2018. augusztus 29. 12:50 Üzletet zár be az Ikea Az Ikea három városi üzletének bezárásáról döntött Norvégiában, a lépés célja, hogy csökkentsék a vállalat költségeit, elősegítsék a profitábilisabb működést.
2018. augusztus 28. 21:46 A Konzum PE Magántőkealap 35,18 százalékra növelte részesedését a 4iG Nyrt.-ben A Konzum PE Magántőkealap 35,18 százalékra növelte részesedését a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. kedden a BÉT honlapján.
2018. augusztus 28. 21:19 Rába Csoport: 639,2 millió forint adózott nyereség az első fél évben A Rába csoport 639,2 millió forint adózott nyereséget ért el 24,477 milliárd forint árbevétel mellett 2018 első fél évében, a profit 10,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 13,2 százalékkal nőtt - közölte a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2018. augusztus 28. 19:23 Fuvarozók, figyelem: új szolgáltatással elkerülhető a bírság! Új kényelmi szolgáltatást vezetett be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., így a fuvarozók már SMS-ben is értesülnek az úthasználatot érintő legfontosabb információkról. A kényelmi szolgáltatással tovább javulhat a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók aránya.
2018. augusztus 28. 17:44 Eljárást kezdeményeznek egy ipari alma felvásárlói szerződéssel kapcsolatban Előzetes eljárást kezdeményez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Etikai Bizottsága.
2018. augusztus 28. 16:00 Elindult a Q3 sorozatgyártása az Audinál Győrben Elindult az Audi Q3 második generációs modelljének sorozatgyártása Győrben, az első jármű kedden gördült le a gyártósorról, ezzel ötre nőtt a megyeszékhelyen gyártott modellek száma - közölte az Audi Hungaria Zrt. kedden.
2018. augusztus 28. 15:50 Gulyás Gergely: ha áram lesz, minden lesz Az élhető jövő elengedhetetlen feltétele a villamosenergia-bőség – közölte az ELMŰ alapításának 125. évfordulóján a miniszterelnökséget vezető miniszter.
2018. augusztus 28. 11:45 Itt a lassú telefonfülke-halál Magyarországon egyre kevesebb a telefonfülke, de van még bőven belőlük, igaz, telefonálót szinte nem látni bennük.
2018. augusztus 28. 10:04 Útdíjcsökkentést kérnek a fuvarozók az állandó torlódások miatt Automatikusan csökkenjen vagy szűnjön meg az autópályadíj azokon a szakaszokon, amelyeken a közúti fuvarozók az éppen ott folyó felújítások miatt nem kapják meg a díjért járó szolgáltatást – kéri a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete.
2018. augusztus 28. 09:50 47 milliárd forint ketyeg a jövő generáció számláján Július végéig közel 16 ezer start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők, a nagyszülők gyerekeiknek, unokáiknak, így már mintegy 160 ezer gyermeknek kamatozik kisebb-nagyobb összeg babakötvényben - nyilatkozta Tállai András a Magyar Időknek. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: jelenleg 47 milliárd forintja van a jövő generációinak babakötvényben.
2018. augusztus 28. 06:02 Óriási a munkaerőhiány a kiskereskedelemben Az eddigi béremelések csak a munkaerő megtartására voltak elegendőek a kiskereskedelemnek, de a munkaerőhiányt nem enyhítették - mondta az InfoRádióban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hozzátette: ezen a területen több tízezer dolgozó hiányozhat a szakmából. Ezt a vásárlók is tapasztalhatják, hiszen emiatt a sorok is hosszabbak a pénztáraknál.
2018. augusztus 27. 15:45 Szeptembertől igényelhető a digitális jólét hitelprogram Szeptember elsején elindul a digitális jólét hitelprogram (djh), a kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésre kamatmentes hitelt igényelhetnek az MFB Pontokon - jelentették be.
2018. augusztus 27. 14:20 Újra 400 forint fölött a benzin A Mol bruttó 3-3 forinttal emeli a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI.
2018. augusztus 27. 13:43 Változások a Konzum által kezelt MKB részvénycsomag tulajdonosi szerkezetében Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a Metis és Metis 2. magántőkealapok kizárólagos befektetői.
2018. augusztus 27. 13:28 Állami adatgyűjtés kezdődik a fizetésekről A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szeptember végétől gyűjti be a munkáltatóktól a béradatokat.
2018. augusztus 27. 10:15 Változik a balatoni hajók, kompok menetrendje Hétfőtől utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) internetes oldalán.
2018. augusztus 27. 08:49 Gondba kerülhetnek a bevásárlóközpontok Magyarországon A magyar bevásárlóközpontoknak is az ezüstgeneráció lehet az új vásárlórétege – állapítja meg a KSH, tanulmánya szerint több pláza tévesen fókuszál csak a fiatalokra.
2018. augusztus 27. 07:37 Egy ágazat, ahol a legmagasabbak a bérek Magyarországon Tavaly a kokszgyártás-kőolajfeldolgozás nemzetgazdasági ágban megközelítette az 1 millió forintot a dolgozók átlagos munkaerőköltsége. A KSH friss adatai szerint az egyes ágazatok között igen nagy különbségeket láthatunk, az egészségügyben és a ruhagyárakban dolgozók továbbra is a lista végén vannak, 235 ezer alatti munkaerőköltséggel.
2018. augusztus 27. 06:29 A második negyedévben nőtt a csok-kihelyezés A második negyedévben az előző negyedévinél és az egy évvel korábbinál is több családi otthonteremtési kedvezményt (csok) helyeztek ki a nagy kereskedelmi bankok, amelyek április-júniusban összesen hozzávetőleg 20 milliárd forint támogatást juttattak el az ügyfelekhez - közölték az MTI által megkeresett pénzintézetek.
2018. augusztus 26. 10:21 Turisztikai baki Horvátországban: mi lesz a vendégekkel? Elszámították magukat a horvát vendéglátók a tavalyi sikererek után: nem kötöttek szerződéseket az utazási irodákkal, abban bíztak, hogy a turisták maguktól is jönni fognak.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót