együttműködésnek – a világon az egyik legfontosabb együttműködési pont az eurázsiai kontinensen végighúzódó Kelet-Nyugat irányú kereskedelmi útvonal – az orosz-ukrán háború következményeként az északi ága teljes mértékben ellehetetlenült. Tulajdonképpen még inkább igaz az, hogy kereskedelmi szempontból Európa kapuja vagy Ázsia kapuja Európa felé Törökország, és ezáltal Magyarország is. Ez szerintünk az egyik legnagyobb geopolitikai esély Magyarország számára is, és ez csak Törökországgal partnerségben valósítható meg. Már most is az energia területén Törökország az egyik legfontosabb együttműködő partnerünk, és ez csak bővülni fog a jövőben és más területekkel is ki fog egészülni. Ezért aztán mi örülünk annak, és miniszterelnök úr is gratulált Erdoğan elnök úrnak, hogy sikerült győznie az első fordulóban, és kívánunk neki sok sikert a második fordulóban.

A sajtó rendszeresen tájékoztat arról, hogy a miniszterelnök nemcsak politikusokkal, hanem gondolkodókkal is tárgyal. Most éppen Jordan Peterson volt nála, aki egy rendkívül híres, de egyben rendkívül megosztó személyiség is. Mi a célja ezeknek a találkozóknak? Azért kérdem, mert a miniszterelnök mindig azt mondja, hogy olvasni, olvasni, olvasni.

Igen, annyiban pontosítanék, hogy Jordan Peterson világhírű kanadai klinikai szakpszichológussal múltkorában találkoztak, már többször járt Magyarországon, most nem találkoztak, de valóban volt itt és tartott előadást Magyarországon, én találkoztam is vele. De nem ő az egyetlen, ez így van. Visszacsatol az ön kérdése oda, ahol a beszélgetés első felében jártunk, hogy a körülöttünk lévő világ hogyan néz ki, mik azok a megatrendek nemcsak geopolitikában, hanem a technológiai fejlődésben, a gazdaságirányításban, a politikában, amelyek meghatározók. Mi egy, hogy mondjam, kis ország vagyunk, számunkra létkérdés, hogy értsük a körülöttünk lévő világot, és minél több tudást tudunk e tekintetben behozni, minél több okos emberrel tudunk ezekről a kérdésekről beszélni, annál felkészültebbek leszünk, annál pontosabbak az analíziseink és annál jobban tudunk készülni az előttünk álló kihívásokra. Ezt a magyar államigazgatás meg a magyar kormányzat minden pontján a maga szintjén csinálja, és ennek nyilván egy kitüntetett pontja az, hogy a miniszterelnök úr is odafigyel arra, hogy mindig, ha Magyarországon jár olyan ember, akivel érdemes találkozni, akitől érdemes tanulni, akinek érdemes arról beszélni, hogy Magyarországon mit és miért és hogyan csinálunk és hogyan látjuk a dolgokat, azzal nyitott egy kötetlen beszélgetésre.

Kell a magyar politikának foglalkozni azzal, ha Elon Musk, a Tesla és a SpaceX főnöke azt mondja Soros Györgyről, hogy szerinte "ő gyűlöli az emberiséget és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása, olyan, mint Magneto az X-menből"?

Én foglalkoztam vele a Twitteren…

Magnetóval, vagy…

Magnetóval, Soros Györggyel és Elon Muskkal, a hárommal együtt, és mindezt azért tettem, mert mi Magyarországon – és azt hiszem, nemcsak a kormányzat oldaláról tudok többes szám első személyben beszélni, hanem a magyar emberek döntő többségéről is – nem értünk egyet Soros György társadalompolitikai víziójával. Neki van egy világpolitikai meg egy társadalompolitikai és egy ahhoz kapcsolódó gazdasági-politikai víziója is. Most ennek részleteibe nem mennék bele, mert az szétfeszíti a kereteinket, de mi ezzel nem értünk egyet, szerintünk ez nem jó a világnak, nem jó Európának és nem jó Magyarországnak. Ezért az elmúlt években komoly konfliktusokat vállaltunk Soros György által finanszírozott szervezetekkel, médiával és azokkal a nemzetközi intézményekkel, amik az ő intellektuális befolyása alatt állnak. Eközben mi mindennek el voltunk hordva, a legképtelenebb vádakkal illettek minket, és szerintem azért érdemes felhívni a figyelmet az ilyen típusú konfliktusra – most azon túl, hogy belemennénk abba, hogy milyen mögöttes mozgatórugója van egy szociális médiaplatformnak és egy amerikai gazdasági mágnásnak és egy másik amerikai gazdasági mágnásnak egymással, milyen gazdasági természetű vitáik vannak –, mert egyáltalán nem ördögtől való az, hogy ezeket a kérdéseket felvetjük. Igenis, Soros György, a szervezetrendszerén keresztül úgy hat országok politikájára, úgy hat országok társadalmára, úgy befolyásol globális folyamatokat, hogy az a mi mindennapjainkat is érinti. Negatívan érinti a mi megítélésünk szerint, ezért aztán erre érdemes felhívni a figyelmet és erre érdemes kormányzati szinten is reagálni. Ez szerintünk fontos dolog, és új fejlemény, hogy az egyik legfontosabb szociális médiaoldalnak a vezetője is ezt nyíltan kimondja. Ez egyébként sokat elárul arról, hogy az amerikai belpolitikai küzdelem, kicsit több mint egy évvel a jövő évi választások előtt, milyen irányba fog alakulni.

