Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
317.05
bux:
141600.83
2026. július 20. hétfő Illés

Gazdaság

Kína már a világ második legnagyobb gazdasága
2010. augusztus 1. 13:59
Kína már a világ második legnagyobb gazdasága
Kína megelőzte Japánt és immár a világ második legnagyobb gazdasága a kínai központi devizahivatal (SAFE) vezetője szerint. "Kína valójában már a világ második gazdasága" - mondta Ji Kang, aki egyben a jegybank kormányzó-helyettese is, a China Reform című magazinban a hétvégén közölt interjúban. Ugyanakkor az egy főre jutó mindössze 3.800 dolláros jövedelemre utalva is hangsúlyozta, hogy Kína még mindig fejlődő ország, és fontos, hogy ezzel tisztában legyen. Japánban az egy főre jutó jövedelem 37.800 dollár, míg az Egyesült Államokban 42.240 dollár.
A kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni az eladósodottságból
2010. július 30. 06:06
"A kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni az eladósodottságból"
A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerint meg lehet győzni az Európai Uniót arról, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni a jelenlegi eladósodottságból. Becsey Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: gazdaságosságot kimutató hatásvizsgálatra lesz szükség ahhoz, hogy több nagyváros elővárosi közlekedésébe a vasutat is be lehessen vonni.
Kész az első félév közbeszerzési mérlege
2010. július 29. 15:36
Kész az első félév közbeszerzési mérlege
Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta a Közbeszerzések Tanácsa elnöke. Bakonyi József hozzátette: egy törvénymódosítás alkalmat teremt arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a jövőben nagyobb szeletet hasítsanak ki a közbeszerzésekből.
×