Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: pixabay

Veszélyben lehet a világ kávéellátása

A Vietnamban a delta térnyerése miatt bevezetett szigorú korlátozások veszélybe sodorhatják a világ kávéutánpótlásának komoly részét.

Vietnam a világ második legnagyobb kávéexportőre, egyes becslések szerint a világ kávéellátásénak ötödéről gondoskodik: az ellátási láncban zavarokat lehet tapasztalni, mióta az ország szigorította a Ho Si Minh-város kikötőjében elrendelt zárlatot, valamint korlátozásokat vezetett be egyes kávétermelő területein. A Vietnami Kávé-Kakaó Társaság már fel is szólította a kormányt az intézkedések enyhítésére azt követően, hogy a kereskedők nagy nehézségeket tapasztaltak a kávé kikötőkbe juttatásába – írja a The Guardian.

Siker után jött a delta

Az ország a tavalyi évben nagyon sikeresen kezelte a vírust, szigorú lezárásokat és kontaktkutatást alkalmazva. A delta variáns megjelenését követően azonban a kevés oltással rendelkező ország már nem tudta ilyen sikeresen kontrollálni a vírust.

Hétfőn 14 219 új esetet jelentettek, ami a második legnagyobb napi növekedés a járvány kezdete óta.

Vietnam összesített esetszáma 445 292-re emelkedett, holott tavaly kevesebb mint 1500 fertőzést regisztráltak összesen. Ho Si Minh-városban már júniusban korlátozó intézkedéseket vezettek be, melyeket augusztusban tovább erősítettek. Az elérhető konténerek alacsony száma mellett a hajók szállítási árainak robbanásszerű növekedése is problémát jelent a kereskedőknek abban, hogy áruikat eljuttassák Vietnamból a célországokba.

Több iparágban alakult ki ellátási nehézség

A delta kitörése vietnamiak millióinak életét nehezíti meg, az országon belüli ellátási láncokat is megbolygatva. A nagy gyártóközpontként is ismert országban olyan világcégek is gyártatnak, mint a Nike, a Samsung vagy az Adidas, így a helyi problémáik ezen márkák működésére is kihatnak.

A Vietnami Kávé-Kakaó Szövetség felhívására a közlekedési miniszter, Nguyen Van The azt mondta a déli tisztviselőknek, hogy csökkentsék a felesleges adminisztratív akadályokat a mezőgazdasági termékek, például a kávé és a rizs zökkenőmentes szállítása érdekében.

Drágulni fog a kávé

A kávéellátás problémáihoz hozzátartozik az is, hogy Brazíliában a szokatlanul hideg időjárási körülmények és havazások miatt veszélybe került a termés, melyet mindezen túl még szárazságok is sújtottak. Vietnamban robusta kávét készítenek nagy mennyiségben: ez a fajta kerül a legtöbb instant kávéba, eszpresszóba, illetve egyes keverékekbe. Brazília főként arabicát, illetve kisebb mennyiségben robustát exportál.

Mindkét kávéfajta ára nagyon magasra ugrott,

de ebből a fogyasztók egyelőre még nem érezhetnek semmit, mivel a legtöbb beszállítót féléves szerződés köti. Akkor tudhatunk majd többet arról, hogy mekkora áremelkedésre számíthatunk, ha a brazil szüret is lezajlott, illetve az is tisztább lesz, hogy mekkora hatása van a koronavírusnak a vietnami termésre.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×