Résztulajdont vásároltak a bécsi Modul magánegyetemben vagy megvették az egészet? Mármint a Mathias Corvinus Collegium, nem a kormány.

Igen, magánszemély, egy brit üzletember tulajdonában állt az a többségi részesedést tartalmazó portfolió, amit megvásároltunk, de az egész Modul Universitätnek egészen addig az volt az alapja, hogy a bécsi kereskedelmi és iparkamarával együttműködésben működtette ez a brit üzletember. A bécsi iparkamara közreműködése és kisebbségi tulajdonrésze jelen pillanatban is megvan. Mi azon dolgozunk, hogyha a másik oldalról van fogadókészség, akkor mi szívesen folytatnánk ezt az együttműködést, ha nem, akkor nem.

De a tulajdonrész, az megmarad? Az az együttműködés, hogy más tulajdonrészt is kívánnak még vásárolni vagy az oktatási együttműködés, vagy az iparkamarával való együttműködés?

Nem, közösen tulajdonoljuk az intézményt. Így marad meg az együttműködés.

De ha nem, akkor az mit jelent? Ha nincs rá fogadókészség.

Akkor a Mathias Corvinus Collegium magában is tudja ezt az intézményt működtetni.

A berlini ESMT Egyetem gazdasági fókuszú felsőoktatási intézmény?

Igen, ez a világrangsorok élén álló, egyik legfontosabb úgynevezett business school, üzleti egyetem, ilyen módon nagyon jól kapcsolódik az MCC azon céljaihoz, hogy nemzetközi szintű képzést nyújtsunk a diákjainknak, nemzetközi szintű képzést hozzunk Magyarországra, és hogy külföldön is olyan lehetőségeket biztosítsunk számukra, amik egészen eddig magyar diákok számára nem voltak elérhetők.

Hallgatói cseremegállapodás? Tehát ez nem tulajdonrész?

Nem, az egy alapítványi formátumban működő, német iparvállalatok által alapított egyetem, amit a német iparvállalatok tartanak fönt. A Mathias Corvinus Collegium tulajdonképpen egy kiterjedt megállapodáson keresztül beszállt ebbe a fenntartásba. Ezen keresztül mi hozzáférünk az oktatási portfolióhoz, tanszéket hozunk létre. Nemcsak arról van szó, hogy hallgatók jönnek ide vagy mennek oda, hanem ez egy nagyon intenzív együtt oktatás, együtt kutatás és együtt dolgozás lesz.

Ennek a hazai lába, az MCC középiskolás programja? Onnan mennek be majd a hallgatók? Ezt hogy kell elképzelni?

Meglátjuk. Tehát az is lehetséges, hogy a középiskolás program elvégzését követően egyetemre, mondjuk BA képzésre külföldre mennek hallgatók, Ausztriába, Németországba vagy egyébként Nagy-Britanniába, illetőleg azokra a helyekre, amiket szeretnénk. Az alaptervünk, az nem ez. Szerintem nem lehet tehetséget gondozni Magyarországon külföldi oktatási tapasztalat nélkül. De a mi megítélésünk szerint a legideálisabb az, ha a diákok Magyarországon kezdenek el egy akkreditált képzést és a Mathias Corvinus Collegium részévé válnak, ahol kapnak egy komoly felkészülést, egy komoly mentorálást. Ott is kapnak külföldi tudást, hiszen vannak külföldi professzoraink, látogató professzorok, akik tanítják őket. Nagyon intenzív nemzetközi hálózatépítés keretei között vagyunk, aminek révén ők több irányba, több helyre, több országba tudnak kimenni a képzési program egésze alatt, és sok helyről tudnak tapasztalatot gyűjteni. Nemcsak arról van szó, hogy, mondjuk, egy újabb BA vagy egy mesterképzésre vagy egy PhD képzésre kimennek külföldre. Természetesen a bécsi egyetemi kampusz ezt is lehetővé teszi, a berlini együttműködés ezt is lehetővé teszi, de arról is van szó, hogy 40-50 olyan kutatóintézeti think-tank partnerünk van szerte a világon, északon, délen, keleten, nyugaton, ahova ki tudnak menni gyakornokoskodni 2-3 hetet, 2-3 hónapot eltölteni, és ráadásul ezt kombinálni is tudják. Szerintem igazán széles látókör akkor tud kialakulni a diákjainkban, ha szereznek oktatási tapasztalatot Magyarországon, szereznek oktatási tapasztalatot külföldön, és gyakornoki munkát meg nemzetközi tapasztalatot szereznek Ázsiában, Amerikában és Európa több területén is, minimum. Aztán még a Közel-Keletről, Afrikáról és a többi országról ne is beszéljünk. Így lehet a magyar diákok számára nemzeti érzést, egy nemzet iránti elkötelezettséget is kialakítani, meg egy nemzetközi tapasztalatot, hogy hazánkat a nemzetközi horizonton is el tudják helyezni és benne a saját szerepüket megtalálni.