Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Erre készül idén a NAV

Idén folytatódik az informatikai rendszerek fejlesztése, az okos megoldások bevezetése az adóhatóságnál. A következő időszak egyik fontos feladata a közérthetőbb kommunikáció bevezetése, valamint az adózás viselkedéstudományi megközelítésével is foglalkoznak a hatékonyság növelése érdekében - ismertette Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője , a hivatal évértékelő értekezletén.

Elmondta, a NAV egyik stratégiai célja, hogy ügyfélközpontú eljárásokat vezessen be, a hivatal még inkább partnere legyen az adózóknak. A hivatal az adminisztráció csökkentésére, további online megoldások bevezetésére törekszik, aminek eszköze a digitalizáció. Stratégiai cél az is, hogy az adók jelenleginél is hatékonyabb beszedése mellett a hivatal belső működése is hatékonyabb legyen, amihez aktív humántőkére, folyamatosan megújuló szervezetre van szükség.

Kiemelte, hogy a tavalyi jogszabályváltozások új jogintézmények bevezetését tették lehetővé, köztük az adózói minősítést, a támogatói eljárást és a mentor programot, az utóbbiakat 11 300, illetve 110 ezer esetben alkalmazták. Az adminisztráció csökkentésére bevezették az online nyomtatványkezelő alkalmazást.

Az online számlarendszerben eddig 318 ezer gazdálkodó regisztrált, 14 millió adat érkezett be, az ingyenes számlázó programot 12 ezer felhasználó használja. Huszonkétezer étel- és italautomata szolgáltat naponta adatot a NAV-nak. A cégkapun január 1-jétől 110 ezren regisztráltak. Az ekáer rendszerben 13,5 millió bejelentés, az online pénztárgép rendszerben 27 milliárd rekord érkezett be.

Arról, hogyan sikerült a tavalyi 14 253 milliárd forintos bevételt elérni, elmondta, hogy a befizetést támogató intézkedéseket tettek, például több mint 1 millió elektronikus adózói értesítést küldtek ki. A behajtásban is új szemlélet érvényesült, az önkéntes teljesítést ösztönözték, és így is befolyt több mint 266 milliárd forint ebből a tevékenységből.

Az államtitkár egyebek mellett arról is beszélt, hogy

nagy hangsúlyt fektettek a gazdasági szervezett bűnözés felszámolására, a bűnös úton megszerzett vagyon visszaszerzésére.

A NAV munkatársai 6 ezer ügyben 77 milliárd forint elkövetési értéket derítettek fel. Az elkövetési érték 61 (2010-ben kevesebb mint 10) százalékát sikerült biztosítani. Ötvenegy szervezett bűnözési csoportot vontak ki a forgalomból, amelyek 2017-ben 14,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 16,3 milliárd forint kárt okoztak volna, ha még egy évig tovább működhetnek.

Kitért arra is, hogy tavaly a költségvetési előirányzathoz képest 270 milliárd forinttal több bevételt sikerült a NAV-nak beszednie tavaly úgy, hogy a működése 235 milliárd forintba került. Az idei 15 317,7 milliárd forintos bevételi előirányzatot komoly kihívásnak nevezte. A 235 milliárd forintos működési költségből 40 milliárdot fordítottak fejlesztésekre, tavaly a gépjárműpark közel felét sikerült lecserélni. A legnagyobb volumenű beszerzés informatikai fejlesztésekhez kapcsolódott. A kiemelt projekteket részben hazai, részben uniós forrásból finanszírozzák.

Arról is beszélt a NAV vezetője, hogy míg 2011-ben több mint 23 ezren dolgoztak a szervezetnél, jelenleg 18 894 a betöltött létszám, tavaly 641-gyel csökkent. Mint hangsúlyozta, a meglévő létszámmal nagyon hatékonyan kell gazdálkodni a megnövekedett feladatok végrehajtásához, ezért hangsúlyt kell fektetni a képzésekre. A NAV vezetője szerint nagyon fontos az életpályamodell szinten tartása is, hogy a meglévő értékes munkaerőt meg tudják tartani.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×