2023. július 12. 09:30 Szijjártó Péter: sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációját A külügyminiszter szerint azzal, hogy Ukrajna nem kapott meghívást a NATO-ba elhárult a háború tovább terjedésének veszélye is.
2023. július 11. 12:40 Szijjártó Péter: itt semmifajta elköteleződés nem történik A külgazdasági és külügyminiszter a vilniusi NATO-csúcs előtt nyilatkozott. Jens Stoltenberg arról beszélt, hogy Ukrajna pozitív üzenetet fog kapni.
2023. július 11. 12:14 Hirtelen begyorsultak a magyar fejlemények is a svéd NATO-csatlakozás ügyében A külügyminiszter osztott meg Facebook-posztot a védelmi szövetség csúcstalálkozója kapcsán. Az is kiderült, hogy Orbán Viktor a török elnökkel fog tárgyalni, utána "okosabbak leszünk". Novák Katalin Orbán Viktornál sürgeti az ügyet.
2023. július 10. 12:54 Óriásit lép az ismert magyar multi Azerbajdzsánban – videó Újabb híd a keleti és a nyugati gazdaság között, hogy az üdítőitalokat gyártó Hell Energy cégcsoport üzemet tervez építeni Azerbajdzsánban egy helyi beruházási alappal együttműködésben – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Bakuban.
2023. július 6. 11:39 Szijjártó Péter bejelentette, ománi cég építhet Magyarországon olajfinomítót Évi hatvanmillió liter használt olajat finomítanának újra az üzemben.
2023. július 5. 11:04 Paksi bejelentést tett Szijjártó Péter Megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése.
2023. július 4. 10:49 Szijjártó Péter: exportrekordot döntöttünk Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
2023. július 3. 12:22 Szijjártó Péter: Magyarország még egy év felmentést kér az egyik uniós szankció alól A külgazdasági és külügyminiszter akkor tette a bejelentést, amikor szlovák kollégáját fogadta Budapesten.
2023. július 1. 13:05 Szijjártó Péter: a kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne Európának A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán megosztott videóban közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.
2023. június 30. 14:23 Új hőerőművet és új vegyi üzemeket épít a BorsodChem A jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás stratégiájának helyességét, amelynek nyomán mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berentén.
2023. június 30. 11:53 Szijjártó Péter: mesterhármast sikerült elérni Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban.
2023. június 29. 16:28 Újabb helyen lehet átkelni a Dunán - fotók Átadták az új kompjáratot a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között, ami kiválóan példázza a jószomszédi kapcsolatokat és a remek határ menti együttműködést - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2023. június 28. 14:10 Szijjártó Péter 10 milliárdos fóti e-autós beruházást jelentett be A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kínai Sencsenben.
2023. június 27. 17:21 Hatalmas összegű kínai beruházásról számolt be Szijjártó Péter Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a kínai Tiencsinben.
2023. június 26. 14:40 Kiderült, kikkel volt forró dróton a külügy a hétvégi orosz események idején A magyar kormány szorosan figyelemmel követte az eseményeket.
2023. június 26. 14:28 Szijjártó Péter: 16 hónap után ismerték el, amit Magyarország régóta mond Egyetlen feltétellel szavazta meg a külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió Külügyek Tanácsában az Európai Békekeret kiterjesztését, és fenntartja az ukrán fegyverszállításra fordítandó pénzzel kapcsolatos vétóját.
2023. június 26. 11:30 Szijjártó Péter: a szerb hatóságok teljesítik Orbán Viktor kérését A külügyminiszter szerint a kormányfő azt kérte, hogy Belgrád engedje el az elfogott három koszovói rendőrt.
2023. június 25. 12:45 Szijjártó Péter: október végétől közvetlen járatot indít a Wizz Air Kairóba Hosszú tárgyalások után végül beértek a diplomáciai erőfeszítések: október végétől heti három alkalommal indít repülőjáratot a Wizz Air Budapestről Kairóba - közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
2023. június 21. 10:45 Grandiózus kínai beruházást jelentett be Szijjártó Péter – videó Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
2023. június 20. 14:37 Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia új kőolajvezetéket épít A külgazdasági és külügyminiszter a szerbiai Palicson jelentette be, hogy aláírták az erről szóló megállapodást.