2006. április 24. 13:15 Eltérő vélemények az olajtermelésről Nem közeledett az olajkitermelők és a nagyobb fogyasztók álláspontja az OPEC hétvégi tanácskozásán. A résztvevők a finomítók hatékonyságát növelnék.
2006. április 24. 13:14 Microsoft kontra Európai Unió A Microsoft amerikai szoftveróriás egy luxemburgi bíróságon támadta meg az Európai Bizottság két évvel ezelőtti monopóliumellenes döntését. A szoftvercég szerint nem csak a most kifutó Windows operációs rendszer, hanem az egész iparág jövője forog kockán a perben, amely évekig is elhúzódhat.
2006. április 24. 12:00 Összeomolhat az euró? Egy vezető belga közgazdász szerint ha nem sikerül Európában politikai egységet teremteni, belátható időn, 10-20 éven belül összeomolhat az euró. Múlt héten a európai központi bank új tagja, a német Jürgen Stark hasonlóképpen fogalmazott.
2006. április 21. 16:01 Növekedni akar az FHB Csaknem 500 milliárd forintra becsüli a lakossági jelzálogpiaci kihelyezéseket az idén a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. vezérigazgatója. Gyuris Dániel a pénteki közgyűlést követően elmondta: ebből 100 milliárd forintnyi lehet az FHB részesedése.
2006. április 21. 14:50 Gazdasági nyomás a poltikára Bármilyen kormány alakuljon is a választások után, úgy tűnik, hogy a gazdaságban elkerülhetetlen változásokat nem az Európai Unió, hanem az itthoni gazdasági szereplők fogják kikényszeríteni.
2006. április 21. 14:11 Még mindig nem tudni, kié lesz a csepeli kikötő Továbbra sem dőlt el a Csepeli Szabadkikötőt üzemeltető cég sorsa. A folyamatban lévő, harmadik privatizációs pályázat eredményhirdetését 30 nappal elhalasztotta az ÁPV Rt.
2006. április 21. 03:20 Jön az elektronikus adó és járulék bevallás Május 12-én, több mint ötvenezer munkavállalónak kell elektronikus úton benyújtania a havi munkáltatói adatokat. Az ehhez szükséges regisztráció határideje a jövő hét végén jár le. Arról, hogy pontosan kinek, és miért kell a bevallását ezentúl elektronikus úton benyújtania, olvassa el összefoglalónkat.
2006. április 20. 19:43 Titkos találkozókon egyeztetnek a gazdaság vezetői? Az InfoRádió úgy tudja, hogy több hete egyeztetnek a munkaadói szervezetek, a gazdasági és a vegyes kamarák arról, hogy a választások után közösen biztassák a politikát határozott lépésekre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László nem cáfolta az információt, de kijelentette, hogy csak a választások után nyilatkoznak.
2006. április 20. 18:56 Történelmi csúcsot döntött a BUX Új történelmi csúcson zárt csütörtökön a Budapesti Értéktozsde részvényindexe. A BUX 638 pontos emelkedéssel, 25.072 ponton zárt, ez 2,6 százalékos erősödés.
2006. április 20. 17:09 A MOL is pályázik egy orosz olajkitermelő cégre A Mol Rt. is pályázik az Udmurtnyeft termelőcégre, amelyet a TNK-BP oroszországi olajóriás bocsát eladásra.
2006. április 20. 13:32 Medgyessy a TVK igazgatóságában A MOL kezdeményezésére az TVK igazgatóságának tagjává választották Medgyessy Péter volt kormányfőt és Gansperger Gyulát, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) volt elnök-vezérigazgatóját, a Wallis Holding igazgatóságának tagját, vezérigazgatót.
2006. április 20. 13:20 Megvették az első aranyrudat Budapesten A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában megkötötték az első aranyüzletet, 655 dolláros áron.
2006. április 20. 13:13 Londoni elemzők szerint Járai politikai nyilatkozatokat tesz A brit Financial Times által megkérdezett elemzők politikai beavatkozásnak minősítik Járai Zsigmond jegybankelnök legutóbbi nyilatkozatait.
2006. április 20. 13:05 IMF: idén 4,4 százalékos lesz a magyar növekedés A Nemzetközi Valutaalap (IMF) féléves jelentése újra megerősítette azokat a nemzetközi véleményeket, hogy Magyarországon elkerülhetetlen a költségvetés reformja, hiszen az ikerdeficit egyre komolyabb gondot jelent az országnak. Ugyanakkor a jelentés szerint továbbra is viszonylag magas gazdasági növekedésre számíthatunk.
2006. április 20. 11:58 Fenyegetőzik a Gazprom Új piacok keresését helyezte kilátásba a Gazprom vezérigazgatója, ha továbbra is akadályozzák az orosz olajipari cég európai terjeszkedését. Alekszej Miller akkor beszélt erről, amikor az uniós tagállamok moszkvai nagyköveteivel találkozott.
2006. április 20. 08:13 Kínában több mint 10 százalékos a GDP növekedése Kínában 10,2 százalékkal növekedett a GDP az első negyedévben - jelentett be a pekingi statisztikai hivatal.
2006. április 19. 18:44 Újabb csúcson a BUX Csaknem 2 százalékos emelkedés után ismét csúcsot döntött a budapesti értéktőzsde. A BUX 416,29 pontos emelkedéssel 24.434 ponton zárt.
2006. április 19. 15:40 Csaba László: gazdasági törpeállamokkal bővülhet az eurózóna Csaba László közgazdász, egyetemi tanár arra számít, hogy az eurózóna bővítése politikai döntés lesz. A szakember az InfoRádiónak elmondta: a három balti állam és Szlovénia felvétele mellett jó érvek szólnak, még akkor is, ha nem teljesen teljesítik a tagság kritériumait.
2006. április 19. 15:23 Hamarabb elkészülhet a vásárváros A privatizációs szerződésben vállalt időponthoz képest több mint egy évvel korábban, 2008 nyarára befejezi a kőbányai vásárváros fejlesztését a francia GL Events. A cég, amely egy esztendeje lett a Hungexpo tulajdonosa, összesen 20 millió eurót fordít beruházásokra.
2006. április 19. 14:57 Április végére az éves hiány 61,5 százalékát várja a PM Áprilisra 159,2 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium az önkormányzatok nélkül. Az első félévre 1.283 milliárdos deficitet vár a tárca, amely kitart az éves hiánycél tarthatósága mellett.
Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája