Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.47
bux:
143749.15
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Résztvevők a Hervis Balaton-átevezés 8 kilométeres távján Zamárdi közelében 2024. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Balaton: nagy eseményre készülnek a sztárok

Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Rajthoz áll Kovács Katalin és Storcz Botond is. Nevezni február elsejétől lehet.

"A jövő évi átevezés már a nyolcadik lesz a sorban, amelyet július 12-én fogunk megrendezni - jelentette be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója. - Az idei esemény emlékei még mindig élénken élnek bennünk, a párizsi olimpia árnyékában is mintegy négyezren teljesítették a nyolc kilométeres távot. Külön öröm volt számomra, hogy az úgymond még kissé bizonytalanul mozgó elsőbálozók mellett jó néhány ismerős arcot láttam a parton, akik már a korábbi években is részt vettek az eseményen. Számomra ennek két üzenete van, egyrészt az emberek még a nyári hőségben is szeretik mozgással tölteni a pihenőidejüket, másrészt ezt örömmel teszik velünk Zamárdiban, ahol minden feltétel adott egy jó hangulatú, aktív hétvégi kikapcsolódáshoz."

Az indulók a Zamárdi Szabadstrandról bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (kajak, kenu, SUP, outrigger, sárkányhajó) elrajtolva veszik az irányt Tihany felé, majd egy fordulót követően visszaérkezve Zamárdiba teljesítik a nyolc kilométeres távot.

"Február elsejétől lehet majd nevezni a balatonatevezes.hu oldalon. Egy ideje már kitűztük magunk elé célul az ötezres indulói számot, ami azt jelentené, hogy teljes teltház lenne az eseményen. Nagyon örülnénk, ha ez 2025-ben végre megvalósulna. Az átevezés egy igazi közösségi élmény, amelyen egyébként évről évre rajthoz állnak a kajak-kenu sport egykori klasszisai közül is jó néhányan, elég ha csak két háromszoros olimpiai bajnokunkat, Kovács Katalint vagy Storcz Botondot említem példaként. Természetesen várjuk a kísérő barátokat, hozzátartozókat is, akiknek a támogatása sokat segíthet a résztvevőknek, nem mellesleg a parton ezúttal is különféle aktivitásokkal készülünk" - fogalmazott Vida Gergely.

Az átevezés jelszava ismét az, hogy "Evezd le keresztbe!", a névadó szponzor pedig sorozatban negyedszer a Hervis szabadidős sportáruház-lánc lesz.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×