2025. március 27. 11:19 Kormánydöntés: lehetőséget kapnak a húsboltok is Négy új elemmel bővül a Magyar Falu Program. Két programelem újraindul, kettő teljesen új lesz, derült ki a Kormányinfón.
2025. március 26. 17:00 Készülhetnek a falvak a csütörtöki Kormányinfóra Külön a legkisebb településeknek szóló bejelentések hangoznak el a tájékoztatón.
2025. március 22. 07:00 Sok magyar felhasználó is aggasztó üzenetet kaphat hamarosan a számítógépével kapcsolatban A Windows 10 operációs rendszert már csak pár hónapig támogatja a Microsoft, utána muszáj lesz a felhasználóknak vagy frissíteni az újabb rendszerre, vagy új számítógépet venni.
2025. március 12. 17:30 EP-állásfoglalás: az EU immár Ukrajna első számú stratégiai szövetségese Két, Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalást is elfogadott az Európai Parlament szerdán.
2025. március 4. 14:15 Csehország azonnali segítséget adna Ukrajnának, míg Szlovákiában a rendőrség vizsgálódik Donald Trump amerikai elnök döntése, miszerint felfüggeszti Ukrajna katonai támogatását, Petr Fiala cseh miniszterelnök szerint megmutatja, mennyire sürgető az eddigi európai politika megváltoztatása. Szlovákiában eközben büntetőeljárást indítottak az Ukrajnának küldött katonai felszerelések ügyében.
2025. március 4. 09:42 470 milliós gyorssegélyt kap a fennmaradásért küzdő Haladás a kormánytól A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az idei költségvetés központi tartalékából csoportosítják át az összeget rendkívüli kormányzati intézkedésként.
2025. február 26. 18:09 Százmillió forinttal segíti a természettudományos oktatást a Richter Százmillió forintos támogatással segíti a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány a közoktatási intézmények természettudományos fejlesztését – tudatta a cég.
2025. február 26. 13:50 Pénzzel támogatja a kormány a dunakiliti híd befejezését A Dunakiliti és Dobrohošt közötti kerékpáros- és gyaloghíd története viszontagságos, 2021 óta húzódik az építése, és a költségei is a többszörösükre nőttek már.
2025. február 21. 15:52 Fellélegezhetnek a szülők, enyhítenek a bölcsődei támogatás egyik követelményén Felpörgette a bölcsődei támogatások elbírálását és a kifizetési kérelmek feldolgozását is a Magyar Államkincstár (MÁK), sőt, még egy könnyítést is tettek a családoknak.
2025. február 15. 20:49 Megháromszorozza az erdőtelepítésekre szánt összeget a kormány - itt vannak a helyszínek Az Agárminisztérium tájékoztatása szerint kiemelten Somogy és Baranya vármegyében, valamint a Nyírségben lesznek erdőtelepítések, és elsősorban az őshonos fafajok, ezen belül is a tölgy kap prioritást. Lesznek azonban olyan területek is, ahová akácot ültetnek. A program keretében 310 milliárd forintot használnak fel 2027-ig.
2025. február 15. 19:38 Zelenszkij visszadobta az amerikai ajánlatot, komoly gondja van vele Nem tartalmaz megfelelő rendelkezéseket Kijev érdekeinek védelmére annak az Egyesült Államokkal tervezett partnerségi megállapodásnak az első tervezete, amely amerikai befektetéseket irányoz elő Ukrajna ásványkincseibe - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton müncheni sajtótájékoztatóján.
2025. február 11. 14:20 Robert Fico: a USAID-támogatások torzították az egész szlovák politikai rendszert A szlovák miniszterelnök levelet írt Elon Musknak az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége tervezett megszüntetéséről szóló információkkal kapcsolatban. Robert Fico azt szeretné tudni, kiket és mennyivel támogatott a demokrata kormányzat Szlovákiában.
2025. február 10. 16:39 Kovács Zoltán Magyarországra érkező USAID-milliárdokról számolt be Magyarország évek óta figyelmezteti a közvéleményt: külföldi érdekcsoportok egyes médiumokat és civil szervezeteket politikai eszközként használnak a társadalom befolyásolására, a nemrégiben napvilágra került adatok ezt minden eddiginél egyértelműbben bizonyítják - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
2025. február 10. 12:12 Márki-Zay Péter beállt Magyar Péter mögé Mint volt miniszterelnök-jelöltet hívták meg a hódmezővásárhelyi polgármestert egy beszélgetésre, melynek során értékelte a jelenlegi politikai helyzetet.
2025. február 8. 16:32 Két év börtön, miután uniós pénzekkel ügyeskedett Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy vállalkozót, aki a felesége nevén működtett céggel két, európai uniós finanszírozású projekttel is csalást követett el Keszthelyen – közölte a törvényszék szóvivője
2025. február 8. 11:23 Több mint 6 milliárd eurónyi EBRD-támogatást kapott Ukrajna a háború kezdete óta Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tavaly 2,4 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, ami éves rekord az EBRD ukrajnai programjainak kezdete óta.
2025. február 6. 19:20 Otthonfelújítási program: érdemes számolni, hitellel is megéri Február elsejétől már több banknál igényelhető a vidéki otthonfelújítási támogatás, amely a nyugdíjasok számára is elérhető. A kamattámogatott hitelt is tartalmazó konstrukció széles körben felhasználható az ingatlanok felújítására, egyes munkák azonban építési engedély nélkül nem végezhetők el – hívta fel a figyelmet Korponai Levente, a money.hu vezetője.
2025. január 21. 11:47 Pletser Tamás: változást hoz Donald Trump energiapolitikája, ránk is hatással lehet Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével várhatóan visszaesik a megújuló energiaforrások támogatása az Egyesült Államokban, míg jelentősebb lehet az Oroszországgal szembeni energetikai szankciók mértéke – véli az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője.
2025. január 14. 12:33 Bírság is jöhet – fontos tudnivalók a 35 évnél fiatalabbaknak járó lakhatási támogatásról Mi történik, ha valaki nem egész évben dolgozik az adott munkáltatónál? És ha végül kevesebb pénzt fizet ki lakhatásra, mint amennyi támogatást kap?
2025. január 13. 18:20 Megkongatta a vészharangot az OpenAI A vállalat hosszú tanulmányban tárta az amerikai kormány elé, mi mindenre lenne szükség, hogy Amerikánál maradjon az előny Kínával szemben a mesterségesintelligencia-versenyben.