Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A televíziózás többet árt, mint eddig hitték

Brit kutatók szerint a túl sok televíziózás sokkal többet árt a gyermekeknek, mint ahogy azt eddig gondolták.

A pszichológusok 35 tanulmány eredményeit vetették össze, és ezek alapján gyűjtötték össze a tévénézés 15 negatív hatását. Ezek között szerepel a szem romlása, a gyermekkori elhízás és a pubertáskor túl korai jelentkezése.

A kutatók szerint az, hogy folyamatosan romlik a fiatalok látása, összefüggésbe hozható azzal, hogy túl sokat tévéznek.

Megállapították, hogy Nagy-Britanniában minden második hároméves gyermeknek van televízió a szobájában.

A tanulmányuk szerint a gyermekek televíziózásának visszaszorítása egészségügyi kérdés.

A szülőknek nagy a felelőssége, de a problémával az állami egészségügynek is foglalkoznia kell.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×