INFORÁDIÓ
2021. április 18. vasárnap
Andrea, Ilma

vízilabda

2016.09.13. 16:01

Újra medencében az olimpiai bajnok

Öt magyar klub hat csapata vesz részt a rijekai vízilabda Masters Európa-bajnokságon. A kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund erősíti a WPC YBL Budapest együttesét.
2016.09.12. 14:35

Magabiztos siker a nyitányon, jöhetnek a görögök

Magabiztos győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését az U19-es magyar férfi vízilabda-válogatott Hollandiában. Horkai György szövetségi kapitány együttese 22-5-re győzött Málta ellen. A szakvezető az InfoRádiónak hangsúlyozta, hogy egy percig sem forgott veszélyben a győzelem.
2016.09.07. 21:00

Vincze: kiegyensúlyozott az élmezőny

Az OSC férfi vízilabdacsapata a csoportelsőséget célozza meg a Bajnokok Ligája selejtezőkörének első fordulójában - mondta az újbudai együttes vezetőedzője. Vincze Balázs úgy látja, a hazai bajnokság élmezőnye kiegyensúlyozottabb lett.
2016.08.29. 14:00

Harmadik helyen áll a magyar u18-as vízilabdacsapat

Bár a magyar női és férfi felnőtt vízilabda válogatott befejezte a szereplését a riói olimpián, a nyár végéig mégsem maradunk nemzetközi vízilabda torna nélkül. A hétvégén Montenegróban megkezdődött az u18-as vízilabda világbajnokság.
2016.08.24. 11:48

Faragó Tamás: Reméljük, a vízilabda meg akarja menteni magát

Komoly csalódást okozott a túlzott taktikázás és a mutatott játék is a riói olimpia férfi vízilabdatornájának csoportkörében - összegzett az InfoRádió állandó szakértője, Faragó Tamás. Az olimpiai és világbajnok változásokat tart szükségesnek a sportág nemzetközi vezérkarának hozzáállásában.
2016.08.21. 16:34

Kis Gábor lemondta a válogatottságot

Nem szerepel többet a magyar férfi vízilabda-válogatottban az olimpiai bajnok Kis Gábor, aki tagja volt a Rióban ötödik helyen végzett csapatnak.
2016.08.21. 08:40

Benedek Tibor: ez igazi magyaros vízilabda volt

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya természetesen nem boldog az olimpiai ötödik hellyel, ugyanakkor csapata játékával kifejezetten elégedett volt.
2016.08.19. 22:13

Amerikai címvédés női vízilabdában

A címvédő Egyesült Államok női vízilabdacsapata fölényesen legyőzte az olasz csapatot a döntőben a Rio de Janeiró-i olimpián.
2016.08.19. 18:56

Bíró Attila: Fájó tanulság

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem az utolsó másodpercben kapott gólon múlott az elbukott bronzmérkőzés az oroszok ellen.
2016.08.19. 17:44

Negyedik lett a magyar női vízilabda-válogatott

A negyedik helyen végzett a magyar női vízilabda válogatott a riói olimpián, miután a bronzmérkőzésen 12-12-es döntetlen után büntetőkkel kikapott Oroszországtól. A magyar együttes az előző két ötkarikás játékokon is negyedik lett.
2016.08.19. 08:08

Sporttörténelmet írhatnak a női pólósok

Bíró Attila együttese Oroszország ellen játssza a női vízilabdatorna bronzmérkőzését a riói olimpián. Valkai Ágnes világbajnok vízilabdázó jól tudja, hogy ezekben az órákban mi járhat az egykori csapattársai fejében.
2016.08.18. 18:15

Valkai Ágnes: Nem volt ellenszer az amerikaiak ellen

A női magyar vízilabda-válogatott 14-10-re kikapott az Egyesült Államoktól az olimpia elődöntőjében. Valkai Ágnes az InfoRádiónak elmondta: az amerikai csapat hatalmas játékerőt képvisel.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018